Megesett rajtuk a szíve /Mt 9,32-38/

A mai evangélium többek között egy igen fontos hitigazságra hívja fel a figyelmünket. Jézusnak, amikor látta a népsokaságot, megesett rajtuk a szíve. Milyen gyönyörűen és meghatóan írja le Szent Máté: megesett rajtuk a szíve.

Mi sokmindent megtanultunk már Istenről: hogy ő a világ teremtő Ura, ő a mindenség Királya, ő végtelenül irgalmas, igazságos, aki mindenkinek megfizet tettei szerint. Sok énekünkben rettegve imádjuk a végtelen Istent. Ma pedig azt halljuk, hogy ő olyan Isten, akinek megesik a szíve a szegény, bűnös emberen. Az előbb említettek mellett erre is gondoljunk, mikor ínségünkben és szükségünkben az Istenhez fohászkodunk: hogy neki valóban megesik rajtunk a szíve, azaz minden kétség nélkül meghallja és meghallgatja kéréseinket. Ezért mától még nagyobb bizalommal forduljunk hozzá.

Falunap - Nagykérben

Krisztusban szeretett nagykéri és kiskéri híveim, polgármester úr, polgármester urak, kedves vendégek, mindannyian, szeretett testvéreim! Ünnepre jöttünk össze, ünnepi szentmisére, bár ma nincs egyházi ünnepünk. De falunknak van ünnepe– falunap, falunk napja. Köszönet és hála a polgármester úrnak, valamint nektek mindannyiotoknak, hogy van lehetőség és van igény a szentmisére – ilyenkor is. Hogy a lehető legjobb módon kezdjük az ünnepet, hogy megszenteljük a szórakozásunkat is. Így van ez rendjén.

A keresztény ember mindig igyekezett az egész életét, élete minden percét megszentelni – főleg a régebbi időkben. A mi hívő őseinkről, elődeinkről is talán mindannyian elmondhatjuk – ők többet imádkoztak, mint mi. Nem azért, mert több idejük volt, hanem mert jobban látták az isteni segítség és köszönet szükségét, és mindenben meglátták az isteni gondviselés működését. Imát mondtak a nap kezdetén, minden evés előtt és után, a munka kezdetekor, délben, a munka és a nap végén is. Imádkoztak jó esőért, s hálát adtak a jó termésért. Az egész életüket átitatta Isten jelenléte. És valamiképpen mi is ezt a régi jó példát igyekszünk újra felelevníteni, újra „divatba hozni”, újra megélni: hisz úgymond „világi” ünnepségünk elején Istenhez imádkozunk, az ő áldását kérjük napunkra. Falunapunkat szentmisével kezdjük. Így van ez rendjén.

De mindez ne csak büszkeséggel töltsön el, de érezzük felelősségét is: Úgy kell egész nap ünnepelnünk, hogy mindvégig méltók maradjunk a keresztény megnevezésre. Keresztény elődeink ma is példát adnak: Ne csak egy egy-egy ritka napunkat, ünnepünket kezdjük imával, de bármit teszünk, dolgozunk, pihenünk, szórakozunk, mindig ajánljuk azt egy-egy rövid imával Istennek, s akkor állandóan rajtunk lesz áldása – bennünk lesz öröme – vezetni fog gondviselése.

A látogatás - Sarlós Boldogasszony

E mai napon arra az eseményre emlékezünk, azt az eseményt ünnepeljük, hogy Szűz Mária – már méhében a kis Jézussal – meglátogatja Erzsébetet. Az egyik elmélkedő pedig így ír e mai ünnepről, találkozásról: Találkozás, ahol nincs panasz, nincs pletyka, nincs megszólás, vagy kibeszélés, csak közös hálaadás Isten jóságáért – azaz közös imádság. Pedig e két asszony közül egyik sem volt különös misztikus, vagy kolostorba vonult szerzetes, hanem egyszerű emberek voltak egyszerű családban éltek – mint a többiek körülöttük.

Milyen fontos üzenet lehet ez számunkra! Elgondolkodhatunk, vajon miből is állnak a mi látogatásaink, mikor egymást meglátogatjuk, mikor egymással találkozunk. Elmondhatjuk mi is: nincs panasz, nincs pletyka, nincs megszólás, vagy kibeszélés, de tudunk egy kicsit együtt imádkozni? Sose szégyeljük az imádságot, hisz keresztények vagyunk. Ha például látogatóban vagyunk, s meghalljuk az esti harangszó hangját, ne szégyeljünk szólni egymásnak: mondjunk el egy közös imát. A mai ünnep is ezt tanítja: a közös imádság a mi életünkben, a mi kapcsolatainkban is komoly előrelépést hozhat, és többet ér sok ezer egyéb szónál.

Veszteség /Mt 8,28-34/

Egy igen fontos dologra lehetünk figyelmesek a mai evangéliumban. Jézus két gonosz lélektől megszállottat is meggyógyít – így a gonosz lelkek az ott legelésző sertéseket pusztították el – az emberek helyett. Az ottlévők mégis azt kérik Jézustól: „Távozz határukból”. De vajon miért?

Talán azért, mert a sertéskonda elpusztulása nagy gazdasági veszteséget okozott. Talán mert fontosabb volt számukra az anyagi tulajdon, mint a másik ember élete - lelke.

Sose felejtsük: Isten elsősorban nem anyagi jólétünket akarja biztossá tenni, hanem lelkünk javát akarja – mindenekelőtt. Ezért mi is lelki életünk előmozdítását kérjük tőle – s ne csak földi jókat. S az igazi bánatot ne a földi veszteségek, hanem a bűn és annak következménye okozza!

Miserend és hirdetések - Évközi 13. vasárnap

Szent Péter és Szent Pál

Az első apostolokat ünnepeljük, Szent Pétert és Szent Pált, akiket a szentek közül a legjobban és legnagyobb ünneppel tisztelünk.

Ha röviden össze szeretnénk foglalni e két szent életét, valahogy így tehetnénk meg: Szent Péter gyöngesége és hevessége ellenére is képes volt hallgatni Isten hangjára – s botladozásai ellenére mindvégig kitartott Krisztus-, és az ő Egyháza mellett. Szent Pál, a Krisztus-üldözőből vált Krisztus követő lett a legtöbbet tevékenykedő apostol. Nem csak szóban, hanem írásban – leveleiben is tanúságot tett Krisztusról.

A mai világ lelkesedik a kiváló és híres emberekért – és joga is van hozzá. De a hírességek ünneplése csak ideig-óráig tart. Nekünk keresztényeknek a szentekben kell meglátnunk igazi és örök példaképeinket – „mert őket nem csak csodálni, de követni is mindennél érdemesebb” (Koller). Vegyünk példát mai szentjeinkről: Istenünk hibáink, gyengeségeink ellenére is tökéletességre hív minket. Kövessük őt.