2014. augusztus 2., szombat
Évközi idő tizennyolcadik vasárnapja
Úgy hívjuk ezt a mai
közkedvelt, evangéliumi történetet, hogy csodás kenyérszaporítás. Azonban azt
is tudjuk, hogy történelmünk eseményeinek a főszereplője mindig – az Isten
mellett – az ember. Valójában ugyanis sosem egy-egy csodás helyet, eseményt
ünneplünk, hanem mindig azokat az embereket, akik valami különlegeset tettek:
akik harcoltak, akik életüket áldozták, vagy akik valami nagy dolgot vittek
véghez. A csodálatos kenyérszaporításnak is a két főszereplője Isten, és az
emberek.
Amint az evangélium elején
hallottuk, Jézus egy „kietlen helyre” ment, s oda követte őt a több ezer ember.
Hallgatták Jézus tanítását, aki a tanítás mellet egyben meg is gyógyította
betegeiket. Majd – habár már beesteledett – a nép nem ment haza. Ott maradt a
kietlen helyen – minden étel, ital, létszükséglet nélkül. Micsoda bátor, és
Istenben bízó emberek voltak! Elég volt nekik Isten szavát hallgatni, s nem
törődtek azzal, mit fognak enni, hol fognak aludni... Mai szemmel talán azt
mondanánk: felelőtlenség, őrültség... És mégis: ők jártak jól, nekik volt
igazuk, ők voltak az igazán boldogok, mert Isten a többi vágyukat is
kielégítette mindazoknak, akik szavát hallgatták, rá figyeltek. Hiába van a mai
szuper-modern kor emberének annyi mindene: ha nincs Istene, ha nem figyel
Istenre, mindene hiába. Erre tanít minket a mai igeliturgia: Izajás próféta
által is így szólt az Isten: „Hallgassatok ide, figyeljetek rám, akkor jó ételt
esztek, és kövér falatokban lesz részetek”. Számunkra a jó étel és a jó ital
már többet jelent: merészebb vágyaink beteljesülését. De az evangélium utolsó
szavai éppen ezzel kapcsolatban jegyzik meg: nem csak, hogy mindenki evett és
jól lakott, hanem még „tizenkét kosár lett tele a kenyérmaradékokkal”. Isten
ugyanis nem annyit ad, hogy éppen elég legyen. Sokkal többet – ő saját magát
adja, az ő végtelenségét. Annyit, amennyit már nem is vagyunk képesek
befogadni. Túlárad az ő jósága! Mécs László írja egyik versében:
„Egy kanál csak kanálnyit meríthet a
tengerből,
egy jánosbogár csak bogárnyit csenhet a napfényből,
én ember vagyok
s csak embernyit meríthetek Istenből!”
Irányítsuk tekintetünket
naponta Istenre, tárjuk ki szívünket: ő minden vágyunkat be tudja, és be is
akarja tölteni! Bízzunk benne!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)