2011. július 6., szerda

Az apostolok /Mt 10,1-7/

Jézus azért hívta magához az apostolokat, hogy hatalmat adjon nekik az ördög kiűzésére, s a betegség gyógyítására. Így megbízást ad nekik. Ezután az evangélista – ahogy hallottuk – felsorolja az apostolokat név szerint, egytől egyig. Ez azért nagyon fontos, mert rámutat a személyes meghívásra. Arra, hogy Isten nem úgy hívja őket, s ugyanúgy minket, hogy „gyertek”, hanem mindenkit személy szerint, külön: „gyere, téged hívlak, mert tudok képességeidről, de ugyanúgy tudok minden hibádról”. Azért fontos ez a felsorolás, mert minden apostolról tudunk valamit, ismerjük hibáikat, így nem fogjuk gondolni, hogy Jézus tökéletes embereket hívott maga köré.
Az első Simon, akiről tudjuk, milyen indulatos, lobbanékony volt, s hogy magát Jézust is elárulta.
Zebedeus fiai: Jakab és János, akik már a mennyországban a helyeiket szerették volna protekcióval elintézni.
Fülöp, aki azt kérte Jézustól, hogy mutassa meg neki az Atyát, pedig magával az Istennel járt 3 évig. És így tovább…
Krisztusban szeretett testvéreim! Isten minket is személy szerint hív. Ismeri hibáinkat, mindent tud rólunk. Ne féljünk ezért teljesíteni azt, amit kér tőlünk! Ő méretre szabott küldetést ad mindannyiunkak. Kövessük őt.

2011. július 5., kedd

Szent Cirill szerzetes és Szent Metód püspök, Európa társvédőszentjei

Ma már Szent Cirill és Szent Metód ünnepét ünnepeljük.
De kik is voltak ezek, ki volt ez a két ember, akiknek tisztelete így elterjedt itt, közép Európában?
·        Különösen a szlovák nép tartja őket nagy tiszteletben...
Tehát szlovákok voltak? ...nem
·        Nagy tiszteletnek örvendenek az összes szláv nép szívében...
Tehát szlávok voltak? ...nem
·        De akkor legalább innét valahonnét valók voltak, Közép-Európából? ...nem
Nem, kedves testvéreim, nem voltak...

De egy a fontos: HOGY KERESZTÉNYEK, HOGY KRISZTUSÉI VOLTAK!!!

Istent, Jézus Krisztust hirdették, aki értünk emberekért emberré lett, meghalt értünk, de feltámadt, hogy mi is örökké élhessünk!

Ezért tiszteli őket a szlovák, ezért tiszteli őket minden szláv, ezért tiszteli őket a magyar, ezért tiszteli őket Európa, ezért tiszteli őket az egész világ!
Hisz maga Szent Pál apostol írja a kolosszei levélben:



„Itt nincs már többé görög és zsidó, nincs körülmetéltség és körülmetéletlenség, nincs barbár, szkíta, szolga és szabad, hanem minden és mindenben Krisztus.“ /Kol 3,11/,
mai szótárral: „Nincs már többé magyar, vagy szlovák, nincs „igaz keresztény“, meg csak most megkeresztelt, nincs roma, nincs többség és kisebbség, hanem minden és mindenben Krisztus“



Pontosan erre adnak nekünk példát mai szentjeink.
·       Görögök voltak, de elsősorban Krisztuséi! Jézus Krisztus hirdetése szavunkkal és életünkkel kell, hogy az első helyen legyen életünkben. Legyünk mi is, úgy mint ők, Krisztuséi.
Sokat imádkozunk a keresztények egységéért...de gondolunk ilyenkor saját magunkra is?
-    Úgy nézek embertársamra, mint testvéremre, akivel elsősorban a Krisztus Jézusba vetett hit tart össze? Hogyan is imádkozhatnék a keresztények egységéért, ha én, keresztény, ferde szemmel nézek a szomszédomra azért, mert ő ilyen, meg olyan?
Figyeljünk oda testvéreim, mikor valamiért imádkozunk, hogy elsősorban saját magamat kezdjem el megváltoztatni azon a téren...
Ez a két testvér a 9. századból gyermekkora óta beszélte a szláv nyelvet, de születésük, képzésük szerint görögök voltak. De missziós tevékenységüket az a meggyőződés határozta meg, hogy minden nép hivatalos az üdvösségre, hogy Krisztus minden emberért meghalt. Cirill egyik írásában így fogalmaz:
Hát nem azért halt meg Krisztus, hogy mindnyájunkat megajándékozzon az „ősszülők dicsőségével“, vagyis az Istennel való paradicsomi egységgel, melyet Ádám, miatt elveszítettünk? És nem kellene-e a népek és a társadalmi rendek között tátongó szakadékot Isten mindent átfogó szeretetével áthidalni?

Köszönjük meg Istennek ezen két nagyszerű szentet, akik életük példájával – alázatossággal, szelídséggel és türelemmel /Ef 4,1/ – tettek tanúságot Krisztusról, s így annyi embert elvezettek Krisztus Jézushoz!
Köszönjük meg, hogy rajtuk keresztül is mutatja nekünk az utat Őhozzá, aki a mi boldogságunk csúcsa és teljessége...

2011. július 4., hétfő

"De jöjj, tedd rá kezedet, és életre kel." /Mt 9,18-26/

Egy elöljáró, egy vérfolyásos asszony és Jézus. Ők hárman, mondhatnánk, a főszereplői a mai evangéliumi szakasznak, persze más-más szerepben. Ketten kérnek valamit, a harmadik pedig ad.
Az evangéliumok azért íródtak, hogy bemutassák Jézus Krisztus életét és működését itt a földön, s hogy minket, akik ezt hallgatjuk, hozzásegítsenek, hogy megtaláljuk az Istenhez vezető utat. Példaként szolgál számunkra mindig ezekben Jézus – gondolatmenetei, szavai, tettei… de sokszor, mint például most is, a Jézussal találkozók is példamutatóak lehetnek.
Nézzük meg a mai másik két szereplőt.
Az elöljáró. Jézushoz jön, hogy kérjen tőle. De nem akármit kér. Egy halott feltámasztását kéri. De nem is akárhogyan akárhogy kéri! Nézzük csak meg: „Uram, a leányom most halt meg. De jöjj, tedd rá kezedet, és életre kel” Jöjj, tedd rá kezedet és életre kel!!! Látjuk ezt az óriási bizalmat?! Annyira bízott Jézusban, hogy nem mondta neki, hogy talán te fel tudod támasztani…, hanem, hogy ha ráteszed kezed, életre kel…
Sokunkat talán megszégyenít ezen elöljárónak hite… ha megnézzük saját hitünket, saját bizalmunkat Istenben, bizony, szégyenkezhetünk.
Nem kisebb példa számunkra a vérfolyásos asszony sem. Ő hátulról, mondhatnánk szégyenkezve ment Jézushoz. Hisz abban az időben aki beteg volt, bűnösnek volt elkönyvelve. A betegséget Isten büntetéseként látták az érintett bűneiért. Ő hitte, hogy Jézus meg tudja őt gyógyítani…
És mit mond neki Jézus? Nem én gyógyítottalak meg téged, hanem a Te hited…

Gondolkodjunk el kicsit, nekünk vajon mit mondana hitünkre? Mennyire hisszük, hogy Jézus meg tud gyógyítani mindenkit, mikor valaki gyógyulásáért imádkozunk? Mennyire gyógyítana meg minket hitünk? Vagy gyógyítana egyáltalán?...

2011. július 2., szombat

Évközi idő 14. vasárnapja

XVI. Benedek pápa címerének jobb felső részében egy medve, mégpedig Szent Korbiniánusz püspök medvéje látható. A püspök a legenda szerint a 8. században keresztény hitre térítette a bajorokat, akik közül a pápa is származik. Ez a medve egy csomagot visel a hátán, ugyanis a legenda szerint Korbiniánusz Rómába zarándokolván egy medvére rakta terheit, és úgy érkezett a városba. Ez a legenda jelképes értelemben a kereszténység hatalmát jelzi a vad erők felett, és egyben a pápára háruló terhet is jelzi. A szentatya e jelképen keresztül is mutatja, valamint tudatosítja: szolgálata nehéz és óriási felelősséggel jár, amelyet kitartóan és fáradhatatlanul kell hordoznia.
De nem csak a pápa, vagy a püspökök, hanem az Egyház minden tagja terhet hordoz. Meg kell azonban különböztetnünk azt a terhet, melyet Krisztustól kaptunk és hordoznunk kell, és azt a felesleges terhet, amelyet nem kell örökké hordoznunk, amely a mi hibáink miatt került a vállunkra.
Hogy példaként említsem... a 2000. év nagy jubileumának egyik legjelentősebb kegyelmi ajándéka volt, amikor a ma már Boldog II. János Pál pápa bocsánatot kért az Egyház tagjai nevében a történelem folyamán a múltban és a jelenben elkövetett bűnökért, hogy az Egyház megszabaduljon egy olyan tehertől, amelyet felesleges továbbvinnie, s amely csak akadályozná őt küldetésének teljesítésében. Ez a teher pedig nem volt más, mint a bűnök nyomasztó súlya.
Vannak azonban olyan terhek, melyeket maga Krisztus bízott az Egyházra, s amelyektől nem kell megszabadulnunk, hanem vinnünk kell őket, mint Krisztus édes igáját és könnyű terhét, ezek pedig például a következők:
Az evangélium hirdetése. Hirdesd az evangéliumot akár alkalmas, akár alkalmatlan – mondja a Szentírás. Teher, felelősség, melyet mégis örömmel lehet hordozni.
Hasonló teher a szegények és betegek segítése az Egyházban, az Egyház által. Hisz Krisztus ránk bízta a szegények és elesettek, a nélkülözők és a nincstelenek szeretetét, s ezt is édes igaként kell vinnünk.
Érdemes elgondolkodnunk, vajon mi milyen terheket hordunk. Olyanokat, melyektől a legjobb minél előbb megszabadulni, vagy olyakat, melyeket viselnünk kell, hogy általuk váljunk tökéletesekké.
Kérjük a Szentlélek megvilágosító kegyelmét, hogy mindig felismerjük, hogy mely terhet kell leadnunk, és melyet hordoznunk annak érdekében, hogy élő legyen Egyházunk. Kérjük Istent, erősítse meg vállainkat, hogy Krisztus édes terhét kitartóan tudjuk hordozni, teljesítve ezzel a ránk bízott szolgálatot.
/Horváth István Sándor: Szívünkben mély nyomot hagyott - alapján/

2011. június 30., csütörtök

Évzáró - hálaadó szentmise

Mindannyian vártuk már elég régtől ezt a napot, mely az utolsó ebben az iskolaévben. Az utóbbi napokban, hetekben már nagyon látszott rajtatok, kedves gyerekek, hogy nagyon jó lenne már, ha vége lenne a sulinak. Persze van, akin ez látszott egész szeptembertől.
De most nem csak azért jöttünk össze itt az Isten házában, hogy csak úgy örüljünk, hanem, hogy hálát adjunk. Istennek. Mindenért. Hogy megköszönjük Istennek azt, hogy velünk volt az év minden napján, hogy nem fordult el tőlünk akkor sem, mikor mi elhagytuk őt, mikor elfeledkeztünk róla. Hogy meghallgatta imáinkat, mikor egy-egy írásbeli előtt hozzá folyamodtunk, hogy adott elég türelmet a tanároknak, hogy mindig szeretettel szóljanak hozzátok. Hogy megköszönjük: Élünk, mozgunk és vagyunk – egészségesen és vidáman.
Elkezdődik a nyári szünet. Sok minden más lesz, mint iskolaidő alatt. Egy valamiből azonban mindenkinek sokkal több lesz, mint eddig volt. Ez pedig az idő. Több időnk lesz mindenre, amit szeretünk csinálni. A pihenésre, az alvásra, a kirándulásra, sportra, fürdésre, nagyszülők meglátogatására… Nem könnyű azonban jól gazdálkodni az idővel. Sokszor megesik például, hogy a nyári szünet alatt a templomok is úgymond szünetelnek főleg a fiataloktól. Az iskolával ellentétben a templom ezen a nyáron sem lesz bezárva. Itt mindig van valaki, aki vár minket, hogy meglátogassuk őt. És logikusan az lenne a helyes, hogy nyáron még több időt töltsünk az Istennel. Hisz ha több a szabad, akkor Istenre is több kell, hogy jusson.
Erre figyeljünk oda, kedves tanárok, kedves diákok, hogy Istennek is több időt szenteljünk a szabadidőből. Ez pedig nem csak azt jelenti, hogy elmegyek talán naponta, vagy minimum hetente a templomba, hogy többet imádkozom, hanem hogy sok jót tegyek a nyár folyamán. Meglátogatom beteg rokonaimat, nagyszüleimet, segítek otthon…ezer féle lehetőség van a jócselekedetre. S ily módon is lehet imádkozni – azáltal, hogy segítek valakinek. Így lehet szebb a családunk, a falunk, így lehet szebb a világ. Mert nem elég csak imádkozni a szebb világért – a szebb világért tenni is kell!
Egy történet mondja:

Mi vagyunk sokszor az Isten egyedüli keze, amellyel segíthet az embereken. Kedves tanárok, kedves diákok! Használjatok ki minden alkalmat a nyár folyamán is, hogy valóban a lehető legjobbat, magát az Istent adjuk az embereknek...

2011. június 29., szerda

Szent Péter és Szent Pál apostolok

Érthetően a mai igeliturgiában Szent Péterről és Szent Pálról, jobban mondva Szent Páltól hallottunk szent szövegeket, hiszen ma őket ünnepeljük. Szent Péter és Szent Pál, akik annyira szerették egymást életükben, hogy haláluk sem választotta el őket – írja a szent zsolozsma.
Figyeljük meg, még ha csak egy pillanat erejéig is, e két szent életét. Valóban szentek voltak? Már egészen a kezdetektől?
Péter, a halász, aki bármikor egy szempillantás alatt begerjed, s ilyen felindulásaiban mondjuk levagdossa a katonák fülét, vagy épp fűt-fát ígérve megfogadja, hogy ő Jézust soha nem hagyja el, s rá pár órára már nem is ismeri őt.
Pál, pontosabban Saul, aki jelen van az Egyház első vértanúja megkövezésénél, szintén, mint keresztényüldöző. A vallás és Isten nevében az Isten embereit öldösi s próbálja magát az Egyházat halálra kövezni.
Krisztusban szeretett testvéreim! Látjuk, hogy mennyi olyan dolog történt e szentek életében, melyről talán úgy gondoljuk, kár, sajnálatos, sokkal jobb lenne, ha ez meg sem történt volna. Így gondolkodunk mi. De Isten máshogy, tökéletes összhangban és mindentudásban. Ő tud minden egyes gyengeségükről, minden egyes bűnükről, minden egyes bajukról és harcukról. Ez az isteni Gondviselés, mely a bajok közepette sem hagyja elveszni azt, aki őt szeretni akarja.
Ma hallottuk, hogyan szabadult ki Péter a börtönből – az isteni Gondviselésnek köszönhetően. Egyben tudjuk, hogy hogyan lett Saulból Pál, az isteni Gondviselésnek köszönhetően.
Talán mi is megtagadtuk hitünket, s ezzel magát Jézus Krisztust? Talán mi is rágalmainkkal üldöztük a papokat, s ezzel magát az Egyházat? Gondolkozzunk el azon a sok rosszon, melyet elkövettünk, vagy ami bennünket ért. De az isteni Gondviselés ezekkel is számol. Sőt, elsősorban ezekkel.
Így hát még nyugodtan lehet belőlünk is Szent Pál, vagy Szent Péter, ha igyekszünk Istent szeretni, s rábízzuk magunkat a Gondviselésre. Mert az isteni gondviselés nem azt jelenti, hogy nekem nem történhet semmi bajom, hogy mentes leszek minden bűntől, hogy Isten megvéd minden bajtól és rossztól. Az isteni Gondviselés az, hogy minden, ami velem történik, az én javamat, az én épülésemet szolgálja. Mert az Istent szeretőknek minden a javukra válik.

2011. június 28., kedd

„Kicsoda ez, hogy még a tenger és a szél is engedelmeskedik neki?” /Mt 8,23-27/

Ha alaposabban megfigyeljük a mai evangéliumot, a szemünkbe tűnhet az előbb elhangzott költői kérdés… Hisz azért keltik fel Jézust, hogy segítsen rajtuk, mert „elvesznek a viharban”, s mikor ő megoldja a helyzetet, azt kérdezgetik, kicsoda ez, hogy lecsendesítette a vihart.
Senki mástól nem kérnének a tanítványok ilyen természetfölötti dolgot, csak attól, akiről tudják, hatalma van, s mikor megteszi azt, amit ők maguk kértek, csodálkoznak hatalmán. Hát nincs ebben valami furcsaság? Olyat kértek, amiről nem is nagyon hitték, hogy Jézus képes rá.
Elgondolkodtató ez számunkra is: tényleg hiszünk abban, hogy Isten meg tudja nekünk adni mindazt, amit kérünk tőle? Ne legyünk mi is „kicsinyhitűek”! Sose kérjünk olyat, amiről nem hisszük, hogy megkaphatjuk. Ő maga int: „Higgyétek, hogy mindazt, amit imádkozva kértek, elnyeritek, és meg lesz nektek.” /Mk 12,24/

2011. június 27., hétfő

"Szeresd az Urat (...) Szeresd felebarátodat" /Mt 22,34-40/

Az írástudók az ószövetségi Szentírásban 248 parancsot és 365 tilalmat tartottak számon. Képzeljük el, milyen nehéz lehetett ezek szerint élni, s mindig csak arra összpontosítani, hogy nehogy megszegjék, vagy elmulasszák valamelyiket. Minden egyes lelkiismeretvizsgálatnál átnézni, melyik ellen vétettenk. Nem lehetett egy egyszerű dolog. Nekünk már nincs annyi sok parancs és tiltás. De mégis sokszor gondban vagyunk, mikor fel kell készülnünk egy-egy szentgyónásra. Gondban vagyunk, hogy mi szerint készüljünk, mi szerint keressük bűneinket. Gondban vagyunk, hogy milyen bűnöket is mondjunk a gyónásban.
De Jézus, ha megfogadjuk isteni tanácsát, könnyít helyzetünkön. Megkönnyíti számunkra a lelkiismeretvizsgálatot. Megadja a két legfontosabb támpontot. Hogy mindig azt vizsgáljunk magunkon, vajon mennyire szerettem az elmúlt napokban, hetekben. Mennyire szerettem Istent, embertársamat s magamat.
Ha lelkiismeretvizsgálatot csinálunk, a szeretet hiányát keressük. Mennyire fejeztem ki Isten iránt való szeretetemet? Ha oda sem figyeltem az imában, akkor bizony nem nagyon. Vagy a munkahelyen: ha a másikkal beszélgetek, saját magam is látom, ha visszagondolok rá, hogy mennyire beszéltem szeretettel, vagy csak gyorsan elintéztem őt, hogy ne untasson tovább.
Krisztusban szeretett testvéreim! Mindig ez legyen előttünk: mennyire szerettem? S tegyük fel most is a kérdést magunknak: a mai napon, az elmúlt 12 órában mennyire szerettem?

2011. június 26., vasárnap

Évközi idő 13. vasárnapja

A múlt vasárnap arról elmélkedtünk, hogy egy nagy titkot ünneplünk, melyet sosem értünk meg egészen – a Szentháromságot. Azonban a mai napra is legalább annyira érvényesek az elhangzott szavak: titkot ünneplünk. Olyan titkot, melyet föl nem foghatunk, csupán hitünkkel ragadhatunk meg. S nem is akárhogyan ünnepeljük ezt a titkot! Nem csak úgy magunkban, sőt nem is csak úgy magunknak, egymás között, hívő közösségben, hanem megvalljuk mindenki előtt: Mi hiszünk az Oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztusban!
Azonban ezt ne csak a mai körmenetünk, hanem az egész életünk fejezze ki és bizonyítsa. Ez a mai ünnep fel kell, hogy szítsa bennünk újra az Oltáriszentség iránti vágyat. Ha ma talán bűneink miatt nem is tudunk menni áldozni, de ha valóban vágyunk az Isten után, eljövünk a hét folyamán gyónni, hogy minél előbb újra meg újra ezzel a csodálatos kenyérrel táplálkozhassunk!
Ez lesz az igazi hitvallás! A mai körmenet csak előzménye, vagy ennek megtetőzése legyen. 

2011. június 24., péntek

Keresztelő Szent János születése

Az első olvasmányban (s ugyanúgy a mai kezdőénekben) Egyházunk Izajás próféta jövendölését alkalmazta mai szentünkre, akit az Úr már anyja méhétől fogva meghívott, akinek ajkát olyan élessé tette, mint a kardot, és akinek maga az Úr, az Isten lett az ereje. Továbbá így hallottuk: kevés az, hogy Isten szolgája legyen, (…) a nemzetek világosságává tette Jánost az Úr, hogy tanítása eljusson az egész földre. De mindezeket felülmúlja maga Jézus Krisztus kijelentése Keresztelő Szent Jánosról: Asszonyok szülöttei között nincs nagyobb Keresztelő Jánosnál. /Lk 7,28/ S ugyanúgy nincs is más a szentek között, akinek születése napját ünnepélyesen megülnénk, mint mai szentünkét – írja Szent Ágoston.
Krisztusban szeretett testvéreim! Azért ez a felsorolás, hogy tudatosítsuk, milyen nagy szerepet játszott Keresztelő Szent János Isten megváltó művében. Hogy tudatosítsuk, Keresztelő Szent János az emberiség egyik legnagyobb alakja volt. A legnagyobb a próféták közül, hisz akiről prófétált, saját szemeivel láthatta, ahogyan szól egyik himnusza: „Próféták gyakran a jövőbe látva / zengtek a Szentről, aki eljövendő.

Ám te ujjaddal mutatod meg őt: az / isteni Bárányt.

S e legnagyobb szent első szavai a Szentírásban – mikor már tanítványai Istennek gondolták őt – így hangzanak: „Jön, aki erősebb nálam, akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani”. Első szavai az alázat szavai voltak. Az alázat szavai. A legnagyobb ember arról beszél, hogy ő a legutolsó az emberek közt.
És mi, szeretett testvéreim? És mi miről beszélünk? A mi szavaink is az alázat szavai? A mi szavaink is az igazság szavai? Mi is oly tisztelettel beszélünk a másikról, ahogyan Szent János beszélt? A mi szavaink is az alázat szavai?
Mikor a tanítványok megkérdezték Jánostól, aki a megtérésről beszélt, hogy mit kell tenni, hogy hogyan kell élni, János így válaszolt nekik: Akinek köntöse van, ossza meg azzal, akinek nincsen. De ne kérdezzük most azt magunktól, hogy mi is megosszuk-e köntösünket, tehát, hogy mindenünket oda tudjuk-e adni testvéreinknek, elég csak azt vizsgálni magunkban, hogy egyáltalán kérdezünk-e, egyáltalán megkérdeztük-e már Istentől, hogy hogyan kell élnünk, hogy az adott pillanatban mit kell cselekednünk?
Krisztusban szeretett testvéreim! Ez a mai nap – Keresztelő Szent János születése – lehet egy újjászületés bennünk is. Ha ma bennünk is megszületik a nagy, de alázatos és igazmondó Szent János, s a mai naptól fogva minden dolgunkban Istent fogjuk előbb kérdezni, hogy hogyan és mit kell tennünk. Mert csak a gőgös, az önfejű, a keménynyakú cselekszik csak saját, s sokszor téves nézete alapján. Az alázatos ember pedig kérdez, mert keresi az igazságot, hogy gondolatai, szavai és tettei is az igazságon és Isten akaratán alapuljanak.
A legnagyobb ember embert meghaladó alázatossága vezéreljen és ösztönözzön minket is.

2011. június 22., szerda

Krisztus Szent Teste és Vére - vigília

Vasárnap arról elmélkedtünk, hogy egy nagy titkot ünneplünk, melyet sosem értünk meg egészen – a Szentháromságot. De erre a mai napra is elgalább annyira érvényesek az elhangzott szavak: titkot ünneplünk. Olyan titkot, melyet föl nem foghatunk, csupán hitünkkel ragadhatunk meg.
Valóban nagy titok, hisz a szentmise elején nem látunk mást, csak kovásztalan kenyeret és bort, s az átváltoztatás után sem látunk mást: ugyancsak kenyeret és bort. Azonban a pap mikor kimondja a legszentebb szavakat „Ez az én testem, mely értetek adatik (...) Ez az én vérem kelyhe“ megváltozik valami. De nem is akármi. Nem a külső tulajdonságai ezeknek az anyagoknak, hanem a lényege. Nem kenyér és bor lesz, hanem Krisztus Teste és Vére. Külsőleg semmi változás, azonban „belül“, a „lényegben“ felfoghatatlan, elképzelhetetlen átalakulás, szaknyelven „átlényegülés”. Mert itt sem, mint sok más helyen sem nem a külső a lényeg, hanem a lényeg, ami belül van.
A már említett szavak annyira szentek és szentségi jellegűek, hogy az Egyház csak a felszentelt szolgáinak engedi kimondani azokat. „Ez az én testem, ez az én vérem”, melyeket a pap mond ki s átváltoztatja a lényeget és „lehozza” az Istent az oltárra, ezeket a szavakat olyan tiszteletben kell tartanotok mindannyitoknak, hogy még eszetekbe se juthasson a pappal együtt kimondani, még halkan sem. Ha van bennetek kellő és mély alázat, bízom benne, hogy nem fogjátok újra meg újra csak úgy a pappal együtt kiejteni ezeket a szent szavakat. Van sok lehetőség és tér a szentmisében, mikor nektek kell szólnotok, válaszolnotok. Azonban az átlényegüléskor, abban a pillanatban, mikor az Isten költözik igazi, valódi és lényegi módon az ostyába, mindannyian /a kóruson, elől, hátul…/ térden állva csendben hallgassunk és figyeljünk.
Nem szabad, hogy mindennapossá, vagy „mindenhetessé” váljon Isten eljövetele és magunkhoz vétele az Oltáriszentségbe és Oltáriszentségben.
Ez a mai sem egy a sok szentmise közül. Ma is különleges alkalom, mikor az Isten jön el hozzánk. A papoknak szól egy tanács, mely figyelmeztet minket arra, milyen komolysággal és milyen áhítattal kell végeznünk minden egyes szentmisét. Ez így szól: „Úgy misézz, mint ha ez lenn az első, s egyben utolsó szentmiséd is.” S alkalmazhatjuk ezt mindannyian magunkra: „Úgy végy részt a szentmisén, mint ha ez lenne az első, s egyben utolsó szentmise az életetben”

Ma délelőtt...

"Énekeljetek az Úrnak új éneket"

...mikor jöttem vissza a templomból, 
ez a kis madárka csicsergett az egyik fán
...s...
gondoltam, megörökítem...
ha a hangját nem is, legalább a képét
:)

2011. június 21., kedd

„Mindaz, amit akartok, hogy megtegyenek nektek az emberek, ti is tegyétek meg nekik.“ /Mt 7,6. 12-14/

Mindannyiunk számára egyértelműek ezek a szavak, de mégis sokszor ezen a téren is csődöt mondunk.
Sokszor álmodunk szebb világról, vagy talán még tökéleteseről is, ahol minden jó és minden szép, mindenki kedves, szerető...azonban ez itt a földön sosem valósul meg. Emberek vagyunk, kik az áteredő bűn következtében elvesztettük az édeni jó akaratunkat, mely minden téren vezérelt volna minket. Ezért van annyi bűn a világban. Ezért vagyunk mi is bűnös, tökéletlen emberekkel körülvéve – beleértve magunkat is.
A változást azonban nem másokon kell keresni várni és elvárni, hanem mindenekelőtt magunkon. És majd ha én tökéletes leszek, esetleg akkor lehet jogos elvárásom a másikkal szemben, hogy ő is az legyen. De mi sem vagyunk tökéletesek, így sosincs jogunk tökéletességet várni el embertársainktól.
Sose várjunk valamit, hanem adjunk valamit a körülöttünk, velünk élőknek. Adjuk azt, amit mi is a legjobban szeretnénk magunknak.
„Mindaz, amit akartok, hogy megtegyenek nektek az emberek, 
ti is tegyétek meg nekik.“

2011. június 18., szombat

Szentháromság vasárnapja - templombúcsúnk ünnepe

Történt egyszer, hogy a nagy tudós Szent Ágoston Észak-Afrikában a tengerparton sétálva azon töprengett, hogyan tudná megérteni, megragadni a Szentháromság lényegét. Séta közben meglátott egy kisgyermeket, aki kagylóhéjjal merte a tenger vizét egy gödörbe, amelyet a tengerpart homokjába ásott.
- Hát, te mit csinálsz? - kérdezte Ágoston a gyermeket.
- Áttöltöm a tengert a gödrömbe - válaszolta teljes komolysággal a gyermek, és folytatta tovább a meregetést.
- Gondolod, sikerülni fog? - kérdezte nevetve a szent - Nézd meg, milyen óriási a tenger, a kagylóhéj és a gödör pedig milyen pici.
- Előbb kész leszek, minthogy Te megfejted, amin gondolkodsz - felelte a gyermek, majd eltűnt.
Ez a történet nagyon találóan mutat rá a Szentháromság titkának felfoghatatlanságára. Kedves testvéreim, ma valóban egy olyan ünnepet ünneplünk, melyről alig van halvány fogalmunk. Egy Isten, melyben három személy van? Három, de mégis egy? Emberi ésszel nem sokat fogunk fel, vagy érthetünk meg ebből. De mégis mindannyian egytől egyig hisszük. Hisszük a Szentháromság titkát. Hisz minden egyes nap minden egyes imádságát így kezdjük: „Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” Igaz, lehet, már talán csak szokásból mondjuk ezeket, de lehet, őszinte és teljes hittel valljuk ezt a legszentebb egységet, melynek titulusát templomunk, plébániánk is viseli.
De még ha ez a szent titok elsősorban hitünknek a tárgya, mégis kell, hogy igyekezzünk legalább egy keveset megérteni belőle. Hisz nagy dolgokról keveset is tudni sokat jelent. Próbáljuk meg ezért a mai vasárnapon legalább egy nagyon szűk szemszögből tisztábban látni a lényeget.
Hogyan lehet az, hogy az Atya is Isten, a Fiú is Isten, a Szentlélek is Isten, azonban ők mégsem három, hanem csak egy Isten? Az előbb már idézett Szent Ágoston mégis megpróbálja valamilyen módon szemléltetni, vagy legalább is közelebb hozni e misztérium nyitját. Mint nagyon sokszor, most analógiával igyekszik rámutatni a dolgok lényegére, felhasználva a mindenki számára ismert egyszerű víz hasonlatát. Így gondolkodik:
Ha például azt a kérdést intézik hozzánk, hogy mi a forrás, nem mondhatjuk azt, hogy patak. Mert a forrás forrás. De a patakot sem nevezhetjük forrásnak, mert az patak. Másrészt a forrásból, vagy a patakból merített italt sem hívhatjuk sem pataknak, sem forrásnak – e háromságnak mégiscsak a víz nevet adjuk. És ha megkérdezzük, hogy a forrásban víz van-e, azt a választ kapjuk: víz.  S a patakban is víz van? Igen, víz. És az itallal kapcsolatban sincs ez másképp – az is víz. De mégsem három, hanem csak egy vízről beszélünk. Kedves testvéreim, Szent Ágoston többek között ezzel a hasonlattal szemlélteti, hogy három dolog nem csak egyenként, hanem együttesen is egyetlen név birtokosa lehet. Majdn így fejezi be elmélkedését: így hát ne csodálkozzék senki, és képtelenségnek se tartsa, hogy Istennek mondjuk az Atyát, Istennek a Fiút, Istennek a Szentlelket, de mégsem három istenről beszélünk e Háromságban, hanem egy Istenről és egy lényegről. Úgy gondolom, ez mindannyiunk számára érthető, s így legalább lehet egy kis halvány elképzelésünk hogyan lehet „három az egyben”, hogyan lehet Szentháromság egy Isten.
Ugyancsak Szent Ágoston szavai buzdítsanak minket e mai napon, hogy ne csak higgyük hitünk titkait, hanem amennyire lehetőségünk is van, igyekezzünk megérteni azokat: „Crede ut intelligas; intellige sit eredas” – ami magyar annyit jelent: „Hiszek, hogy megismerjek, megismerek, hogy higgyek”. Hiszek, hogy megértsem, megértem, hogy higgyem. Nem vak buzgón, hanem gondolkodó, hívő emberként.