Példátlan /Mt 21,28-32/

Az evangéliumban szereplő két testvér közül az egyik sem lehet példakép számunkra. Az egyik csak szóval, a másik pedig csak tettel teljesítette apja akaratát. Nincs olyan, amelyik azt mondta volna: Igen, apám, uram, kimegyek – és meg is tette.

Az ember elsődleges feladata pedig dicsérni, imádni az Istent – teljes lényével, mindenével. Néha azonban könnyebb szóval imádni Istent: itt a szentmisén énekelni, vagy otthon elmondani a rózsafüzért. Máskor könnyebb csak tettekkel: a templomban letérdelni, otthon péntekenként böjtölni, vagy a munkánkat becsületesen végezni. De a legteljesebb Isten dicséret az, mikor egész mindenünket Istennek adjuk: gondolatainkat, szavainkat és tetteinket egyaránt.

Ha már a két fiú közül egyik sem lett példakép, mi legyünk azok gyermekeink, családunk, környezetünk számára.

Miserend és hirdetések - Advent 3. vasárnapja

Tanítalak - advent 13. napja

Olyan jó hozzánk Istenünk, hogy állandóan foglalkozik velünk. „Én, az Úr, a te Istened arra tanítalak, ami javadra válik...” – hallottuk ma Izajás prófétától. Naponta szól hozzánk, de sosem önző módon, mintegy maga miatt, hogy foglalkozzunk vele, de mindig nekünk akar jót, minket akar tanítani, a mi javunkat keresi.

Újra csak a régen megismert és megtapasztalt igazság jön elő: az Istenre szánt idő a legjobb befektetés. Mikor ugyanis Istennek adunk az időnkből, a „szavunkból”, akkor nyerünk igazán, akkor kapjuk mi is a legtöbbet.

Ne emlékezzél többé gonoszságunkra... - advent 12. napja

„Ne haragudj ránk, Urunk, és ne emlékezzél többé gonoszságunkra...” – énekeljük minden rorátés szentmise kezdőénekeként. Így kellene kezdenünk nem csak a szentmiséket, de minden imádságunkat – bűnbánattal. Hiszen csak így, bűneinket beismerve és megbánva léphetünk Isten elé, és kapcsolatba vele. Hisz ha valakit az emberek közül megbántottunk, ő pedig haragszik ránk, nem tudunk vele bizalmasan beszélgetni, míg bocsánatot nem kértünk tőle, míg ki nem békültünk vele.

Minden rorátén kapcsolódjunk bele –legalább gondolatban – ezen énekünkbe. Így biztosan meglesz bennünk ez a lelkület az egész advent folyamán.

Vezetve lenni - ádvent 11. napja

Olyan csodálatosan vezet Egyházunk ez ádventi időszakban. E mai szentmisén így könyörögtünk: „Istenünk, ne enegedd, hogy gyöngeségeink letörjenek minket, míg mennyei Orvosunk érkezését várjuk...”

Valóban egy-egy szép elhatározás gyorsan derékba törhet, ha elfogy a kezdeti lendület. Ez pedig csakis a mi hibánk, a mi emberi természetünk gyöngesége. Talán elhatároztuk, hogy fogunk járni a hajnali szentmisékre – de nem bírtunk felkelni az ágyból. Talán megfogadtuk, hogy imáinkra jobban odafigyelünk – de újra teljesen máshol járt az eszünk... Gyengeségünk, bűneink bizony letörhetnek minket. De ha Egyházunkkal együtt imádkozunk, biztosan kapunk elég erőt, állhatatosságot. Ahogy a mai olvasmányban tanít nagy mesterünk, Izajás: „Erőt ad a fáradtaknak, és gyámolítja a kimerültet. Még a fiatalok is elfáradhatnak, ellankadhatnak, az ifjak is összeeshetnek erőtlenül. De akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok. Futnak, de nem fáradnak ki, járnak-kelnek, de nem lankadnak el”.

Az idei ádventben sem kell különleges dolgokat tennünk, hogy lelkiekben gyarapodjunk. Csak figyeljünk és hallgassunk Egyházunk szavára, s kéz a kézben vele biztosan eljutunk célunkhoz: nem csak a karácsony ünnepéhez, de magához az Istenhez is.

Újra hallani /Mt 18,12-14/

Milyen jó újra hallani: mennyei Atyánk nem akarja, hogy csak egy is elvesszen közülünk. Jól ismerjük ezt az evangéliumi részt, de mégis milyen jó újra hallani, újra tudomásul venni: az Isten – bűneink ellenére – mindig azon van, hogy új lehetőséget adjon, hogy boldogságot adjon. Látja bűneinket, gyengeségünket, de „a megroppant nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki...” – azaz a gyengét és a bűnöst nem megbüntetni, de megmenteni akarja.

Minden igyekezetünk elleni sikertelenségben, lelki életünk-, vagy adventi elhatározásaink kudarcaiban ez legyen vigasztalásunk és bátorításunk.