Történt egyszer, hogy a nagy tudós Szent Ágoston Észak-Afrikában a tengerparton sétálva azon töprengett, hogyan tudná megérteni, megragadni a Szentháromság lényegét. Séta közben meglátott egy kisgyermeket, aki kagylóhéjjal merte a tenger vizét egy gödörbe, amelyet a tengerpart homokjába ásott.
- Hát, te mit csinálsz? - kérdezte Ágoston a gyermeket.
- Áttöltöm a tengert a gödrömbe - válaszolta teljes komolysággal a gyermek, és folytatta tovább a meregetést.
- Gondolod, sikerülni fog? - kérdezte nevetve a szent - Nézd meg, milyen óriási a tenger, a kagylóhéj és a gödör pedig milyen pici.
- Előbb kész leszek, minthogy Te megfejted, amin gondolkodsz - felelte a gyermek, majd eltűnt.
Ez a történet nagyon találóan mutat rá a Szentháromság titkának felfoghatatlanságára. Kedves testvéreim, ma valóban egy olyan ünnepet ünneplünk, melyről alig van halvány fogalmunk. Egy Isten, melyben három személy van? Három, de mégis egy? Emberi ésszel nem sokat fogunk fel, vagy érthetünk meg ebből. De mégis mindannyian egytől egyig hisszük. Hisszük a Szentháromság titkát. Hisz minden egyes nap minden egyes imádságát így kezdjük: „Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” Igaz, lehet, már talán csak szokásból mondjuk ezeket, de lehet, őszinte és teljes hittel valljuk ezt a legszentebb egységet, melynek titulusát templomunk, plébániánk is viseli.
De még ha ez a szent titok elsősorban hitünknek a tárgya, mégis kell, hogy igyekezzünk legalább egy keveset megérteni belőle. Hisz nagy dolgokról keveset is tudni sokat jelent. Próbáljuk meg ezért a mai vasárnapon legalább egy nagyon szűk szemszögből tisztábban látni a lényeget.
Hogyan lehet az, hogy az Atya is Isten, a Fiú is Isten, a Szentlélek is Isten, azonban ők mégsem három, hanem csak egy Isten? Az előbb már idézett Szent Ágoston mégis megpróbálja valamilyen módon szemléltetni, vagy legalább is közelebb hozni e misztérium nyitját. Mint nagyon sokszor, most analógiával igyekszik rámutatni a dolgok lényegére, felhasználva a mindenki számára ismert egyszerű víz hasonlatát. Így gondolkodik:
Ha például azt a kérdést intézik hozzánk, hogy mi a forrás, nem mondhatjuk azt, hogy patak. Mert a forrás forrás. De a patakot sem nevezhetjük forrásnak, mert az patak. Másrészt a forrásból, vagy a patakból merített italt sem hívhatjuk sem pataknak, sem forrásnak – e háromságnak mégiscsak a víz nevet adjuk. És ha megkérdezzük, hogy a forrásban víz van-e, azt a választ kapjuk: víz. S a patakban is víz van? Igen, víz. És az itallal kapcsolatban sincs ez másképp – az is víz. De mégsem három, hanem csak egy vízről beszélünk. Kedves testvéreim, Szent Ágoston többek között ezzel a hasonlattal szemlélteti, hogy három dolog nem csak egyenként, hanem együttesen is egyetlen név birtokosa lehet. Majdn így fejezi be elmélkedését: így hát ne csodálkozzék senki, és képtelenségnek se tartsa, hogy Istennek mondjuk az Atyát, Istennek a Fiút, Istennek a Szentlelket, de mégsem három istenről beszélünk e Háromságban, hanem egy Istenről és egy lényegről. Úgy gondolom, ez mindannyiunk számára érthető, s így legalább lehet egy kis halvány elképzelésünk hogyan lehet „három az egyben”, hogyan lehet Szentháromság egy Isten.
Ugyancsak Szent Ágoston szavai buzdítsanak minket e mai napon, hogy ne csak higgyük hitünk titkait, hanem amennyire lehetőségünk is van, igyekezzünk megérteni azokat: „Crede ut intelligas; intellige sit eredas” – ami magyar annyit jelent: „Hiszek, hogy megismerjek, megismerek, hogy higgyek”. Hiszek, hogy megértsem, megértem, hogy higgyem. Nem vak buzgón, hanem gondolkodó, hívő emberként.
