“Ó jöjj, ó jöjj Emmánuel!"

E mai napon a végére, csúcsához érkeztünk csodálatos Messiás-váró énekünknek, és elhangzott az utolsó “Ó antifóna” is: “Ó jöjj, ó jöjj Emmánuel, csak téged ahít Izrael, és hozzád sóhajt untalan, mert Isten híján hontalan!” Ezek a szavak pedig mindennél jobban érvényesek a már küszöbön álló karácsony ünnepére. A karácsonynak csak úgy van igazi értelme, ha ilyenkor Istent áhítjuk, őutána sóvárgunk. Hiszen ha minden más meglenne: meglenne a karácsonyfa, az ajándékok, szeretteink közelsége, a család együttléte, de kihagynánk az Istent az ünnepből, akkor éppen a lényeg maradna el. Ezért zengtük szentmisénk elején: “Emmánuel, hozzád sóhajt néped untalan, mert Isten híján hontalan!”

Isten híján karácsonykor mi is hontalanok lennénk. Istenünk azonban itt van, és így a legnagyobb boldogságban és teljességben élhetjük azt meg. Így végezzük a készülődés utolsó fázisát, és így töltsük  az egész karácsonyi ünnepkört. Ahogy az az egyetlen szó kifejezi: Emmánuel – velünk az Isten. Mi is ezt mondogassuk és valósítsuk meg az ünnepekben: mindenkor Emmánuel – mindenkor velünk az Isten.

"Úr minden nép fölött"

Mai énekünkkel Jézust, mint a nemzetek urát (Rex gentium), királyát hívogatjuk: „Te Úr vagy minden nép fölött, és Szegletkő, mely összeköt, sárból formáltad hívedet, most jöjj, fejezd be művedet!”

Jézus Krisztus nem csak a zsidó népet jött el megváltani, s most sem csak mi, keresztények vagyunk hivatottak Isten országára. A mennyek országába minden nép és minden ember meghívást kapott – sajnos azonban nem mindenki ismeri ezt fel, nem mindenki hallja meg ezt a hívást. Ma ezért erre a szándékra gondoljunk és imádkozzunk: hogy minden nép felismerje Jézust Megváltójának.

Mindannyiunknak egy közös ősünk van: az ember, akit Isten a Szentírás szava szerint sárból formált, és belélehelte az élet leheletét – és azzal elkezdődött az emberiség történelme. Ezt a nagy művet, kérjük, fejezze be Istenünk mindenkiben örök élettel: „Te Úr vagy minden nép fölött, és Szegletkő, mely összeköt, sárból formáltad hívedet, most jöjj, fejezd be művedet!”

„Ó jöjj, ó jöjj el, Napkelet!”

„Ó jöjj, ó jöjj el, Napkelet!” – csendül fel a mai antifóna. Mi is tudjuk, a felkelő nap a keresztények számára még ma is Isten művének egy gyönyörű megnyilvánulása. Azonban a keresztény ókorban a napkelet egy sokkal fontosabb és többre értékelt jelkép volt. A Szentírás tanúsága szerint abból az irányból fog majd megérkezni Krisztus, mikor ítélni jön a világot. Ezért a templomokat is úgy építették, hogy a szentmisén mindenki – a pap és a hívek is – napkelet felé nézzenek, s így egyfajta állandó készültségben, várakozásban éltek.

Ádvent mai napján valami hasonlót élhetünk át: Krisztussal kezdjük ezt a napunkat is, Krisztussal kezdjük utolsó ádventi hetünket: s már a napkelte előtt virrasztunk – várva a nap és az ünnep ragyogását. Ezzel a lekülettel énekeljük: „Ó jöjj, ó jöjj el, Napkelet, mert éjben járunk nélküled; jöjj, igaz Napunk, halld imánk, és fényességed áraszd ránk! Eljő, eljő Emmánuel, hogy üdvözüljön Izrael!”

"Ó jöjj, ó Jessze vesszeje"

„Ó jöjj, ó Jessze vesszeje!” – csendül fel a mai hajnali szentmisén. Jessze Dávidnak volt az édesapja, s így ez a kifejezés arra utal, hogy valóban Jézusban teljesedtek be mindazok a próféciák, jövendölések, amelyeket Isten az eljövendő Messiásról kijelentett – többek között, hogy Dávid családjából származik.

Mindezt figyelembe véve pedig elmondhatjuk, hogy Isten már évszázadokkal, évezredekkel Jézus születése előtt úgy irányította az emberiség, az emberek sorsát, hogy előkészítse a Megváltó eljövetelét.

Néha mi sem látjuk, éppen milyen fontos esemény zajlik a mi életünkben. De ez a mai adventi nap is egy kicsit felfed abból az igazságból, hogy Istennek minden emberrel terve van, s így mindannyian részt vehetünk az ő végtelenül magasztos művében. Vegyük ki a magunk részét, s tegyünk meg minden tőlünk telhetőt! „Ó jöjj, ó Jessze vesszeje,” s vidd végbe nagy művedet a mi életünkben is!

Miserend és hirdetések - Advent 3. vasárnapja

Advent negyedik vasárnapja

A minap hallottam egy érdekes gondolatot a rádióban: „Sokan mondják, hogy a karácsony már itt van a nyakunkon. Pedig a szívünkben kell, hogy legyen.” Valóban, nyakunkon a karácsony, hiszen mindössze néhány nap választ el minket tőle. S a legtöbben elmondhatjuk: készültünk, készülünk rá. Elvégeztük karácsonyi szentgyónásunkat, többen-kevesebben részt vettünk az ádventi (rorátés) szentmiséken, vettünk már ajándékokat, takarítottunk, díszítettünk... Így is van rendjén.

A ma hozzánk szóló isteni szó az evangéliumból pedig így kezdődött: „Jézus Krisztus születése így történt...” És hallottuk, hogyan töprengett Szent József, mikor megtudta, hogy Mária gyermeket vár. Megjelent neki az Úr angyala, ő pedig szavai szerint készülődött, cselekedett – elfogadva Isten akaratát. De felfigyelhettünk arra, hogy valójában nem is hallottunk ma Jézus tényleges megszületéséről – csak annak előzményeiről. Pedig így kezdődött az evangélium: „Jézus Krisztus születése így történt...”

Talán ez is egy fontos üzenetet hordoz magában. Azért mondja az evangélium, hogy „Jézus születése így történt...”, mert Szent Józsefnek – nyugodtan kimondhatjuk – már akkor megszületett Jézus, amikor megismerte Isten tervét, s azt elfogadta. Neki már az a pillanat maga volt a megtestesülés, az ünnep, mert igazából már akkor megtörtént számára az első karácsony – már az előkészületben.

Urunk földi születése, karácsony ünnepe kétezer éve történt. Ha csupán arra a napra gondolunk, akkor ünnep helyett csupán emlékezés lesz. Ha azonban mi magunk is befogadjuk Istent, az ő kegyelmeit, tervét, rendezését a mi életünkbe, akkor már ma megtörténhet a mi személyes karácsonyunk. Ha viszont ezt elmulasztjuk, a december 25-i dátum sem változtat meg semmit. Tegyünk azért, hogy nekünk is legyen igazi karácsonyunk – Urunk bennünk is megszülessen. Tegyünk azért, hogy a karácsony ne a nyakunkon, de a szívünkben legyen. Még van erre néhány napunk.