Miserend és hirdetések - évközi 30. vasárnap

Vak gondolat

Egy kis rímes elmélkedés a vasárnapi evangéliumhoz, és az ahhoz kapcsolódó prédikációhoz:

Kinek nincs kép,

Bár hang lehet számtalan,

Hallja a szót, képben van,

De mégis, mégis világtalan.

Hallak, ó, Úr, cseng bennem szavad,

S míg szemem beteg, még vár a virradat.

Hallak, ó Úr, de nincs rád időm,

Túl-túl sok a teendő,

Húz a palást, s nincs oly erőm,

Mely végleg porba dobná őt.

Az ezeregy csatorna,

Melynek java szemét…

Vagy hálózatra csatlakozva…

Időm kevés, s nem jut Feléd.

Ezek mind, a doboz, s a gép

Lopják az időt –

Csalják az emberészt.

Csalfa barát, festett nő,

Végzetes kötelék ők,

Nyíltan szólok, s nem túlzok,

Ha azt mondom: halálveszély.

Messiás, Dávid fia, ki Istentől jöttél,

Nézz rám, s könyörülj, add meg szemem fényét!

Mutass jelet, s add értenem – palástom fabatkát ér,

Ha lelkemben nincs más, csak végtelen, világtalan éj.

Évközi idő harmincadik vasárnapja

Ahhoz, hogy jobban megértsük az eseményeket a mai evangéliumból, hogy felismerjük benne a mélyebb, s komolyabb összefüggéseket, újra kell képzelnünk azokat, újra kell, hogy a szemünk elé vetítsük a történéseket.

Képzeljük el: Jerikó városa mellett az út szélén ül egy vak koldus, kinek egyetlen vagyona s biztonsága a köntöse. A szentíró még a nevét sem említi, csak annyit, hogy egy bizonyos Timeusnak volt a fia – ezt jelenti a „bar” – fiú szó, tehát Bar-Timeus – Timeusnak a fia.  De mihelyt ez a vak koldus meghallotta, hogy Jézus megy arra, kiáltozni kezdett, majd mikor Jézus hívta őt, eldobta köntösét, felugrott, és odament Jézushoz. S ennyi talán elég is nekünk egyelőre. Nézzünk meg egy talán lényegtelennek tűnő apróságot: Eldobta köntösét. Eldobta azt a köntösét, amely egyetlen vagyonát tette ki. Azt a köntösét, melyben benne volt mindene. Eldobta, s elfutott onnét. Nem akármi ez, kedves testvéreim! Egy vak, ha valamit elhagy, otthagy, vagy elveszít, s erről a helyről elmegy, egyedül azt biztos, hogy nem találja meg. S a tömeg, mely körülötte állt, láttuk – hallottuk, nem volt épp segítőkész, ha még a kiabálását is el akarta fojtani, s mikor valamit kért, csak csendre intette őt.

Már maga ez a pillanat, tett is bizonyítja végtelen hitét – hogy már nem vakként, s reménytelenül fogja keresni köntösét. Tudta ő jól – pontosabban hitte ő végtelenül, hogy már nem vakként kell majd köntösét keresnie. Eldobta, mert akadályozta a Jézushoz jutásban, mert újra és újra rálépett hosszú bojtjaira.

Krisztusban szeretett testvéreim! Ez a vak – Bartimeus, egy óriási példakép lehet számunkra. Mert otthagyta mindenét, csak hogy Jézushoz mehessen. Otthagyta azt a mindenét, ami valóban nem volt sok. Egy darab ruha, de neki ez volt mindene. Úgy, mint az ismert özvegyasszony, akinek a 2 fillér volt a mindene, s ezt is odaadta.

S mi is, Bartimeushoz hasonlóan halljuk, hogy Jézus a közelben van, halljuk naponta, hetente szavát, hogy itt megy el mellettünk. De mi is akadályokba ütközünk, melyek korlátoznak, melyek talán visszahúznak minket, mint egy nehéz köntös. Lehet ez bármi – ami akadályoz, hogy eljussak Jézushoz – hogy eljussak a templomba, hogy időt szánjak Istenre, az imádságra – nem csak vasárnap, hogy tiszta, erkölcsös életet éljek minden nap. Lehet ez a TV, az internet – ami elveszi időmet, a pénztárca, az anyagiasság – ami eltéríti figyelmemet, vagy rossz barát, baráti kör, vagy erkölcstelen kapcsolat – ami elveszi tisztaságomat. Kedves testvéreim, ezek a dolgok mind a hitünkről tesznek tanúságot, vagy épp a hitünk ellen. Hisz tudjuk, a hit tettek nélkül halott, hogy egyszerűen nincs hit, ha nincsenek belőle fakadó tettek.

A Niagara kötéltáncosa megkérdezte a turistáktól: „Hiszik-e, hogy át tudok menni?” – Általános kétkedés. Erre átsétált. Második kérdés: „Hiszik-e hogy talicskát is át tudok tolni?” – Néhány kéz a magasba emelkedett. Áttolta, majd visszahozta. Végül: „Aki hiszi, hogy egy embert is át tudok tolni, tegye fel a kezét”. Mindenki feltartotta. „Tessék beülni!” Néma csönd. Így vagyunk mi is Krisztussal. Hisszük, de nem követjük. Nem mozdulunk. Nem bírjuk, vagy talán sokszor nem akarjuk elhárítani az akadályokat. Nem dobjuk el a köntöst, azt a szinte semmi mindenünket, pedig Isten sokkal többet kínál ezek helyett. A vak koldusnak a köntöshöz látást ad, a köntöshöz új, összehasonlíthatatlanul szebb életet kínál – s ad.

Krisztusban szeretett testvéreim! Ezen a mai napon Isten azt kéri tőlünk, tegyünk valamit érte – s egyben magunkért. Talán 10 perc ima 10 perc TV vagy internet helyett. Talán egy kis adakozás egy újabb luxuscikk helyett. Talán egy családi beszélgetés a züllött baráti kör helyett. S talán egy új élet, a megkopott, rongyos köntös helyett.

Az igazi békesség /Lk12,49-53/

„Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek, nem azt, hanem szakadást. (...) szembekerül az apa a fiával, (...) anya a lányával, (...) anyós a menyével...“

Bizonyára nem először hallunk Jézustól olyat, ami nem esik jól, s ami szerintünk nem nagyon passzol. Végülis az Istennek nem békét kellene adnia? Nem békét kellene hoznia az Isten fiának?

Minden bizonnyal – lelki békét. De nem a megalkuvás „békéjét“. Nem lehet a „békesség kedvéért“ beleegyezni a bűnbe, nem lehet a „békesség kedvéért“ tolerálni, megtűrni a bűnt.

Nézzük meg a saját élethelyzetünket. Vajon nincs valami olyan bűn az életemben, a családomban, melyet már megszoktam, melyet már megtűrök – úgymond a „békesség kedvéért”? Pilinszky János találóan írta: „Gyűlölni a bűnt és szeretni a bűnöst: ezzel lehetne definiálni az evangéliumi szeretet gyakorlatát…” A bűnt mindig gyűlölnünk, a bűnöst pedig mindig szeretnünk kell. A bűnt úgy gyűlölhetjük, ha nem vagyunk hajlandóak részt venni benne, és elítéljük, valahányszor találkozunk vele. A bűnt gyűlölni kell, nem pedig megmagyarázni vagy könnyedén venni – még ha ez sokszor ellentétet is szül.

Legyünk Jézus szava szerinti erényes keresztények, akik erélyes kézzel bánnak minden bűnnel.

Asszonyunk, Szűz Mária...

Itt van az ősz, itt van újra...

"Fontoljátok meg..." /Lk 12,39-48/

„Jézus így szólt: fontoljátok meg...“

Nagyon sok mindent mond nekünk Jézus, sokszorosan többet, mint amit egy hallással fel tudunk fogni. Egyházunk kisebb részekben olvastatja fel az evangéliumokat, ugyanis egyszerre nem tudnánk felfogni, nem tudnánk megérteni. De még ezek a kis részek is, amelyeket egy-egy szentmise alkalmával felolvasunk, olyan sok mondanivalót, Isteni bölcsességet s annak mélységét foglalják magukba, hogy nem elég egyszer meghallgatni, hanem Urunk szavai szerint újra és újra át kell gondolni, meg kell fontolni.

Úgy figyeljünk minden nap e szent szavakra, hogy bennünk maradjanak, s otthonainkban is vissza-vissza tudjunk térni hozzájuk. Hogy megértve meg tudjuk vallósítani azokat a mindennapi életünkben is.

A tanú - Boldog II. János Pál

Mai szentünk, Boldog II. János Pál szájából származnak a  következő szavak: „A mai embert inkább érdeklik a tanúk, mint a tanítók, és ha mégis hallgat a tanítókra, azért teszi, mert ők egyben tanúk is.”

Többször megadatott nekem az a kegyelem, hogy láthattam, s egyszer még meg is érinthettem őt – még élete folyamán. Az összes ilyen találkozáskor hatalmas és véghetetlenül buzgó, szinte őrjöngő tömeg vette őt körül. Mindenki látni, hallani, érinteni akarta őt. S nem csak azért, mert ő volt az Egyház feje, mert ő volt a legfőbb tanító. Hanem azért, mert (ahogy imádkoztuk a könyörgésben) lelkünk javát szolgálta szavával és példájával. Nem csak szavával, de egész életével Istent adta nekünk. Mert tanú volt. Az egy, igaz és élő Isten hús-vér tanúja. Mindenki érezte mellette: Vele van az Isten, aki végtelenül szeret minket. Ezt pedig nem csak úgy mondom, hogy mástól hallottam. Saját magam tapasztaltam!

Ma őt kérjük, Boldog II. János Pált: Segíts, hogy mi is igazi tanúi lehessünk Istenünk szeretetének.

Beszámoló a Remény Népfőiskola második napjáról

Egyházközösségünk és blogolvasóink egy tagja, testvérünk Krisztusban részt vett a Remény Népfőiskola második napján. Az ott hallottakról írta  a következő beszámolót:

"Ezen a hétvégén volt a Népfőiskola második napja, melyen négy előadást hallhattunk. Első két előadás a Liturgika volt, melyeket Gyuszi atyánk adott elő. A másik két előadás az Egyháztörténelemről szólt Mgr. Hlédik László lelkiatyával. Mindkét előadás kiváló volt.

Egy kis ízelítő a Liturgika előadásokból:

A liturgika a liturgiával foglalkozó tudomány. A liturgia görög eredetű szó, ami a közösségért végzett szolgálatot jelenti és nem a közösségnek végzettet (ez fontos lesz a továbbiakban). A liturgia Isten dicsőítése a földön. Nem a múltban történt események emlékezete,hanem Krisztus Húsvéti titkának élő megjelenítése.

A liturgia fő céljai:

1. Isten dicsőítése

2. az emberek megszentelése

A liturgiába tartozik:

- a szentmise (Nem az emberek műve, hanem Krisztusé. A pap a szentmisén Krisztus személyében áldozza fel magát)

- a szent zsolozsma

- a szentségek kiszolgáltatása

A paraliturgiához tartozik:

- a temetés, körmenetek, keresztút, rózsafüzér

A liturgiáról megtanultuk, hogy:

- középpontja az Isten

- az egyház tevékenységének a csúcsa

- az imádság legjobb iskolája (Az imádságban igyekezzünk azt átélni, amit Istentől kaptunk.) "Úgy álljunk az imádsághoz, hogy az elménk megegyezzen            szavunkkal."

- megtanít az értelem és az érzelem egyensúlyára (Ne csak az a mondás legyen igaz ránk, hogy: "Ami szívemen,az a számon", hanem fordítva is, "Ami a számon, az a szívemben"!)

- benne Krisztust ismerhetjük meg és fedezhetjük fel

- Krisztus és az Egyház találkozása

- benne Istenre irányítjuk tekintetünket

A liturgiában használt héber kifejezések és jelentéseik:

Ámen -  igen, úgy legyen

Alleluja - (hallelu-Jahve) Dicsérjétek az Istent!

Hozsanna -(hosiann) Adj üdvöt!

 

"A LITURGIÁBAN MINDENNEK VAN ÉRTELME - NEM CSINÁLJUK CSAK ÚGY."

A szentmisén testünkkel és lelkünkkel is imádkozhatunk.

Pl.

- ülés (figyelünk, hogy jobban be tudjuk fogadni a hallottakat)

- meghajlás (mély tisztelet)

- fejhajtás

- térdhajtás (imádat)

- letérdelés (Isten előtti alázat)

- leborulás (teljes kiszolgáltatottság, legmélyebb hódolat)

- vonulás (tiszteletteljesnek kell lennie, mert az Úr színe elé vonulunk)

- csend = szent csend (nem csak üres várakozás, ez alatt megvizsgáljuk lelkiismeretünket, egyéni kéréseinket megfogalmazzuk és elgondolkodunk Isten igéjén)

A liturgiában használt jelek és jelentéseik:

- keresztvetés (megvalljuk, Krisztushoz való tartozásunkat és a Szentháromság titkát)

- kis keresztek (az evangélium irányítja gondolatainkat, szavainkat, tetteinket)

- összetett kéz (összeszedettség)

- mellverés (kifejezzük bűnösségünket)

- kézrátétel (isteni kegyelem közvetítése)

- kézfogás (összetartozás)

A liturgiában használt jelképek és jelentéseik:

- víz (életerő)

- tűz (Isten jelenlétét mutatja)

- gyertya (megváltottság fénye - Krisztus úgy világít, hogy közben magát teljesen elemészti.)

- olaj (isteni áldás, mely felkészít a keresztény élet küzdelmeire) "a rossz keze csússzon le a jelöltről"

- krizma (papszenteléskor használják)

- betegek olaja (testi és lelki gyógyulás Isten akaratából)

- tömjén (tisztelet jele Isten felé)

- só (tisztító hatása van a gonosz lélektől)

- hamu (bűnbánat jele)

Hálát adok Istennek, hogy ott lehettem ezen a második napon is. Aki úgy érzi, hogy ott lenne a helye,menjen el! Megéri."

Köszönjük szépen!

Évközi idő huszonkilencedik vasárnapja

Képzeljük el: Évekig együtt élünk egy emberrel, aki nagy bizalmasunk, akivel mindenről beszélhettünk, mindenről, amitől félünk, amit várunk, amire vágyunk… és aztán, egyszer kiderül, hogy ez az ember egyáltalán nem ért meg, sőt, sosem értett meg, és esze ágában sincs, hogy közös utat járjon velünk… ez bizony keserű és megrendítő.

Jézus megtapasztalta ezt tanítványaival, és sajnos egyre többször tapasztalja ezt velünk is. És mégis – pedig ezt már alig lehet érteni –,  mégis változatlanul szeret bennünket. S ez a mi hatalmas szerencsénk. Nagyobb szerencse ez, mint ha megnyernénk a főnyereményt a lottón. Hogy Jézus Krisztus nem szűnik meg minket szeretni akkor sem, ha esetleg valami olyat kérünk tőle, ami egyértelműen rámutat: Nem értettük meg egyetlen szavát sem. Ezt tette a mai evangéliumban Jakab és János, s úgy gondolom, nem hazudok, ha azt mondom, sokszor mi is hasonlót kérünk Istentől.

De a mai szentmise fő könyörgése, melyet a szentmise elején imádkozunk, segíthet nekünk felfedezni, mit is kell kérnünk Istentől ahhoz, hogy helyesen kérjünk, hogy kifejezzük: valóban értjük őt, az ő szándékait, gondolatait. Nem tár elénk hosszú litániát ezzel kapcsolatban, nem fogalmaz meg minden kérést, amit esetleg „szabad”, s kell kérnünk. A liturgia soha nem bőbeszédűséggel akarja megnyerni Isten tetszését, ezért a liturgikus imádság mindig relatíve rövid. E könyörgés egyetlen mondatában is benne van szinte minden, ami szükséges. Így imádkozzuk: „Mindenható, örök Isten, add, hogy mindenkor készséges akarattal és őszinte szeretettel szolgáljunk neked!” Készséges akarattal, és őszinte szeretettel. S talán éppen ez a két dolog, lehet a kulcs a „jó gyümölcshöz” – eredményes kéréseinkhez.

Készséges akarat. Ha az életben valamit nagyon akarunk, akkor képesek vagyunk azért nem kis áldozatot hozni. Nincs ez másként a lelki életben sem! Ha (örökké) boldogok akarunk lenni, tudjuk, Isten parancsai szerint kell élnünk. De ez sokszor nehéz, sokszor lemondásba, áldozatba kerül. De ha van készséges akaratunk, akkor képesek vagyunk bármiről lemondani, képesek vagyunk meghozni bármilyen nagy áldozatot. Készek-, készségesek vagyunk bármire.

Őszinte szeretettel szolgálni. Őszintének lenni sem mindig könnyű. Főleg nem olyan emberekhez, akik elől van valami titkolni valónk, vagy ha van valami olyan dolog az életünkben, amiért szégyenkezünk. De ha Istenhez őszinték vagyunk – tehát megvalljuk minden bűnünket, s nem titkolunk el semmit, tiszta lelkiismerettel állhatunk előtte.

Ez a kettő: a készséges akarat és az őszinte szeretet minden bizonnyal segít nekünk jobban megismerni Istent, s az ő tervét velünk. A Zebedeus fiúk kérték Jézustól, hogy az ő jobbján és balján lehessenek a mennyben. De vajon akartak-e ugyanúgy Jézus jobbján és balján lenni akkor, mikor a kereszten függött?

Ezen a mai napon legyen szemünk előtt, hogy Jézussal akarunk tartani, mellette kell lennünk nem csak a mennyei dicsőségben, hanem a keresztfán is a szenvedésben. S ha nem is tudjuk, mit is kell kérnünk tőle az imádságban, bízzuk mindig Istenre, hogy teljesítse-e kérésünket, vagy sem. Mert ő az, aki tudja, mire van szükségünk, s mire nincs. Gyakran, talán napközben többször is juttassuk eszünkbe, és juttassuk nyelvünkre a mai liturgia zsoltárának szavait: Kegyes szemed legyen rajtunk, tebenned van bizodalmunk. Ismételgessük gyakran, hogy valóban felfogjuk: ha Istenbe vetjük bizalmunkat, nem fogunk csalódni benne. S tanuljuk meg: a liturgiában nem egyedül az jelenti az őszinte imádságot, ha kimondjuk azt, ami bennünk van (ami a szívemen, az a számon), hanem a fordítottja is igaz, fordítva is történhet: az Istentől kapott imádságot mondja a szájunk, s ahhoz formálódik a szívünk.

Miserend és hirdetések - évközi 29. vasárnap

Szívesen - Antióchiai Szent Ignác

Antióchiai Szent Ignácot apostoli atyának is nevezzük, ugyanis még ismerte az apostolokat, és ő volt "az apostolok utáni kor egyik kiemelkedő személyisége".

A Krisztus utáni második század legelején szenvedett vértanúhalált – így az elsők között volt, akik nem akartak menekülni a szenvedés, a halál elől, hanem Krisztusért szívesen vállaltak minden kínt. Nem muszájból, nem kötelességből, hanem szívesen – szívből. Ezeket írta kicsivel vértanúhalála előtt: „Engedjétek, hadd legyek vadállatok prédája, mert ezáltal juthatok Istenhez. Isten búzája vagyok én, és kell, hogy megőröljenek a vadállatok fogai, és így Krisztus tiszta kenyerének bizonyuljak. Esedezzetek Krisztushoz értem, hogy e vadállatok révén áldozattá legyek Isten számára.”

Érdemes lenne ma kicsit magunkba nézni: vajon mi milyen lelki szinten vagyunk Antióchiai Szent Ignáchoz képest, hogy ha még a sokkal kisebb szenvedéseket sem tudjuk türelemmel, szívből viselni? Sokszor mondjuk: „Mit csinálhatunk? Muszáj elfogadni a betegséget, nem tehetünk semmit…” Ne muszájból, de szívesen fogadjuk. Ehhez kérjük ma vértanúnk, vértanúink közbenjárását: hogy a mindennapi szenvedést ne muszájból, de szívből viseljük.

Csoda helyett jel /Lk 11,29-32/

Csodaváró tömeg volt a mai evangéliumban Jézus körül. De Jézus így felelt: „Nem kaptok más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt... úgy lesz az Emberfia is jel...“

Csodát vártak, de a jeleket nem vették észre. S talán mi is életünkben sokszor apróbb jeleket kapunk az Istentől, amelyek egyre s másra figyelmeztetnek minket. De mi gyakran valami nagy csodára várunk.

Vegyük észre az idők, a történések, a „véletlenek” jeleit. Isten szüntelenül mutatja a jó utat, a bajból a kiutat. Legyen lelkünk érzékeny ne csak a bántásokra, a sértésekre, hanem az isteni jelekre is. Sokat mondanak!

Miserend és hirdetések - évközi 28. vasárnap

A hétvégi misszió tervezett programja

JTO!

Missziós hétvége Ipolyvarbón - 2012. október 12-13-14.

1. Nap (péntek)

·        17:25 – rózsafüzér a templomban

·        18:00 – szentmise (három tanúságtétel)

·        Vacsora a családoknál

2. Nap (szombat)

·        korai reggeli a családoknál

·        6:45 – rózsafüzér a templomban

·        7:30 – szentmise /három tanúságtétel/, utána reggeli ima

·        9:00 -13:00 – misszió
(Nagykér – 12 ember, Petőpuszta – 4ember)

·        13:00 – ebéd (családoknál)

·        15:00 – focimeccs (Kovácsi)

·        17:30 – zuhanyzás (családoknál)

·        19:00 – közös program (a helyi fiatalokkal) a plébánián, vagy az iskola tornatermében – mindenképpen bent

·        21:00 – esti ima a templomban

3. Nap (vasárnap)

·        Reggeli a családoknál

·        Szentmisék:

o   8:30 – Kovácsi /három tanúságtétel/

o   9:45 – Nagykér /három tanúságtétel/

o   11:00 – Ipolyvarbó /három tanúságtétel/

·        12:30 – ebéd

·        14:00 – indulás hazafelé

De ne feledjük: 
"Homo proponit, Deus disponit."
"Ember tervez, Isten végez."