Karácsony - éjféli mise

Éjfél múlt pár perccel. Ilyenkor az ember általában aludni szokott. Van, aki a tévé előtt, van, aki csendben, van, aki egyedül, más a párja mellett. De most itt vagyunk – éjfélkor az Isten házában. Nincs ez túl gyakran, talán ez az egyedüli alkalom az évben. De ma éjjel eljöttünk, mert hisszük és nyilvánosan megvalljuk: Jézus megszületett, Jézus megszületik ma – ezen az éjszakán.

Ilyenkor, karácsonykor talán mindannyiunkban felelevenedik egy-egy gyerekkori emlék, mikor úgy tudtunk örülni, hogy semmi nem zavart, semmi más nem érdekelt. Ahogy gyermekként vártuk a karácsonyt, ahogy vártuk a „Jézuskát”… Most pedig sokszor azt sem tudjuk, hol van a fejünk, hogy mit vegyünk, mit kell még elintéznünk, beszereznünk, megsütnünk, kitakarítanunk. S meglehet, hogy a sok karácsonyi teendő és dísz eltakarja a szemünk elől a lényeget. A lényeget, hogy gyermek született, s hogy ez a gyermek nekünk született meg! Nekünk, miattunk, közénk született meg.

Vajon ott van-e az igazi, tiszta karácsonyi öröm a szívünkben? Ha ott van, adjunk most hálát a mindenek Istenének. Ha pedig még nincs, kérjük Istent: hogy tudjunk a gyermekekhez hasonlóan végtelenül, a végtelenre vágyva örülni – ahogy Ady írja:

De jó volna játszadozó

Gyermek lenni.

Igaz hittel, gyermek szívvel

A világgal

Kibékülni,

Szeretetben üdvözülni.

Az Isten ma éjjel leszállt a földre, hogy mi felemelkedhessünk a mennybe. Erre tanít ez a mai liturgia, ez az éjféli szentmise. Emeljük fel mindannyian egytől-egyig szívünket, adjunk hálát Urunknak, Istenünknek, hogy születésének öröme a mi szívünk öröme is legyen.

Emmánuel - ádvent utolsó napja

E mai napon a végére, csúcsához érkeztünk csodálatos Messiás-váró énekünknek, és elhangzott az utolsó “Ó antifóna” is: “Ó jöjj, ó jöjj Emmánuel, csak téged ahít Izrael, és hozzád sóhajt untalan, mert Isten híján hontalan!” Ezek a szavak pedig mindennél jobban érvényesek a már küszöbön álló karácsony ünnepére. A karácsonynak csak úgy van igazi értelme, ha ilyenkor Istent áhítjuk, őutána sóvárgunk. Hiszen ha minden más meglenne: meglenne a karácsonyfa, az ajándékok, szeretteink közelsége, a család együttléte, de kihagynánk az Istent az ünnepből, akkor éppen a lényeg maradna el. Ezért zengtük szentmisénk elején: “Emmánuel, hozzád sóhajt néped untalan, mert Isten híján hontalan!”

Isten híján karácsonykor mi is hontalanok lennénk. Istenünk azonban itt van, és így a legnagyobb boldogságban és teljességben élhetjük azt meg. Így végezzük a készülődés utolsó fázisát, és így töltsük  az egész karácsonyi ünnepkört. Ahogy az az egyetlen szó kifejezi: Emmánuel – velünk az Isten. Mi is ezt mondogassuk és valósítsuk meg az ünnepekben: mindenkor Emmánuel – mindenkor velünk az Isten.

"Most jöjj, fejezd be művedet!” - ádvent negyedik hete

Ma énekünkkel Jézust, mint a nemzetek urát, királyát hívogatjuk: „Te Úr vagy minden nép fölött, és Szegletkő, mely összeköt, sárból formáltad hívedet, most jöjj, fejezd be művedet!”

Jézus Krisztus nem csak a zsidó népet jött el megváltani, s most sem csak mi, keresztények vagyunk hivatottak Isten országára. A mennyek országába minden nép és minden ember meghívást kapott – sajnos azonban nem mindenki ismeri ezt fel, nem mindenki hallja meg ezt a hívást. Ma ezért erre a szándékra gondoljunk és imádkozzunk: hogy minden nép felismerje Jézust Megváltójának.

Mindannyiunknak egy közös ősünk van: az ember, akit Isten a Szentírás szava szerint sárból formált, és belélehelte az élet leheletét – és azzal elkezdődött az emberiség történelme. Ezt a nagy művet, kérjük, fejezze be Istenünk örök élettel. „Te Úr vagy minden nép fölött, és Szegletkő, mely összeköt, sárból formáltad hívedet, most jöjj, fejezd be művedet!”

„Ó jöjj, ó jöjj el, Napkelet!” – ádvent negyedik hete

„Ó jöjj, ó jöjj el, Napkelet!” – csendül fel a mai antifóna. Mi is tudjuk, a felkelő nap a keresztények számára még ma is Isten művének egy gyönyörű megnyilvánulása. Azonban a keresztény ókorban a napkelet egy sokkal fontosabb és többre értékelt jelkép volt. A Szentírás tanúsága szerint abból az irányból fog majd megérkezni Krisztus, mikor ítélni jön a világot. Ezért a templomokat is úgy építették, hogy a szentmisén mindenki – a pap és a hívek is – napkelet felé nézzenek, s így egyfajta állandó készültségben, várakozásban éltek.

Ádvent mai napján valami hasonlót élhetünk át: Krisztussal kezdjük ezt a napunkat is, Krisztussal kezdjük utolsó ádventi hetünket: s már a napkelte előtt virrasztunk – várva a nap és az ünnep ragyogását. Ezzel a lekülettel énekeljük: „Ó jöjj, ó jöjj el, Napkelet, mert éjben járunk nélküled; jöjj, igaz Napunk, halld imánk, és fényességed áraszd ránk! Eljő, eljő Emmánuel, hogy üdvözüljön Izrael!”

Miserend és hirdetések - Ádvent 4. vasárnapja