Miserend és hirdetések - Pünkösdvasárnap

Pünkösdhétfő

Pünkösdhétfőn a szentmisénk már hétköznapi időpontban van – s láthatólag már kevesebben is vagyunk itt, mint Pünkösd vasárnapján. Számunkra – akik eljöttünk – azonban ez a nap is fontos, mert jól tudjuk: a Szentlélek erejére, ajándékaira nem csak az ünnepeken van szükségünk, hanem a hétköznapokon is – olyakon is, mint ez a mai nap.

Legyünk bölcsek, és a Szentlélek ajándékaival elteltek minden egyes nap. Kérjük bátran, és kérjük gyakran a Szentlelket – ne csak az ő ünnepén – egyszer egy évben, Pünkösdkor, de a mindennapjainkban is!

Pünkösdvasárnap

Van egy ismert mondás, mely szerint minden jó, ha a vége jó. Ezzel a mai nappal véget ért valami. Egy ötven napos időszak, melyet húsvéti időnek hívunk. Ötven napon keresztül újra és újra visszaemlékeztünk Urunk feltámadására, és megünnepeltük azt. Az öröm időszaka volt ez, vagy legalább is kellett, hogy legyen. A legjobb azonban – mondhatjuk – a végére marad. A Szentlélek kiáradása – pünkösd nagy ünnepe, melyet legfőképp ezzel a szentmisével ülünk meg.

Jézus, amint hallottuk az evangéliumban, megígérte a Szentlelket – mely azóta már el is jött. Sőt, mi ismerjük már a Szentlélek hét ajándékát is, amelyek a mi mindennapjainkat segítik… Hogyan lehet azonban, hogy ha annyit kínálja a Szentlélek az ő természetfeletti, csodálatos ajándékait, mégsem érezzük azokat, mégsem tapasztaljuk, mégsem segítenek. Hisz mégsem vagyunk mindig bölcsek, értelmesek, nem tudunk mindig jól dönteni, nem tudunk mindent felfogni, nem vagyunk elég jámborak, erősek, s nem féljük mindig kellőképpen az Istent. Ez talán azért van, mert valójában nem olyan könnyű a Szentlélek hangját meghallani…

Történt, hogy egy indián a barátjával egy nagyváros központjában sétált. Az utcák tele voltak emberekkel. Az autósok dudáltak, taxik kerekei csikorogtak a sarkon, szirénák búgtak és a város zaja csaknem fülsüketítő volt. Az indián egyszer csak megszólalt: „Tücsökciripelést hallok.” A barátja: „Micsoda? Te megőrültél! Ekkora zajban lehetetlen meghallani egy tücsök ciripelését!” Ekkor az utca túloldalán levő óriási betoncseréphez sétáltak, amiben bokrok zöldelltek... Benéztek bokrok közé, az ágak alá, és bizony az indián talált egy kis tücsköt. A barátja le volt nyűgözve: „Ez elképesztő” – mondta – „Neked emberfeletti hallásod van!” „Dehogyis” – válaszolt az indián. „Az én fülem ugyanolyan, mint a tiéd. Minden azon múlik, mire figyelsz.”  „Ez lehetetlen! – mondja a barátja. Én sosem tudnám meghallani egy tücsök halk ciripelését ilyen zajban.“  „Ez igaz” – felelte az indián. „Minden azon múlik, mi az igazán fontos neked. Nézd csak, megmutatom!” Benyúlt a zsebébe, és kivett egy pénzérmét, aztán leejtette a járdára. És miközben a zsúfolt utca zaja még mindig ott dübörgött a fülükben, észrevették, hogy környékükön minden fej arra fordult, hogy megnézze, nem az ő zsebéből esett-e ki a pénz. „Érted már?” – kérdte az indián. „Minden azon múlik, mi a fontos neked.”

Valahogy így van ez a Szentlélek hangjával is. Szinte állandóan szól, kínálja ajándékait, de sokszor annyira el vagyunk foglalva a világ gondjaival, vagy a saját gondjainkkal, hogy nem vesszük ezt észre. Ezért minden nap szenteljünk időt az imádságra, minden nap álljunk meg ha csak néhány percre is, álljunk meg, csendesedjünk el, s kérjük a Szentlelket, segítsen dönteni, segítsen erősnek, bölcsnek, értelmesnek lenni, jámbor, s Istenfélő módon viselkedni. Ha meghalljuk a Lélek halk sugallatát, fogékonyak leszünk rá, s életünk legzajosabb időszakában is tudni fogjuk, mit kell tennünk..

Jöjj, Szentlélek Istenünk, add a mennyből érzenünk fényességed sugarát.

A Szentlelket várva

Húsvét utolsó hetét kezdtük el, amelyben Egyházunk már a Szentlélek eljövetlét készíti elő. Jézus ma hallott búcsúbeszédében bizalmat kér apostolaitól ezekkel a szavakkal: „Bízzatok, én legyőztem a világot!”

Mi a Szentlélek eljövetelét várjuk, amely ugyancsak hasonló ráhagyatkozást kíván meg tőlünk. Hisz testi szemeinkkel a Szentlélek kiáradása sem látható – csupán lelki világunkat teszi gyümölcsözőbbé. Mi azonban mindig jézusi bizalommal legyünk Isten ígéretei iránt – hisz már számtalanszor bebizonyosodtt: Ő mindig megtartja azokat. Ilyen bizalommal várjuk e napokban a megígért Szentlelket.

Miserend és hirdetések - Húsvét 7. vasárnapja

Húsvét hetedik vasárnapja

Ma a húsvéti idő utolsó előtti vasárnapját üljük. Már csak a jövő heti Pünkösd van hátra, és véget ér az az időszak, melyben mindenekelőtt Urunk feltámadását ünnepeljük. Már elmúlt a húsvét utáni negyvenedik nap is – mikor Jézus a mennybe ment. Mi pedig azért vagyunk hívők, mert mindezt hisszük.

Hisszük, hogy Jézus feltámadt, hogy megjelent apostolainak, hogy mennybement, s már az Atyaisten jobbján ül. De mindez nem elég. A szentmise elején elhangzott könyörgésben többet kértünk – mindannyiunk számára. Így imádkoztunk: „Urunk, Istenünk, hallgass jóságosan kérésünkre. Hittel valljuk, hogy Megváltónk veled van a mennyei dicsőségben. Engedd éreznünk, hogy ugyanígy velünk marad ígérete szerint, a világ végéig.” Milyen fontos kérés! "Engedd érezbünk..." Nem elég nekünk hinnünk és vallanunk mindezt, de éreznünk is szükséges! Hisz emberek vagyunk mind, és nem csak tudatunk, de érzelemeink is vannak. Egyházunk pedig pontosan tudja ezt – hisz hús-vér emberekből áll. Ezért imádkozunk és imádkozzunk ma mindannyian, hogy a húsvét örömét, valamint Istenünk életünkben való állandó jelenlétét ne csak higgyük, ne csak tudjuk, ne csak valljuk, de érezzük is. Mert ha ez az érzés nem lenne meg, biztosan meguntuk volna már a húsvét ünneplését – hisz már több mint negyven napja ezt tesszük. Ám ha ott van bennünk a húsvétból és a mennybemenetelből származó  öröm, akkor szívesen jövünk el, szívesen veszünk részt a szentmisén, szívesen ünnepeljük újra és újra e szent tikokat.

Sose féljünk azért imádkozni, hogy Istenünk és vallási meggyőződésünk az érzéseinkbe is belépjen, s mindenkor érezzük Istenünk jelenlétét.

Urunk mennybemenetele

Az egyházi év, annak elrendezése és elsősorban annak ünnepei nagyon sokmindenre megtanítanak minket – ha figyelünk rájuk s ha megüljük őket. Ma Jézus mennybemenetelét ünnepeljük.

Főünnep ez a mai, parancsolt ünnep – bár hétköznapra esik. Egy olyan napra, mikor nincs sem állami ünnep, sem munkaszüneti nap. Így ilyenkor még nagyobb kihívás, hitünk próbatétele, hogy eljövünk-e a szentmisére, teszünk-e az ünnep megéléséért. De mivel eljöttünk, Egyházuk a következő imádságot tanítja meg velünk: „Mindenható Istenünk, hadd ujjongjunk szent örömmel és hadd vigadjunk gyermeki hálaadással, mert Krisztusnak mennybemenetele a mi fölemelkedésünk...” Ujjongani szent örömmel és vigadni gyermeki hálaadással – milyen nemes kérés! Hisz mindannyian vágyunk az örömre, a boldogságra. Egyházunk pedig arra utasít, hogy tanuljunk meg „szentül” örülni – azaz örömünket lelni a szent dolgokban. Átgondolni – talán éppen a mai ünnep lényegét, üzenetét –, és megérteni: az, hogy Jézus a mennybe ment egyben a mi mennybe fölvételünket, és egyben az örök boldogságunkat is jelenti. Ő előre ment, hogy megmutassa a mennybe, a végtelen boldogságba vezető utat. Ha ezt megértjük és átéljük, ott lesz a szent örömmel való ujjongás a mi szívünkben is. A másik pedig, amiért imádkoztunk a nap könyörgésében: „és hadd vigadjunk gyermeki hálaadással.” A gyermek nagy érzelmekkel tudja átélni mind az örömet, mind a boldogságot: ha valami fáj neki – azonnal sír. Ha valami jól esik neki – őszintén mosolyog. Ilyen őszinteséget vár tőlünk is Urunk. Őszintén adjunk hálát neki e mai napért, mely valahol a mi örök boldogságunknak kezdetét is már előre vetíti.

Az egyházi év és annak ünnepei nagyon sokmindenre megtanítanak minket – ha figyelünk rájuk s ha megüljük őket. Mi megszenteltük ezt a napot, hogy eljöttünk a szentmisére. Folytassuk e szent ünnepet, Urunk mennybemenetelét: „ujjongjunk szent örömmel és vigadjunk gyermeki hálaadással, mert Krisztusnak mennybemenetele a mi fölemelkedésünk...”