Szívesen látott vendégként

A múlt héten Híves István zenetanár úr megkérdezte, nem lenne-e kedvem elkísérni a zeneiskolás diákokat koncertjükre e hét péntekén a kürti Szociális otthonba. Sok barátom (hívem) dolgozik ott, így nagyon szívesen mentem el.

Gyönyörű környezet és mindenekelőtt kedves emberek fogadtak minket – már a kapunál. Mindannyiuk arcán látszott a mosoly, az öröm, hogy ellátogattunk hozzájuk.

Művészlelkű diákjaink elkezdték a koncertet, amely szemmel láthatóan elnyerte az otthon lakóinak tetszését. Minden egyes előadást nagy tapssal-, sőt, néha üdvrivalgással jutalmaztak.

Elgondolkodtató volt látni, ahogy a számunkra teljesen idegeneket milyen nagy szeretettel tudták fogadni… Az ő szívük (jó értelemben) egyszerűségével, mosolyukkal, kézfogásukkal mintha a legközelebbi barátaikat fogadták volna. Talán tanulhatunk tőlük mi is… meglátni egymásban testvéreinket, hisz ha egy atyánk van, a Mennyei, akkor egymásnak mind testvérei vagyunk.

Köszönettel tartozok mindannyiunk nevében, akik oda ellátogathattunk, mind az ott élőknek, mind az ott dolgozóknak, akik szintén nagy szeretettel fogadtak minket. S egyben jó volt látni, hogy a betegek jó-, gondos-, és féltő kezekben vannak és méltó körülmények között élnek (pl. szép parkjuk, egy csodás kis állatkertük is van).

A jó Isten legyen jutalma mindenkinek, aki róluk gondoskodik! Egymás iránti jócselekedeteink is váljanak mindig Isten dicsőségére!

Végezetül (jó) néhány felvételt közlök (az otthon igazgatójának engedelmével) az ott eltöltött kb. két óráról:

Híves tanár úr köszöntötte az összegyűlteket

István már az előadási darabjára koncentrált

Az ott élők is köszöntöttek minket

Elkezdődött a koncert

A tanár úr a lányával

A hallgató-közönség

Tapssal sosem spóroltak...

...és figyelmesen hallgattak

A már említettek, akik a betegekről gondoskodnak

Szintén az ott dolgozók

Chudý Erzsébet tanárnő is elkísérte a gyerekeket

Csáky Antal tanár úrral

Néhány szülő is meghallgatta diákjainkat

Egy paci a nyelvével "kezelt le" velünk

Még láma is volt ott

Póni lovas kocsikázásra is elvitték a gyerekeket

szemezés egy struccal

A fuvart az óvári polgármester úr biztosította

A konditerem manapság sehonnan nem hiányozhat

Urunk mennybemenetele - a "szent üdítő"

Ahogyan az apostolok égre emelt tekintettel nézték Uruk mennybemenetelét, valahogy úgy néztek ma ti is, Krisztusban szeretett testvéreim, ide fel, a szószékre. Már az ókori görög nyelv is felettébb leleményesen nevezte el az embert antroposznak, azaz „égre nézőnek”, ugyanis mi emberek – egyedüli földi lényként – túl tudunk látni a földieken. Tudunk az örökkévalókra gondolni. De nem csak gondolni, hanem tenni is a saját örökkévalóságunkért. Ezért vagyunk égre nézők – így ez a mai fölfelé-, „égre nézésünk” is nagyon mély jelképpel bírhat.

Vegyül csak például ezt a mai ünnepet. Semmi különöset nem látunk, mégis hisszük, Krisztus a mennybe ment – mondja Szent Ágoston. Mert akik látták, azok hirdették, és betöltötték vele az egész földkerekséget. Mi hiszünk a Szentírás szavának, s ennek köszönhetően ma is tudunk olyan eseményt ünnepelni, amelyet saját szemünkkel még sosem tapasztaltunk meg. De éppen ezért érvényesek ránk Jézus Krisztus szavai: „Boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek.”

Negyven napja még húsvétot, a föltámadást ünnepeltük. Negyven nap azonban elég hosszú idő ahhoz, hogy elhomályosodjon bennünk a föltámadás fénye, hogy húsvéti örömünket újra befödjék a hétköznapok szomorúságai, s elfelejtsük, mi is vár ránk a feltámadás után. Ezért ma újra egy örömnapot ülünk, mely többek között arra szolgál, hogy újra eszünkbe jussanak a boldogság órái, hogy újra átérezzük: Isten magához, a mennybe hív, a mennybe vár, és a mennybe vezet minket. Csodálatosan fogalmazta ugyancsak Szent Ágoston: földi életünk nehéz útján ma is „a jövő ígéretével üdítjük magunkat”. A jövő ígéretével üdítjük magunkat. Hogy újra eszünkbe jusson a menny, hogy újra feléledjen bennünk a vágy, hogy újra megerősítsük szívünket a bűn csábításai ellen, hogy újra tisztán lássuk a célt – a mennyet, ahová ma Urunk felment. Mint egy üdítő legyen ez a mai nap! Mint a fárasztó munka, vagy hosszú sport után egy pohár forrásvíz, vagy a fiataloknak inkább egy Fanta, vagy Cola. Hogy felüdüljünk, s megfiatalodva, újjáéledve, felfrissülve folytassuk utunkat mennyei hazánk felé.

Ma különösképpen gondolkozzunk el a menny boldogságán, ugyancsak Szent Ágoston szavajárását használva „odafenn legeltessük szívünket”. Urunk mennybemenetele többek között erre tanít. S ez a mai jelképes „égre nézésünk” legyen egész életünk „testhelyzete” – mindig az örök hazánkat, az örök boldogságunkat lássuk célként.