Évközi idő tizenegyedik vasárnapja

Ha egy-egy szentírási részt jobban, komolyabban meg szeretnénk érteni, sokat segíthet, ha megfigyeljük az események körülményeit. A mai evangélium szavai Szent Márk evangélista „tudósítása” alapján a Genezáreti tó partján hangzottak el, mikor Jézus a tömeget hasonlatokkal tanította. Az emberek szerették-, és ahogy arról szintén a Szentírás tanúskodik, általában értették is a példabeszédeket: „Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk”. A mai evangélium szavai tehát első ízben egy nagy tömeghez szóltak. Így ezek a szavak – gondolhatjuk – jobbára általánosak. S mi is mindannyian, mikor elmegyünk vasárnap a szentmisére – mondhatjuk – , egy tömeg tagjaként veszünk részt rajta, egy tömeg tagjaként hallgatjuk a szentírási részeket, egy tömeg tagjaként éneklünk… Valójában azonban jobban szeretjük, ha nem általánosan, hanem személyesen foglalkoznak velünk. Jézus idejében annak ellenére, hogy egy népsokaság hallgatta a tanítást, sokan megértették, hogy egy-egy példabeszéd éppen rájuk vonatkozik. Hasonlóan van ez ma is.

Mikor a szentmisén hallgatjuk az Isten szavát, észrevehetjük, hogy valami éppen nekünk szól. Megszólít, megragad, vagy egyenesen szíven üthet egy-egy mondat, vagy csupán egyetlen szó. A Szentlélek nem ismer határt sem tömegben, sem más körülményben. Azonban… Most nézzünk meg egy másik fontos körülményt. „Mikor azonban (Jézus) egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.” Szükségük volt a tanítványoknak arra, hogy külön-külön foglalkozzon velük az Isten, hogy külön-külön szóljon hozzájuk, hogy külön-külön beszélgethessenek vele. Egy másik helyen erre bizonyítékot is kapunk, mikor ők maguk kérik az Urat: „Magyarázd meg nekünk a... példabeszédet!” Szükségük volt a személyes együttlétre, hogy jobban megértsék, hogy kapcsolatuk egyre mélyebb lehessen, hogy az Istent, s az ő logikáját, nevelését egyre jobban megérthessék.

Ma sincs ez másképp. Nekünk is ugyanúgy szükségünk van a Jézussal való személyes együttlétre. Nem elég csupán a szentmisén részt venni. Az ott elhangzottakhoz vissza kell térnünk. Otthon, imádság közben beszéljük meg Urunkkal az elhangzottakat – kérjük, magyarázza el még egyszer, hogy jobban megértsük, vésse azokat szívünkbe, hogy még jobban vágyódjunk utána. Amint az apostolok egy-egy „tömeg-tanítás” után kérték Jézust, úgy mi is minden szentmise után „a rejtekben” (ott, ahol csak Isten és én vagyok) beszélgessünk vele. Legyen az imánk valóban az, amit még a hittanórán tanultunk: „beszélgetés az Istennel”. Ő ad világosságot lelki szemeinknek, hogy ne a sötétségben, a tudatlanságban, hanem az igazság fényében járjunk. Hogy értsük Jézus szavait, melyekkel a „tömegben” szól hozzánk. Szent Ágoston szavaival is ezt kérjük: „Istenem, én magam számára nem vagyok világosság. Szem talán igen, de nem világosság. Mit ér azonban a nyitott és egészséges szem, ha hiányzik a világosság? (…) Csak akkor van bennem a fény, ha te megadod.”

Hogy ránk is igaz legyen a Szentírás szava: „Mikor egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik”

Jézus Szent Szíve

Az egész világon ma Jézus Szentséges Szívét ünneplik. S biztos, számunkra is az egyik legkedvesebb ünnepünk egyike. Sok érzés, s néha még érzelgés is van Jézus Szíve-énekeinkben.

Így imádkoztunk a szentmise elején: Istenünk (...) megemlékezünk arról, hogy mennyi jótéteménnyel mutatta meg Fiad irántunk való szeretetét. Arra emlékezünk, és azt ünnepeljük tehát, hogy az Isten nem azt adja, ami jár, hanem jótéteménnyel kegyelmeit, azaz ingyenes ajándékait adja. Az ő végtelen jóságából.

Szelíd és alázatos szívű Jézus – imádkozzuk főleg elsőpéntekeken. Jézusom irgalmas Szíve – hangzik a könyörgés. Miben szelíd? Miben irgalmas? Így tanít a Szentírás egyik zsoltára: „Az Úr irgalmas és könyörületes, szelíd a haragban és gazdag az irgalomban. (…) Nem bűneink szerint bánik velünk, és nem vétkeink szerint fizet vissza. Mert amilyen magas az ég a föld felett, olyan nagy az irgalma az igaza iránt. Amilyen távol van napkelet napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk bűneinket.”

Ilyen a mi Istenünk, s ezt ünnepeljük ma. Ő nem egy az egyben visszaadja, ami járna, hanem a bűnt elengedi, a kegyelmet megadja. Jézus irgalmas Szíve felülír minden törvényt, minden igazságszolgáltatást, s a szeretetet és megbocsátást veszü alapul. Az a mai ünnep legszebb és legfontosabb üzenete, hogy mi: Jézus Szívét dicsérni jöttünk el misére, jöttünk el misére. Azt a Szívet, mely nékünk új törvény szekrénye. Nem az Ószövetségnek régi szolgasága, hanem a kegy, bocsánat s irgalom forrása. Szent Szív légy áldva! Ne cskak ezt az éneket, de magát a Jézus Szíve-tiszteletet is tanítsuk meg gyermekeinknek, unokáinknak, hogy ők se veszítsék el soha a reményt, mely mindig ott van Istenünknél. Hogy ebben a templomban se maradjon abba soha a Jézus Szíve-tisztelet. Ha már mi nem is leszünk itt, gyermekeink, unokáink zengjék tovább szent énekeinket, és dícsérjék Jézus Szent Szívét – mindig tanítva arra a következő nemzedéket.

Először magunkban /Mt 10,7-13/

Jézus a mennyek országa örömhírével küld minket az emberek közé. Elsősorban azonban nekünk kell megéreznünk, hogy a mennyek országa valóban nekünk „készült”, és hogya az ott lévő öröm és boldogság nem hasonlítható semilyen földi örömhöz, vagy boldogsághoz. Úgy kell mindezt hirdetnünk, hogy az emberek – vagyis a körülöttünk élők – minél jobban vágyódjanak oda. Ne csak halljanak-, tudjanak a mennyországról, de minél jobban vágyódjanak oda.

Ehhez azonban kell, hogy mi magunkban is felkeltsük ezt a szent vágyat. Ezen a mai napon szentelhetnénk egy kicsit több időt annak, hogy elgondolkozzunk azon a végtelen és véget nem érő boldogságon, melyet Isten készített számunkra. Keltsük fel először magunkban ezt a vágyat, hogy másokban is felkelthessük.

Miserend és hirdetések - Évközi 10. vasárnap

Évközi idő tizedik vasárnapja

Ezen a mai vasárnapon egy újabb gyönyörű imádságot tanít meg nekünk Egyházunk. Így imádkoztunk: „Istenünk, add meg, hogy sugallatodat követve helyesen gondolkodjunk, és irányításoddal a jót meg is valósítsuk” – azaz Egyházunk bölcsességre tanít. Hisz mindannyian tudjuk, hogy az a bölcs ember, aki minden helyzetben felismeri a jót, amit meg kell tenni, és azt is választja, meg is teszi. Aki tudását fel tudja használni lelke érdekében.

A Szentírás egyik része, a Bölcsesség könyve azonban nem csak a bölcsekről, de a velük ellentétben álló „esztelenről” is ír: „Az igazak lelke Isten kezében van, és a halál kínja nem érheti őket. Az esztelen szemében úgy látszott, hogy meghaltak... Ők azonban békességben vannak.” S talán éppen a mi életünk, keresztények élete az, amely sokszor igyekszik meghalni a világnak. Vasárnapi, sőt hétköznapi pihenés helyett templomba jövünk, templomba fáradunk, igyekszünk megvetni a világ kínálta bűnt, az Istenre és az ő házára „pazaroljuk” időnket, energiánkat, anyagi javainkat – ahelyett, hogy magunkra fordítanánk azt. Ez az világias emberek szemében valóban olyan, mintha nem is lennénk élők, normálisak. De éppen ez bizonyítja, hogy mi hozzá, Istenhez tartozunk. És egyben azt is, hogy megvan bennünk legalább egy kis mértékben Isten bölcsessége – mely igaz, sokaknak balgaság, de nekünk örök életet ad.

Ezt tanuljuk meg e mai napon, az elkövetkező héten: Isten sugallatát követve helyesen gondolkodni, és irányításával a jót megvalósítani.

A bölcselő - Szent Jusztinusz

Mai szentünk, Szent Jusztinusz egy nagyon okos és művelt ember volt. Magas szinten filozófiát (bölcsészetet) – népiesen így mondhatjuk: puszta emberi okoskodást tanult. Nagy tudásával azonban hamar rájött: a legnagyobb bölcselők válaszai sem elégítik ki teljesen az élet legfőbb és legkomolyabb kérdéseit. Így talált rá Istenre, Krisztusra s a kereszténységre, melyben megértette az élet értelmét, lényegét és legfőbb célját.

Ma, Szent Jusztinusz vértanú emléknapján adjunk hálát Istenünknek, hogy mi éppen abba a keresztény tanításba és életbe születtünk bele, mely igazi értelmet és tökéletes célt ad életünknek.