Terjed? /Mk 1,21-28/

„El is terjed a híre hamarosan” – hallottuk az evangélium befejező szavait. Jézus csodáját annak szemtanúi elhíresztelték, továbbadták – s ennek köszönhetően még többen jöttek Jézushoz, még többen hallgatták szavait, még többen kerültek hozzá közelebb.

Fontos buzdítás és ösztönzés lehet ez mindannyiunk számára. Tudjuk, tapasztaljuk, hogy a rossz hírek, s a pletykák milyen gyorsan terjednek úgy a világban, mint környékünkön. Nekünk keresztényeknek azonban az a feladatunk, hogy Krisztus örömhíre is eljusson minél több emberhez – úgy a világban, mint környékünkön is. Amit látunk, hallunk, átélünk, megérzünk itt az Isten közelségében, adjuk azt tovább, beszéljünk róla. Így nem csak a rossz, de a legjobb is terjedni fog – talán épp nekünk köszönhetően.

A megismerés segít /Mk 1,14-20/

Simon és András, a halászok, akik megismerték Jézust, azonnal követni kezdték őt. Hasonlóan tett János és testvére is – otthagytak mindent, és követték őt. Számunkra talán meglepő ez a magatartás, de csodálatosan példázza: aki Istent igazán megismeri, az mindent képes feláldozni, csak hogy követhesse őt.

Mi is ezt tettük az elmúlt karácsonyi ünnepek alatt: megismerhettük a hozzánk közeledő, közöttünk élő Jézust. Ez a megismerés erősítse bennünk a hitet, hogy amit Istennek adunk, az kamatozik a legjobban, az a legjobb befektetés: mert örök életet hoz.

Miserend és hirdetések - Urunk megkeresztelkedése

Urunk megkeresztelkedése

Urunk megkeresztelkedését ünnepeljük ma. S talán semmi különlegeset nem veszünk észre ebben az ünnepben, „hisz egy a sok ünnepünk közül” – gondolhatjuk. Azonban egy dologban teljesen más ez az ünneplés, mint bármelyik más neves napunk az év folyamán. Gondolkodjunk csak: Jézus keresztelkedni megy. Tudjuk, mi a keresztség, s milyen volt János keresztsége: eltörli az ember bűneit. Jánosét – úgyszintén tudjuk – a bűnbánat keresztségének hívták – azért történt víz alá merüléssel, mert azt jelképezte, hogy az ember megtisztul bűneitől. De hát Jézus az Isten Fia volt! Ő a tökéletes, bűn nélküli Isten! Minek megy keresztelkedni?

Ez az első látásra számunkra teljesen normális cselekedet nagyon mély tanítást foglal magában. Hisz maga az Isten beáll a bűnös emberek közé. Milyen alázat kellett ehhez az egyszerűnek látszó tetthez? Gyönyörű ellentétekkel, paradox történésekkel beszél erről Szent Hippolytus: „Ez az én szeretett Fiam: ez az éhező, aki megszámlálhatatlan ezreket táplál; az elfáradó, aki felüdíti a fáradozókat; ez, akinek nincs hova lehajtania fejét, pedig tenyerén hordoz minden népet; ez, aki szenved, pedig ő gyógyít minden szenvedést; akit arcul vernek, pedig szabadságot ajándékoz a világnak;” A szent Isten beáll a bűnös emberek közé. De mihelyt ezt megtette, Isten megdicsőítette őt: „Mihelyt feljött a vízből, íme, megnyílt az ég, és látta Isten lelkét galamb módjár magára szállni. És íme, hang is hallatszott az égből: Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik”.

Jézus földi (nyilvános) működését most már látjuk, milyen alázattal kezdte – s ez végigkisérte egész életét – beleértve halált is. De Isten felmagasztalta őt úgy a kezdetkor a Jordánnál, mint a végén a feltámadásnál. Jézus még szájával nem mondta ki, de tettei későbbi szavairól tanúskodtak: „Aki magát felmagasztalja, megaláztatik. Aki pedig magát megalázza, felmagasztaltatik.”

Mi hányszor tartjuk magunkat többre a másiknál, s hányszor mondjuk: én ezek közé be nem állok, ezekkel le nem állok, nem vagyunk egy szinten – és persze én vagyok feljebb? Mennyire nem tudunk megalázkodni...

A keresztelőből néha szoktunk hazavinni egy kis süteményt, édességet. E mai keresztelőn nincs süti. De sokkal többet vihetünk erről haza: vigyünk alázatot, tanuljunk Istentől alázatosságot.

"...mert Istentől van." /1Jn 4,7-10/

„Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van” – olvastuk a mai Szentleckében. Azért kell szeretnünk, mert ez Istentől van – mondja Szent János. S nem is magyarázza tovább azt, hogy miért kell – csupán annyit mond, mert az Istentől van, azaz mert Isten ugyanazt teszi.

Felettébb egyszerűen, de annál meggyőzőbben tanítja nekünk az apostol, hogy egyedül az a jó, az a hasznos, üdvös, amit Istentől tanulunk meg. Miért kell ezt tennünk, miért kell azt tennünk? Elég egy ilyen rövid válasz minden effajta kérdésre: mert Isten is azt teszi. S pontosan ez a garancia arra, hogy ha mi is azt tesszük, azzal jót teszünk, s Istenhez válunk hasonlókká.

Bármilyen nehéz döntés előtt állunk, bármennyire tanácstalanok vagyunk – mindig azt válasszuk, amit Isten tenne az én helyemben. S ha ismerjük őt, akkor tudjuk, mi az. Tetteink okának elég ennyi: mert Isten is ezt teszi. Így fogunk tudni mindig helyesen dönteni – helyesen élni.

Vízkereszt után

Vízkereszt ünnepe után is még a karácsony ünnepe a fő témája és tárgya liturgiánknak, szentmiséinknek. Ha meg szeretnénk érteni egy-egy nap lényegét, ünneplésünk tárgyát, akkor a nap könyörgésében, a Collectában kell azt keresnünk.

Ma is egy gyönyörű, a karácsonyhoz kapcsolódó imádságot terjesztettünk Istenünk elé – éppenséggel latin nyelven: „Istenünk, Fiad emberi testben jelent meg köztünk. Add, kérünk, hogy bensőleg alakítson újjá minket Jézus, aki külsejét tekintve hasonló lett hozzánk.” Csodálatosan használ Egyházunk efféle hasonlatokat, ellentéteket, hogy minél jobban tudatosítsuk, megjegyezzük a lényeget. Mi ugyanis sokszor hallunk Jézusról, s talán jobban a külső körülményeket képzeljük el egy-egy evangélium hallatán – s ugyanúgy templomunk festményei is Jézus külsejét mutatják nekünk. De ő éppen azért lett külsőleg hozzánk hasonló, hogy a mi bensőnket változtassa hozzá hasonlóvá. Külsőleg ő hasonlított, hogy belsőleg mi hasonlítsunk.

Karácsony lassan elmúló ünnepe alkosson maradandót bennünk: váljunk e mai szentmisével is az Atyához oly gyakran, buzgón fohászkodó Jézushoz hasonlóvá.

Miserend és hirdetések - karácsony utáni 2. vasárnap