Ma, Urunk megjelenésének ünnepén a kisded Jézus mellett egyúttal azt a három királyt is ünnepeljük, akik – mint hallottuk – „Földre borulva hódoltak a Gyermek előtt, majd kinyitották kincseszsákjaikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.“
Érdekes három ajándék ez. Arany, tömjén, mirha. Mint sok talán jelentéktelennek tűnő dolog a Szentírásban, ezek az ajándékok is jelképes tartalommal bírnak. Már az egyházatyák is szimbolikus jelentést láttak ezekben, s a mai lelki írók is így magyarázzák ezt a hármat: az arany a hitet jelképezi; a tömjén az imádságot; a mirha az áldozatos szeretetet.
Az arany a köznyelv szerint mindig is a legnemesebb fém volt, az egyik legértékesebb nyersanyag a földön – s ehhez hasonlóan a hit a keresztény életében is az egyik legfontosabb dolog. Ez az alapja mindennek, ami a lelki életet érinti.
A tömjén – melyet ebben a mai szentmisében is használunk – gyönyörűen jelképezi az imádságot. A tömjén füstje mindig fölfelé, jelképesen az Isten felé száll. S ehhez hasonlóan száll fel a mi imádságunk is az Istenhez.
A mirha – egy különleges fának a gyantája – az odaadás, az Istennek adott áldozat jelképe. Amint ugyanis a megsebzett növény ezt a gyantát, gyógyírt adja, melynek illata kedves, úgy az áldozatos szeretet is magát sebzi meg, áldozza fel mások megsegítésére. S ez az, amit Isten is véghezvitt értünk, s ez az, ami kedves, „jó illatú” az Istennek.
Ezeket az ajándékokat hozták tehát a napkeleti bölcsek az Istennek. De mivel ezek mind jelképes adományok, valamilyen módon nekünk is ugyanezeket kell hoznunk, adnunk az Istennek ma is. De hogyan? Hogyan tudnánk most egyszerre aranyat, tömjént és mirhát – azaz hitet, imát és szeretetet adni?
XVI. Benedek pápánk nagyon találóan fogalmazta meg: „A hit öröm, ezért hoz létre szépséget.” /A szent zene 16./ S a Második Vatikáni Zsinat szerint van egy szépség, mely „minden más művészi kifejezésmód fölé emelkedik” – ez pedig a zene. Ezért nyugodtan így is fogalmazhatunk: a hit öröm, ezért hoz létre zenét. A hitnek tehát az egyik leggyönyörűbb megnyilatkozása, kibontakozása a zene, az ének. És mi is, ti is, kedves Szent Korona Kórus éneketekkel a hiteteket fejezitek ki, tudatosan a hiteteket kell, hogy fejezzétek ki azzal, amit műveltek: mert a hit öröm, ezért énekel. Így az Istennek szóló ének máris ajándék: arany, mint a bölcsek aranya, a hit aranya.
Mindannyian szoktunk imádkozni. Ma is, ebben a szentmisében is imádkoztunk és imádkozunk. De sokszor felkel bennünk a vágy, hogy szeretnénk még többet, még jobban imádkozni. Felkelt a vágy Szent Ágostonban is. Kereste, hogyan tudna máshogy, még jobban, mint puszta szavakkal imádkozni. Ő fogalmazta meg az egyik zsoltárra /Zsolt 75,1/ hivatkozva: „Aki szépen énekel, kétszeresen imádkozik”. Ti, kedves kórustagok, s ti is, kedves hívek szépen énekeltek, így szinte mindig duplázódik az imádságotok. Így a szép ének valóban olyan, mint a tömjén füstje: az égbe, „dupla tempóval” az Istenhez száll. Így az énekünk egy másik „bölcs” ajándék is egyben: az imádság tömjénfüstje.
Azonban ahhoz, hogy egy-egy ének szépen, magas művészi szinten gazdagítsa a szent szertartásokat hosszú, fárasztó és igényes felkészülésre van szükség. Sok mindenről le kell mondani, sok mindent fel kell áldozni azért, hogy a szent zene Istenhez méltó módon hangozzon el. Nagy áldozatos szeretetre volt szükség a próbákon ahhoz, hogy ma éneketek ilyen tiszta és fenséges legyen. Azonban így az énekünk egyben a harmadik ajándékot is magába foglalja: a bölcsek mirháját – az áldozatos szeretetet.
Látjuk: mégis lehet, mégis tudunk hármas ajándékot adni ma az Istennek! Az énekünk mind a három jelképes ajándékot átfogja, felöleli! Ezért ne hagyjuk abba az éneket, s ne csak ebben a mai szentmisében ajándékozzunk, hanem napról napra „énekeljünk új éneket az Úrnak”! /Zsolt 93,1/ Hogy az év minden napján „megjelenjen az Úr” az életünkben, s általunk, a mi szent, „istenes” énekünk hatására minden ember szívében.
