Alighogy
elkezdtük néhány nappal ezelőtt az új egyházi évet, már több ünnepünk is volt –
szombaton egyházmegyénk védőszentjét, Xavéri Szent Ferencet, tegnapelőtt
kedvelt szentünket, Szent Miklóst ünnepeltük. Ma pedig már a Szűzanyát ünnepeljük.
Így van ez rendjén, ugyanis kell, hogy gyakran álljanak előttünk szent
elődeink, mint követésre szánt példaképeink. Találóan fogalmazta meg Szent
Bernát: „Kiknek ünnepén örvendezünk, azok segítségével föl is emeltessünk.“
Fiatal gyermekeink sokszor popsztárokat, élsportolókat, színészeket választanak
példaképül – de legtöbbször gyorsan ki is nőnek „belőlük”. Nekünk azonban itt
vannak szentjeink, akikből soha nem növünk ki, mert egész életünkön keresztül
buzdítanak, példát adnak és közbenjárnak értünk.
E
mai ünnepen az olvasmányban nem véletlenül hallottunk az első emberpár bűnéről,
s annak következményeiről. Szűz Mária szeplőtelen fogantatásakor ugyanis tudnunk
kell, hogy erkölcsi-, bibliai- és vallási értelemben a szeplő nem egy
szépséghiba, hanem a bűn jelképe – magát a bűnt jelenti. S ebben az értelemben
az áteredő bűnt, amely minden embertől elveszi a kegyelem állapotát, elveszi az
örök életet. Szűz Mária ettől a szeplőtől, ettől a bűntől volt mentes. Isten
kiemelte őt közülünk, bűnösök közül, öröktől fogva kiválasztotta a legszentebb
istenanyaságra.
Szűz
Mária tehát, kinek ünnepét üljük ma, úgy született, hogy nem volt rajta az
áteredő bűn. Sőt egész életében bűntelen, szent volt. Ezért ő az első a szentek
között, ezért jár neki más-, megkülönböztetett tisztelet a szentek között.
Ezért van neki sokkal több ünnepe az egyházi év folyamán, mint a többi
szentnek. Ezért jöttünk ma el ide és ezt ünnepeljük: Hogy Isten Szűz Máriát
megóvta minden bűntől. Ezt jelenti a mai ünnep: Szűz Mária szeplőtelen
fogantatása.
De
ahogy az elején Szent Bernát tanított: „Kiknek ünnepén örvendezünk,
azok segítségével föl is emeltessünk.” Nem elég megemlékezni erről az
eseményről, nem elég ezt megünnepelni, énekelni róla. Segítségével nekünk is fel
kell emeltetnünk. Fel kell hogy keltse bennünk újra a vágyat azon állapot után,
melyben az ősszülők voltak a paradicsomban, s melyben Mária is volt: a bűn
nélküli állapot, mikor az ember szinte Istenhez van nőve, Istennel van –
mindig. Melyben nincs bűn, ami elszakítana Krisztustól. Számunkra biztos nem
tűnik reálisnak, valószerűnek ez az állapot. És valóban: itt a földön sosem
fogjuk elérni. De kell, hogy vágyódjunk rá, hogy legyen motivációnk, mert ha az
Úr látja bennünk ezt a vágyat, akkor megadja kegyelmét, s földünk
megtermi gyümölcsét. Azaz irgalmából befogad majd minket is örök országába.
A
szeplőtelen Szűz Mária példája ösztönözzön, s emeljen fel, hogy majd vele
együtt örvendezhessünk – azon a helyen, melyet Isten azoknak készített, akik
szeretik őt.
