"Pétert szemrehányással illették" /ApCsel 1,11-18/

A mai szentleckében megfigyelhettük, hogy Szent Péter apostolnak, az első pápának saját tanítványai, saját népe tesz szemrehányást – mivel valami nem úgy történt a közösségben, a közösség életében, mint előtte, mint máskor, mint ahogy megszokták. Abban az esetben a nem zsidókból lett keresztények „csatlakozása“ váltotta ki a vitát, vagy a meg nem értést a hívek között. De Péter apostol, ahogy hallottuk: „hozzáfogott, és szép sorjában elbeszélte nekik az eseményeket“, megmagyarázta, hogy mi miért van onanntól kezdve úgy, vagy amúgy. A hívek pedig megértették, mert valóban tudni akarták az igazságot, s nem csak piszkálkodásként tettek szemrehányást, hanem valóban az igazságot keresték, azt akarták megismerni.

Manapság is, a mi egyházközösségünkben is, a mi plébániánk életében is vannak változások, dolgok, események, amik eddig nem úgy voltak, mint most vannak. Azonban mi is az igazságot keressük, s ne keményítsük meg szívünket. Kérdezzünk inkább rá a magyarázatra őszinte, nyitott szívvel, hogy újabb és talán még eddig nem ismert szemléletmódokat sajátíthassunk el a lelki dolgokban is.

Húsvéti vigíliánk II.

Folytatjuk húsvéti vigíliánk című képes beszámolónkat ugyancsak Fagyas Róbert fotóival:

Az áldozati adományok, mint mindig, már meg voltak készítve, hogy a kenyér Krisztus testévé, a bor pedig Krisztus vérévé váljon:

Itt pedig már Krisztus szent teste és szent vére:

"Elménk ezen csodálkozik,
Értelmünk is álmélkodik,
Hogy tested itt elrejtezik,
Kenyérszínbe öltözködik.
Te adtad ezt, hisszük, tudjuk,
Szentírásban olvashatjuk,
Azért kétség nélkül valljuk,
Ámbár szemmel nem láthatjuk."
/SzVU! 132/

A szentmise végén a Szeplőtelen Szűzanya oltártól indultunk el az Oltáriszentséggel...

...a szent sírhoz, a feltámadás "heylszínére":

Itt kezdődött el a feltámadási körmenet ezekkel a szavakkal:

"Feltámadtam, s újból veled vagyok, alleluja!"

Elindultunk ki a templomból, hogy a feltámadás örömhírét "kivigyük" a világba, falunk minden lakójának elmondtuk, elénekeltük a feltámadás csodálatos tényét: Krisztus feltámadt, s így mi is feltámadunk. A feltámadási szobor haladt az élen, mögötte a kereszt, a lobogók, a minsitránsok égő, Krisztus világosságát jelképező lángoló gyertyákkal:

majd maga az Isten jött velünk az Oltáriszentségben, pontosabban mi mentünk vele:

Az apró kicsi lángok beragyogták a sötét éjszakát Ipolyvarbó utcáin...

Az egész hívő közösség egy szívvel énekelte: Krisztus feltámadt! Tanúságot tettünk hitünkről s megmutattuk, az Isten nem csak a "templomba való", hanem a mindennapi életünk, minden dolgunk, gondunk, örömünk legfontosabbja.

Kb. 20 perc menet után visszaértünk a templomba, már az Istent dicsőítő énekünket, a Te Deum-ot énekelve:

"Téged, Isten, dicsérünk! Téged Úrnak ismerünk!"

A feltámadási szobor kiemelkedő helyre, a főoltárra, a z Oltáriszentség fölé került:

Tovább énekeltük a hálaadó himnuszt az Oltáriszentségben jelenlévő Istenünk előtt, Istenünknek:

Húsvéti vigíliánkat az egyik legnagyobb kegyelem forrás, a szentségi áldás zárta és tette teljessé:

Ez volt a mi (ti, kedves híveim és én a lelkiatyátok) első közös húsvétunk. Remélem azonban, nem az utolsó. Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek közöttetek, és hogy egymást támogatva, segítve járhatunk az Istenhez vezető úton.
Köszönet mindenkinek, aki bármilyen módon hozzájárult ünnepünk megszervezéséhez és szebbé, Istenhez méltóvá tételéhez. Isten fizesse meg!

Így ünnepelte meg az Ipolyvarbói Egyházközösség 
a húsvéti szent feltámadást 
az Úr 2011. évének április 23. napjának éjjelén. 


Legyen hála és dicsőség Istenünknek mindörökkön örökké.

Ámen.