Miserend és hirdetések - Húsvét 6. vasárnapja

Húsvét hatodik vasárnapja

Az egyik jó barátom az egyik nyáron külföldre ment kirándulni – egy egész hónapot töltött Franciaországban. Mivel csak kirándulni ment, s nem iskolába, vagy nyelvet tanulni – nem nagyon igyekezett az ottani nyelvet elsajátítani. Egyszóval: nem tudott franciául. Ezért – mint mondta – a kirándulás alatt nem is járt misére, ugyanis nem értett volna belőle semmit. Lehet, mi is elgondolkodtunk már ezen – minek mennénk misére, ha úgysem értenénk belőle semmit?

Többek között ez az eset jutott eszembe, mikor a mai nap első olvasmányát elolvastam az Apostolok cselekedeteiből. A szentíró nagy pontossággal megjegyzi: „Péter még be sem fejezte a beszédét, és a Szentlélek már leszállt mindenkire, aki hallgatta a tanítást.” Bevallom, egészen eddig sosem figyeltem fel erre az egy „kis” megjegyzésre. „Péter még be sem fejezte a beszédét, és a Szentlélek már leszállt mindenkire”. Ezek szerint nem Péter apostol beszédének, prédikációjának köszönhetően kapták meg a hallgatók Isten ajándékát, nem annak köszönhetően világosultak fel s lettek igaz hívőkké, hanem Isten kegyelmének köszönhetően. Sosem lehet hathatósabb érvünk, mint a Szentírás – az Isten örök, igaz, élő szava. Ez pedig ma arra tanít, hogy nem aszerint kapjuk Istenünk kegyelmét, természetfölötti ajándékait, hogy éppen teljes pontossággal értünk-e minden egyes szót, vagy hogy fölfogjuk-e maradéktalanul az elhangzott szavakat. Az Isten kegyelme árad már csupán abból is, hogy részt veszünk a legszentebb áldozatban, Krisztus keresztáldozatában, hogy Isten közvetlen közelségében vagyunk, hogy magunkhoz vesszük az Oltáriszentséget. Az Isten kegyelmét nem korlátozzák sem a szavak, sem a szavak megértése. Vagy talán azt gondoljuk, hogy ha valamit nem értünk a szentmisén, akkor az nem ér semmit? Vajon egy nyelvi nehézség akadály lehet a mindenható és mindentudó Istennek?

„Péter még be sem fejezte a beszédét, és a Szentlélek már leszállt mindenkire”. Mi papok is sokszor beleesünk abba a hibába, még ha nem is akarunk, hogy azt gondoljuk: a szentmise legfontosabb része a prédikáció. Hisz arra készülünk a legtöbbet, a többit „már úgyis tudjuk”. Pedig egyre jobban kell nekünk is, papoknak, nektek is, laikusoknak elmélkedni a legszentebb titkon, a szentmise legfontosabb részén, mely maga az átváltoztatás, mikor a kenyér és a bor Krisztus testévé és vérévé lényegül át. Ez a szentmise központja, ez teszi a szentmisét szentmisévé. Prédikáció nélkül a szentmise éppúgy szentmise marad, de az átváltoztatás nélkül egyetlen összejövetelből sem lenne szentmise.

Megdöbbentő eredmény született az egyik katolikus iskola felévtelijén az elmúlt évben. Ez volt a kérdés: „Nevezd meg a szentmise két fő, alapvető részét”. A legtöbben ezt a választ karikázták be: „Vannak az olvasmányok, van a prédikáció (a legfontosabb rész!), utána van az áldozás”. Régebben ( a Második Vatikáni Zsinat előtt) talán mondhattuk, hogy nem értjük, mi is zajlik le egy-egy szentmisén. Napjainkban azonban az átváltoztatás szavait minden vasárnap hangosan és érthetően a saját anyanyelvükön halljuk, és nem értjük, és nem tudjuk, hogy miről van itt szó. Testvérek, az, hogy „olvasmányok, prédikáció és áldozás” – az nem katolikus szentmise! Az lehet mondjuk egy protestáns úrvacsora. Valami egészen és gyökeresen más, mint a mi szentmisénk.

A mi szentmisénk mindenekelőtt áldozat. Nem csupán közösségi összejövetel, nem csupán szeretetlakoma. Áldozat! Krisztus keresztáldozatának megjelenítése, Krisztus keresztáldozatának megújítása és folytatása a történelmen keresztül. Aki a szentmisén jelen van, az szó szerint a kereszt tövében áll.

Gondoljunk bele: a kereszt alatt állni, ahol Krisztus, az Isten a mi bűneinkért feláldozza magát – talán magyarázni sem kell: a szentmise nem csak akkor „ér valamit”, ha értjük a szavakat.

Így vegyünk részt minden egyes szentmisén – itthon, vagy idegen országban. Az áldozat érthető szavak nélkül is áldozat, hisz Krisztus keresztáldozata,  ez a megváltói tett mindennél többet elmond és megértet velünk.