Reakció /Mt 21,33-34. 45-46/

„A főpapok és a farizeusok megértették, hogy Jézus róluk beszél. El akarták fogni...” Látjuk az evangélium történéseiből, hogy a Jézus körül állók bizony odafigyelve hallgatták az ő szavait – igaz, teljesen elutasítóan viselkedtek irántuk.

De valóban így van ez: ha tényleg hallgatjuk a Szentírás szavait, akkor az kivált valamilyen reakciót belőlünk is – sosem hagy hidegen. Aki valóban figyel az evangélium szavaira, az nem tud közömbös maradni iránta. Vagy magába néz, felismeri saját hibáit, bűneit, s Isten bocsánatát kéri; vagy elnyomja a lelkiismeret hangját, s a megismert igazság ellen tusakodik – mint a farizeusok.

Mi úgy hallgassuk naponta az evangéliumot, hogy olyan reakciót váltson ki belőlünk, mely lelki életünket viszi előbbre – az Isten felé.

Felelősség /Lk 16,19-31/

Manapság nagyon jól megfigyelhetjük, hogy egyre csak nő és nő a különbség az emberek, az emberek életszínvonala között. Ha a mai evangéliumot vesszük alapul, így is fogalmazhatnánk: egyre több a nagyon gazdag, és egyre több a nagyon szegény Lázár. Mi, még ha nem is tartjuk magunkat gazdagnak, mindenképpen a világ „jómódú” emberei közé tartozunk, akiknek van mit ennünk, innunk, van tető a fejünk fölött. Higgyük el, gazdagok vagyunk!

S így az evangélium alapján mindenképpen vigyáznunk kell, nehogy az említett gazdag ember sorsára jussunk. Ugyanis amint egy kicsivel is növekszik a jólétünk, talán így is mondhatjuk: „gyarapszik a vagyonunk”, úgy nő a felelősségünk a “Lázárok” iránt.

A nagyböjti idő egyik alap tevékenysége és „követelménye” az alamizsnálkodás. Sikerült ezt már legalább egyszer megtennem ebben a nagyböjtben? Ha még nem, itt az idő… „most van itt az alkalmas idő…”

Szent Péter apostol székfoglalása

Ahogyan mai ünnepünk nevéből már következtethettünk, ma nem egy szentre, hanem egy eseményre emlékezünk.

Szent Péter apostol székfoglalása. Ez a hallásra talán furcsa ünnep nagy fontossággal bír, amit az a tény is bizonyít, hogy már a IV. századtól megtartották a keresztények ezt az ünnepet. Hogy melyik volt ez az esemény, ami alapot adott erre az ünneplésre, azt hallottuk a mai evangéliumban. De hogy mit köszönhetünk ennek, arra is érdemes odafigyelni és azt is érdemes tudatosítani.

• Ennek az ünnepnek köszönhetjük, hogy az apostolok átadhatták nekünk Krisztus testének és vérének asztalát – tehát azt, hogy a szentmisét bemutathatjuk kétezer évvel Krisztus után is.
• Hogy az apostolok által hirdetett evangéliumot megismerhetjük, és benne világosságot és örömet találjunk.
• Hogy az Egyházat Krisztus rájuk, az apostolokra építette, és így mi is ennek a tagjaivá lehetünk.
• Hogy az apostolok és utódaik által ma is megtisztulhatunk a keresztség és a bűnbocsánat szentségében.

Ha ezeket tudatosítjuk, valóban ünnepelnünk és örülnünk kell ezen a napon.

Miserend és hirdetések - Nagyböjt 2. vasárnapja

Nagyböjt második vasárnapja

Nagyböjt második vasárnapján Egyházunk nem kimondottan a bűnbánatra hív fel, s végképp nem Krisztus szenvedését tárja elénk, hanem egy egészen más jelenet elevenedik fel az evangéliumban: Jézus színeváltozása. S ha érdekel minket ez az egész – hitünk, vallásosságunk, az egyházi év, a nagyböjt, akkor joggal kérdezhetjük: hogy jön ez ide? Mi köze Urunk színeváltozásának a nagyböjthöz?

Jézus kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Egy egyszerű hegy, ahová fölmentek - nagyon mély jelképpel bír. Az Ószövetségben is a hegy az Istennel való találkozásnak volt a helye. A kisgyermeknek is így tanítjuk: az Isten fent van, fenn a mennyben. Mi tudjuk, hogy az Isten nem egy elkülönített helyen van, de mégis a magasság az Istenhez való közeledést jelképezi. Így az evangéliumi hegy is az Istenhez való közelséget jelképezi. XVI. Benedek pápánk is így fogalmaz A Názáreti Jézus c. könyvében: Az Istenhez való közelség különös helye a hegy. (…) A hegy, mint a fölmenetel helye – nemcsak a külső, hanem a belső felemelkedésé is.

Jézus, Mózes és Illés Jézus szenvedéséről és haláláról beszélgettek. A halálról, de mégis megdicsőülten, "hófehéren ragyogva". S ez a mozzanat, tény teszi mérhetetlenül fontossá és időszerűvé ezt az eseményt e szent nagyböjti időben. E felejthetetlen esemény és élmény az apostolok felbuzdulását, megerősítését, erőre kapását segítette elő. A nagy úton - melyet ugyan már elkezdtek, de melynek a java még előttük volt - Jézus új erőt akart nekik adni, hogy ki tudjanak tartani, hogy újabb, nagyobb erőbedobással folytassák útjukat - az ég, az Isten felé.

S mi keresztények mindannyian egy utat járunk - életünk útját, mely fölfelé, a mennybe vezet. Így mi is elmondhatjuk, hogy egy hegyre vezet fel az utunk. Keresztény életünk egy hegy, mely sokszor meredek, sokszor fárasztó, ismeretlen ösvényen járunk, sosem pontosan, mi vár ránk útközben. De tudjuk, mi van ott fenn. Tudjuk, mi a cél. Tudjuk, de hogy el ne felejtsük, el ne lankadjunk, Istenünk újra és újra megmutat belőle valamit: mint az apostoloknak. Megmutat egy keveset a dicsőségből. Ezért kell, hogy mi is átéljük e nagy eseményt, Urunk színeváltozást, hogy elképzeljük annak gyönyörűségét, elmélkedjünk azon a nagy örömön, melyben Péter csak ennyit tudott mondani: „Mester, jó nekünk itt lennünk”.

Mécs László csodálatosan fogalmazta meg: „A mélyből kezdje, ki a magasba készül. (…) rabszolgasorsát állja meg vitézül.” Mi is a mélyből, a hétköznapok sokszor már unott kis harcaiból kezdjük, szinte rabszolgasors módra, hogy minél feljebb jussunk – Istenhez a legközelebb. Ugyanazokkal a bűnökkel harcolunk talán már egy élete, melyeknek többé-kevésbé rabszolgái vagyunk. De mégis kell, hogy harcoljunk velünk, hogy rabszolgasorsunkat álljuk meg vitézül. Már második hete böjtölünk ki-ki a maga módján, lehetőségeihez mérten. De ma tekintsünk az Isten dicsőségét mutató színeváltozásra, hogy el ne lankadjunk, fel ne adjuk a jó harcot, a keskeny, de meredek utat. És ne feledjük: minél meredekebb az a hegy, az az ösvény, annál előbb jutunk fel a csúcsra, ahol a mennyei dicsőség vár reánk.

Nagyböjt első hete

Jézus mai szavaiból pontosan megérthető, hogy Isten nem csupán a tetteink szerint ítél, értékel minket, hanem látja már gondolatainkat is, és már azok mérvadóak számára. Azt gondoljuk, nagyon jó emberek vagyunk, mert pl. senkit sem öltünk meg. Jézus azonban azt tanítja, hogy aki csupán a szívében haragszik testvérére, s nem akar szabadul ettől a haragtól, az méltó az ítéletre, a pokol tüzére.

Ügyeljünk gondolatainkra, hogy azok ne kárhoztassanak, hanem üdvözítsenek minket. 

Rizikó /Mt 7,7-12/

„Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük.“ Jézus tanít meg minket a szeretet ily bensőséges, kockázatos voltára. Valóban nagy kockázat teljesíteni ezt a parancsot!  Ugyanis senki nem ígérte meg nekünk, hogy ha megtesszük másokkal, amit szeretnénk, hogy velünk is megtegyenek, akkor azt a jót tényleg visszakapjuk. Senki nem ígérte ezt meg, még maga Jézus sem. S mégis arra buzdít: akkor is tegyétek a jót, akkor is szeressétek a másikat, ha nem is viszonozzák azt soha.

Ez az isteni parancs, melyet nem lehet teljesen megérteni. De meg lehet élni teljes mértékben. Urunk mutatott rá példát: mindenkinek, még az őt rágalmazó, kínzó, meggyilkoló „ellenségeinek“ is csupa jót tett. Ebben a böjti időben többek között ezt próbáljuk ne csak meghallani, megérteni, de megélni: „Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük.“

Miserend és hirdetések - nagyböjt 1. vasárnapja