Miserend és hirdetések - Urunk megjelenése

Urunk megjelenése

Ma az evangéliumban a három „napkeleti bölcsről” hallottunk, akik messzi földről mentek el Jézushoz, hogy imádják őt. Az Isten földre szállt, de nem mutatja meg magát erőszakkal mindenkinek. Hagyja, hogy az emberek keressék fel őt, hogy az emberek találjanak rá. Míg a karácsonyban azt ünnepeljük, hogy Isten eljött hozzánk, addig a vízkereszt annak az ünnepe, hogy az embernek is el kell indulnia Isten felé. (Adoremus)

A mai bölcsek, királyok mind arra tanítanak, hogy nekünk is fel kell keresnünk az Istent. Fel kell keresnünk, de nem csak azért, mert esetleg valamire szükségünk van, amit ő megadhatna… A királyok sem kérni, de imádni mentek a Messiást, a Megváltót. Így nekünk is elsősorban azért-, és úgy kell a „templomba járni”, részt venni a szent liturgiában, hogy azzal Istent imádjuk, Istent dicsérjük. Ez legyen a motivációnk minden egyes ünnepen, vasárnapon, hétköznapon: elsősorban nem kérni, de imádni akarjuk az Istent. Mint a napkeleti bölcsek, akik annyi akadályt, gúnyt, fáradtságot legyőzve mentek pusztán azért, hogy lássák, imádják, dicsérjék az Istent. Csodálatos, követendő példa. Látni, s imádni – dicsérni.

Rendszeresen itt vagyunk a szentmisén, de imádjuk-e kellőképpen? Látjuk-e egyáltalán az Istent? Van egy momentum a szentmisében, amely kimondottan arra szolgál, hogy láthassuk az Istent, s látva imádjuk. Mikor a pap Krisztus személyében (in persona Christi) kimondja a legszentebb szavakat: Ez az én testem, ez az én vérem… s felemeli a szentostyát, vagy a kelyhet, akkor éppen nektek mutatja föl. Nem az Istennek emeli fel, nem az Istennek mutatja fel, hisz akkor az Isten jön le közénk, s ő mutatkozik meg nekünk. Ő mutatja meg magát nekünk…. Nézzünk ide olyankor: nekünk mutatja a pap… biztos alázatosságból, szerénységből hajtjuk le a fejünket, de ne ezt tegyük, hanem olyankor nézzük a köztünk lévő Istent! Ahogy a bölcsek azért mentek Jézushoz, hogy lássák őt, és térdre borulva imádják, úgy nekünk is ugyanezt kell tenni. Nézni, de egyben imádni is! S Isten-imádatunk legkifejezőbb jele az, hogy térdre borulunk! Ezért, aki csak tud, térdre borulva nézze az Istent – ne csak az, aki bent van a templomhajóban, de a kóruson is, a sekrestyében is – bárhol vagyunk a templomban. Ne guggoljunk, de két térdre térdeljünk le. Boruljunk térdre, forduljunk az Oltáriszentség felé, s nézzük – bárhol is vagyunk. Az ülés, állás, térdelés, meghajlás – ezek a szent gesztusok mindannyiunkra vonatkoznak. Ezért mindannyian lelkiismeretesen végezzük ezeket, hisz ez mind Isten-imádásunk, Isten-tiszteletünk, Isten-magasztalásunk jele, kifejezője.

(ez a mozzanat még a régi rítusú szentmiséből maradt meg, mikor mindig Isten felé volt fordulva a pap, s addig a hívek nem láttak semmit… Ezért a neve: „Úrfölmutatás”).

A mai ünnep, Urunk megjelenése akkor lesz igazi megjelenés, ha a bölcsek lelkületével imádni jövünk el őt – nem csak nagy ünnepen, ilyenkor a karácsonyi időben, de minden héten, sőt. Minden nap. Urunk megjelenése akkor lesz igazi megjelenés, ha minél gyakrabban felkeressük Urunkat, s nekünk is megmutatja magát, nekünk is megjelenik.

Vegyünk a királyokról példát, s ne sajnáljunk se időt, se fáradtságot, se semmi egyéb mást: de testi-lelki szemeinkkel lássuk, nézzük; tudatos térdre borulásunkkal imádjuk, dicsérjük; szent énekeinkkel áldjuk, magasztaljuk az Istent. Igaz, a mi magasztalásunk nem teszi őt nagyobbá, de nekünk üdvösségünkre válik. Krisztus a mi Urunk által.

Csak egy pillanatra... /Jn 1,19-28/

Az egész mai evangélium Keresztelő Szent János tanúságáról szól, amit Jézusról tett. Ha szemügyre vesszük a papok és a leviták kérdéseit, megfigyelhetjük, milyen nagy kísértést kellett kiállnia Keresztelő Szent Jánosnak. Hisz azt hitték róla, hogy ő a Messiás, akire annyi évezreden keresztül annyian várakoztak. Kiadhatta volna magát a Messiásnak, s akkor egy darabig egész Izrael a lábai előtt hevert volna… micsoda kísértés lehetett – a hazugság kísértése. Ahogy Jézusnak is, mikor a Sátán megmutatta „a világ összes országát és azok dicsőségét”, s azt mondta, ezeket mind neki adja, ha csak egy pillanatig is imádja őt…

S minden bűn ugyanez. A Sátán valami kecsegtetőt ígér, valami kellemeset, jólesőt, amiért alig kell megtagadnunk az Istent. Csak egy kicsit, csak egy pillanatra… A Sátán eszköze a hazugság – ne dőljünk be neki.

S minden ilyen nehéz helyzetben, a legnagyobb kísértésben is Keresztelő Szent János közbenjárást kérjük. Ő az, aki biztosan tudja, mennyit ér a hűség, mennyit ér az igazság – hisz ő is megharcolt érte.

Szűz Mária, Isten anyja

Régi épületek kapuja felett gyakran látunk Mária-képet vagy Mária-szobrot. Ezt az ősi katolikus szokást újította fel az Egyház, amikor az esztendő Kapujához Máriát, Jézus édesanyját állította oda, hogy az ő közbenjárását kérve elnyerjük Isten áldását most kezdődő új évünkre. (Kis Misekönyv)

Ilyenkor, Újév napján olyanoktól is szoktunk smst kapni, akik talán csak egyszer egy évben, éppen ilyenkor jelentkeznek, gondolnak ránk. De a Szűzanya, kinek ünnepét üljük, nem csak ilyenkor, egyszer egy évben gondol ránk, hanem minden egyes nap velünk van. Ezt a mai ünnepet is áttehetnénk bármely más napra, hisz ugyanúgy megünnepelhetnénk Szent Anyánk Istenanyaságát bármely más napon is. Csupán  a szimbólum, jelkép kedvéért ünnepeljük éppen ma. Hogy a sok jókívánság között el ne felejtsük: nem a szerencsén múlik az év sikere, nem a sült malac túrja ki az év gazdagságát, hanem azon, hogyan viszonyulunk majd Istenünkhöz. Ugyanis épp a kapcsolatunk az Istennel az, ami befolyásolni fogja egész évünket.

Ha Istennél maradunk, s a Szűzanya segítségét kérjük, történhet bármi, megmaradunk a helyes úton, mely a mennybe visz.

Ha Istennél maradunk, s a Szűzanya segítségét kérjük az év minden napján, akkor látni fogjuk, nem az anyagiak a legfontosabb tényező, de van annál sokkal értékesebb dolog is.

Ha Istennél maradunk, s végigjárjuk, végigemlékezzük, végigünnepeljük Urunk életének nagy eseményeit, akkor Istenünk is velünk lesz életünk minden történésünkben.

Ne csak ma, de mindennap ez új esztendőben is gyakran emeljük tekintetünket Szűz Máriára, aki nem csak az Újév napján gondol ránk, de minden nap velünk van – az egész év folyamán. Mindig bizalommal forduljunk hozzá.

Áldott új évet!

Kegyelmekben gazdag, 

áldott új esztendőt kívánok 

minden kedves olvasónak!

Miserend és hirdetések - Szent Család vasárnapja

Szent Család vasárnapja

Minden ember szeretne boldog, békés, szerető családban élni. S mivel ez egy Istentől belénk oltott vágy, magának az Istennek is ugyanez a terve velünk: szerető családban éljünk. Persze lehet szó test szerinti családról, ahová a szülők, férj, feleség, gyermekek, rokonok tartoznak, de lehet szó lelki családról is, ami például egy papnak a hívei, vagy a paptársai. De nem csak, hogy ez a terve az Istennek, hanem rengetegszer be is bizonyította: ez nem egy soha el nem érhető ideál, eszménykép, hanem az ő segítségével megvalósítható. A történelem folyamán rengeteg szent család volt, ahol valóban az Isten volt az Úr, Isten volt a szeretet forrása, és Isten volt a szeretet célja is. Hisz tudjuk a Szentírásból, s remélhetőleg már saját tapasztalatból is, hogy Isten maga a szeretet. Vagy ahogyan Szent Ágoston figyelte meg: „Ahol szeretnek, ott mindig hárman vannak. Aki szeret; akit szeretnek; és maga a Szeretet.”

A történelem folyamán rengeteg szent család volt, de ma a legszentebb család tárulkozik fel előttünk. Isten ma ragyogó példaképnek állítja elénk a Szent Családot. Egy olyan család, ahol tényleg az Isten volt a minden. Ha elgondolkozunk azokon az eseményeken, amelyeket a Szentírásból tudunk a Szent Család tagjairól (Az Angyali üdvözlettől egészen az új családjával, az Egyházzal imádkozó Szűzanyáig), szembetűnhet, hogy abban a családban valóban az Isten volt a minden. Isten körül forgott minden.

Mária egészen a kezdetektől nem a saját elgondolását igyekezett megvalósítani a családdal kapcsolatban, de az Istenét…

Szent József, mikor megtudta, hogy Mária gyermeket fogant a Szentlélektől, ugyanúgy feladta a saját elképzelését…

Mikor ők ketten nem találják Jézust a templomi útról hazafelé tartva, megértik, hogy máshogyan lesznek a dolgok, mint ami az ő ideáljuk.

S éppen ezért példakép a Szent Család. Mert mindannyiunk családja akkor lesz igazán boldog, örök életű, ha Istennek tetsző módon tervezzük azt, ha Istennek tetsző módon rendezzük azt, ha Istennek tetsző módon tartjuk fenn azt. Szokták mondani – legtöbbször az esküvőkön - , hogy nem az az igazi boldogság és egyetértés, ha két ember szüntelenül egymás szemébe, egymásra néz. Hanem az, ha mindketten egy irányba néznek. S felettébb igaz ez a családra, a családunkra is. Úgy a lelki családunkra, erre a hívő közösségre, de a test szerinti családra is: Ha egy irányba, Isten felé nézünk, együtt jutunk el majd oda.

Kövessük a Szent Család példáját, s higgyük el, éljük meg legnagyobb egyházatyánk szavait, hogy csak az az igazi szeretet, igazi családi szeretet, ahol bizony hárman vannak. Aki szeret, akit szeretnek, és maga a Szeretet.

Karácsonyi hagyományőrző betlehemes játék Ipolybalogon

Nagykarácsony délutánján az ipolybalogi Szent Miklós templomban immár hagyományosan betlehemi pásztorjátékot, betlehemi műsort adtak elő a helyi hagyományőrző csoport tagjai.

Csodálatosan szép, felemelő előadás volt, köszönjük!

Néhány képpel próbálok egy keveset a műsor hangulatából visszaadni:

Schola Cantorum Varboiensis

Énekkarunk immár több mint egy éve teljesít rendszeres liturgikus szolgálatot Egyházközségünkben. 

A mai napon nevet vettünk fel, amely kifejezi hovatartozásunkat és szolgálatunk célját. 

Kórusunk neve immáron:

Schola Cantorum Varboiensis 

(olvasd: szkóla kantórum varbóienzisz;
magyarul, szó szerint: Varbói énekiskola)

A Schola Cantorum (magyarul énekiskola) eredetileg a római pápai udvar hivatásos énekeseinek csoportja volt, akik az ünnepélyes pápai istentiszteleteken teljesítettek szolgálatot. Az ő példájukra írja elő Egyházunk, hogy lehetőleg minden templomban az istentiszteletek szolgálatára alakuljanak és működjenek hasonló liturgikus szolgálatot végző scholák. 

A Schola elsősorban az istentiszteleten keresztül az Isten dicsőségét szolgálja.

“Az ilyen jámbor társulatokat... azért alapítottak, hogy a népet szent zenére oktassák, vagy e tudományt magasabb fokban műveljék... szavukkal és példájukkal nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a szent ének ügye előbbre jusson” 

/MSD 1955/.

Ezen alkalomból egy jelképes logó is készült, mely még csak átmeneti stádiumban létezik, de jelenleg ezt használjuk:

Bízom benne, hogy szent szolgálatunk még hosszú időn át (remélhetőleg Urunk második eljöveteléig) szolgálja Isten dicsőségét, és mindannyiunk megszentelődését.
Hála és köszönet a Schola tagjainak eddig végzett szolgálatáért. Isten fizesse meg minden fáradozásukat!

Mindent Isten Nagyobb Dicsőségére!

Szent János

Amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek. Ezeket a szavakat hallhattuk a mai első olvasmányban. Mai szentünk, Szent János számol be igehirdetéséről, evangelizációjáról… s mi is soxor halljuk a felhívást magától Jézustól, valamely szentünktől, szentatyánktól, püspökeinktől és papjainktól, hogy minden egyes kereszténynek kötelessége hirdetni az Igét, evangelizálni. Akarva akaratlanul is fülemben csengenek Szent Pál szavai: „Hirdesd az igét, állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan!”

De hogy erre képesek legyünk, nélkülözhetetlen egy dolog. Nézzük csak meg Szent Jánost, aki magát evangéliumában nem nevezi meg, csak úgy említi, mint a „másik tanítványt, akit Jézus szeretett”. Tudjuk róla, hogy jó sportember volt, ha lefutotta Pétert… de nem ez a fontos. Vagy legalább is nem ez a legfontosabb. Hanem, ahogy hallottuk: „látta mindezt, és hitt”. S ez az a nélkülözhetetlen dolog: Látni és hinni, más szóval személyesen megtapasztalni Istent. Mert személyes tapasztalat nélkül nem tudunk mit hirdetni! Ha nincs Istennel személyes tapasztalatom, nem tudom őt hirdetni, nem tudok evangelizálni, nem tudom hirdetni az igét, mert nincs mit. A történtek után írta ezt János apostol: „Amit hallottunk, amit saját szemünkkel láttunk, amit szemléltünk, amit kezünk tapintott: azt hirdetjük nektek.”

S Istent személyesen megtapasztalni a legjobban őszinte, belső, mély beszélgetéssel lehet. Lehet ez elmélkedés a Szentírás szavain, lehet ez kötetlen beszélgetés Istennel, lehet ez bármilyen formája az imának, de ezen személyes tapasztalat nélkül nincs mit, és nem is tudunk mit hirdetni.

Úgy imádkozzunk a mai napon, hogy mi is kezdhessük igehirdetésünket a világban ezekkel a szavakkal: „Amit hallottunk, amit saját szemünkkel láttunk, amit szemléltünk, amit kezünk tapintott: azt hirdetjük nektek.”

A karácsonyi ünnepi szentmise képekben