Meg őket is - Őrangyalok

A kisiskolásoknál így év elején arról tanulunk a hittanórákon, hogy Isten mennyire szeret minket. Hogy nekünk teremtette a földet, a vizeket, az eget, a növényeket, az állatokat. Azért teremtett minden földi jót, hogy mi emberek használjuk azokat, éljünk velük, s azok mind a mi javunkra legyenek – s így jól élhessünk a földön. S ha ezt valaki megérti, megérzi már iskolásként, akkor biztosan felkel benne a vágy, hogy mindezt a jót meghálája Istennek. Ma azonban még mélyebbre áshatunk ebben az igazságban.

Ma az angyalokat, az őrzőangyalokat ünnepeljük. Az angylokat pedig bizonyára mindannyian felsőbbrendű, tökéletesebb lényeknek tartjuk. Hisz természetfeletti lények, s így természetfeletti hatalmuk is van. Erről tanúskodik az is, hogy imádkozunk hozzájuk olyan helyzetben is, amikor mi már tehetetlenek vagyunk. És mégis: Isten őket nem (csak) maguk miatt, hanem értünk teremtette. Így imádkoztunk a mai fő könyörgésben: „Istenünk, te határtalan gondviselő szeretettel szent angyalokat rendeltél, hogy őrizzenek minket”. Isten arra rendelte, (többek között) arra teremtette őket, hogy minket segítsenek, minket őrizzenek. Hát nem csodálatos ez?! Isten nem csak az egész földet teremtette nekünk, de még a mennyeket is! Még az angyalokat is!

Ha ez sem, akkor már talán semmi sem buzdít minket arra, hogy hálásak legyünk Istennek, megköszönjük minden ajándékát. Ez a mai nap is hálára indítsa szívünket: hálákodjunk Istennek gondolattal, szóval és cselekedettel egyaránt.

Egy hónapig

Az október, melyet ma elkezdtünk a rózsafüzér hónapja. Mindenképpen érdekes egy imádság. Hisz fél órán belül több mint ötvenszer mondjuk el az Üdvözlégyet, ugyanazt az imát – ismételgetve, szinte már a szokás hatalma alatt. S ha valaki, mondjuk egy hitetlen, vagy kevésbé hívő kivülről hallgat minket a rózsafüzér imádkozásakor, könnyen azt gondolhatja: milyen szegényes ima, hisz nem tud újat mondani, csak körbe-körbe forog, s egyhelyben toporog. Aki azonban imádkozza – évek óta, napi rendszerességgel – az pontosan tudja, bizony nem úgy van az. Azzal ugyanis, hogy újra és újra ugyanazt mondjuk Istenünk felé fordulva, mintegy szemléljük az ő arcát: ez pedig a lelki előrahaladás egyik fontos alapja. Amint Szűz Mária szemlélte Fia arcát, azt tesszük mi is, hosszan időzve itt, az Úr lábánál.

Ezt élhetjük át mi is a rózsafüzér imádkozása közben. Ezt éljük meg ezen év október hónapjában: szemléljük a fogantatott, a született, a megkeresztelkedő, a szenvedő, s a feltámadt Krisztust, hogy élete példáján mi is utat találjunk a mennybe, Istenhez, a mi Atyánkhoz.

Miserend és hirdetések - Évközi 26. vasárnap

Szent főangyalok

A tegnapi evangéliumban az apostolok arról tanakodtak, hogy ki a nagyobb közülük. Ma pedig a – mondhatjuk így – legnagyobb angyalokat, az ún. főangyalokat ünnepeljük: Szent Mihályt, Szent Gábort és Szent Rafaelt. De miben rejlik az ő nagyságuk?

Szent Gábor volt az az angyal, akit Isten Máriához küldött – hogy üzenetet adjon át neki. Leegyszerűsítve így is mondhatjuk: Szent Gábor futár volt, Isten futára. Szent Mihály, mint arról a mai szentlecke szólt, megküzdött a bukott angyallal, Luciferrel. Ő tehát katona volt, Isten katonája. Szent Rafaelt pedig az ószövetségi időben küldte el Isten, hogy Tóbitnak legyen a segítségére. Tehát ő is parancsot teljesítette – Isten parancsát. Ezt a három angyalt nevezzük és tiszteljük a legnagyobbnak az összes angyal közül. De nem azért, mert esetleg uralkodnának a többi angyal fölött, vagy bármilyen más kiváltságban részesülnénk a mennyben. Éppen ellenkezőleg: ők azok, akik a legtöbbet szolgálnak, akik a legtökéletesebben engedelmeskednek Istennek – és ettől tekintjük őket nagyoknak.

Az igazi nagyság, az igazi szentség nem a kiváltságokban vagy a kitüntetésekben rejlik. Sokkal inkább a minél alázatosabb, minél önzetlenebb szolgálatban. Így szolgáljuk egymást, családunkat, Egyházunkat, s rajtuk keresztül magát az Istent. Ma ezt tanuljuk meg a szent főangyaloktól.

Skatulyázás /Lk 9,46-50/

„Az a kérdés merült fel a tanítványok között, hogy ki a nagyobb” – hallottuk az evangéliumban. Már a felnövekvő gyermekeknél is sokszor előjön ez a kérdés: ki a nagyobb, ki az erősebb, ki a gyorsabb, ki az ügyesebb. Persze ez magában még nem rossz – hisz nem vagyunk egyformák. A probléma ott kezdődik, mikor a képességek, vagy tulajdonságok alapján skatulyázunk be-, ítélünk el valakit, s az „alacsonyabb szintűvel” szemben lekezelően viselkedünk.

Ebben is példát kell adnunk már kicsi gyermekeinknek, unokáinknak is: Jézus ott van minden emberben, s a szeretetet mindenkinek meg kell adnunk: legyen az jó vagy rossz, fiatal vagy öreg, ügyes vagy ügyetlen, gazdag vagy szegény, egyik faluból-, vagy másikból származó. Mindenkiben Krisztust lássuk, s úgy talán túl tudjuk tenni magunkat előítéleteinken.

Évközi idő huszonhatodik vasárnapja

Olyan jó lenne szentnek lenni – lelkiekben napról napra előrehaladni, lelkiekben is fejlődeni... De vajon hogyan kell? Mit kell tennem? Talán kapok egy különleges jelet, sugallatot Istentől, amely megmutatja, megmondja, mit tegyek? Lehet. De nem valószinű.

Az Isten ugyanis most is itt van velünk, itt van közöttünk – csak körbe kell néznünk. Olyan csodálatosan és egyszerűen fogalmazta meg József Attila: „Az Isten itt állt a hátam mögött / s én megkerültem érte a világot.” És talán ugyanerre jött rá Szent Ágoston is: „Én kint kerestelek, s te bennem voltál...”

Az Isten most is itt van. Nem kell érte a szomszédba menni, nem kell érte máshová menni. Nem kell sehova se menni. Az egyik evangéliumi rész azokról az asszonyokról beszél, akik követték Jézust, és mindenben segítették őt. Ők nem vártak különleges meghívásra, nem várták meg a nagy pünkösdi eseményeket, hogy Jézus megalapítsa az Egyházat. Nem. Ők fogták magukat, és a hétköznapokon a „hétköznapi” Jézust szolgálták, őt hallgatták. És milyen jól tették. Mert az Isten itt van – legyen bármilyen nap. Ha vasárnap van, ha hétköznap. S a „különleges” tanításra sem kell várnunk, a lelki előrehaladást sem kell későbbre halasztanunk. Minden nap minden eseményében felfedezhetjük Isten üzenetét.

Nemrégiben felfigyeltem egy érdekes reklámra a televízióban. Valaki egy csokit kapott ajándékba, amin egy cetli volt ezzel a felirattal: „Boldog keddet”. A reklám lényege pedig az volt, hogy az ajándékozásra nem kell különleges alkalom – bármikor meg lehet azt tenni. És úgy gondolom, így van ez Isten üzenetével is. Nem kell hozzá ünnep, különleges alkalom, esemény. A legegyszerűbb és leghétköznapibb dolgokon keresztül is szól hozzánk. Ma arra tanít, hogy ha valami megbotránkoztat, azt távolítsuk el életünkből. Olyan egyszerű tanítás, hogy mindenki megértheti. Hisz mindannyiunk életében vannak dolgok, események, helyek, vagy esetleg személyek, amik és akik nem a jó felé vonzanak minket. És Jézus azt mondja: jobb neked azok nélkül, mert csak úgy jutsz el kitűzött célodhoz. És a lelki előrehaladáshoz, a szentté váláshoz ez is egy fontos lépés. Nem ünnepi lépés, de hétköznapi. „Vágd le” hétfőn, „vágd le” kedden, és akkor az ünnepnapra már erényed lesz. Persze sokszor van, hogy tudjuk, mi az a rossz, de annyira megszerettük, annyira hozzászoktunk, hogy nem csak nem bírjuk elengedni, de nem is akarjuk. Nem mi vagyunk az egyetlenek, akik így éreznek, vagy így gondolkodnak. Szent Ágoston emlékezik vissza vallomásaiban: „Az igazság biztos volt előttem. Csakhogy a földi bilincsek miatt még mindig vonakodtam nálad katonáskodni; rettegtem, hogy megszabadulok az összes akadályoktól, - annyira, mint amennyire rettenem kellett volna attól, hogy utamba torlódnak... Mindenfelől bizonyítottad ellenem, hogy az igaz, amit te mondasz, de győztes igazságodnak semmi egyebet nem tudtam válaszolni, mint az álmos dadogást: „mindjárt, rögtön; vűrj egy keveset!” De a sok mindjártnak nem volt vége, és a kevés várakozás igen hosszúra nyúlt.” Sőt, Ágoston ifjúkorában annyira beleszeretett a világ élvezetébe, hogy szinte kérni sem merte Istentől, hogy mindazt vegye el tőle, mert félt, hogy Isten – ha kéri – tényleg elveszi: „Kértem ugyan tőled tisztaságot, de ilyen formában: adj nekem tisztaságot és önmegtartóztatást, de – még ne! Mert féltem, hogy hamar meg találsz hallgatni, s hamar kigyógyítasz testi beteges vágyakozásaimból, pedig nem annyira kiirtásukat kívántam, mint inkább kielégítésüket.”

A világ gondjai és bajai elleni harcot minden szent megharcolta. Ez a szentté válás útja.