Másokért - Szalézi Szent Ferenc

Mai szentünket, Szalézi Szent Ferencet püspökként és egyháztanítóként tiszteljük. Ez a két megnevezés az ő közösségben, és másokért végzett szolgálatát jelöli. Mert igazán csak úgy lehet valaki szent, ha nem önmagáért, hanem másokért él. Ez azonban nem egy pillanat műve – ezt egész életünkön keresztül tanulnunk és élnünk kell.

Szentjeink példája napról napra erre ösztönözzön.

"Magához hívta őket" /Mk 3,22-30/

Jézus idejében sem fogadta mindenki szívesen a jézusi tanítását.  Először az a szóbeszéd járta róla, hogy „eszét vesztette”, majd azt kezdik el híresztelni egyesek – amint ma hallottuk –, hogy az „ördög szállta meg”, és a gonosz lélekkel működik együtt.

Jézus azonban tudja, hogy a csodákat az Atya viszi végbe általa, ezért övéit nem hagyja egy pillanatig sem bizonytalanságban: „Magához hívta őket”, s mindent elmagyarázott nekik, hogy ne éljenek tudatlanságban, hanem az igazság teljes ismeretében.

S ezt a teljes igazságot Krisztus az ő Egyházára bízta. Ezért legyünk mindig maradéktalan bizalommal az Egyház, s annak tanítása iránt.

Miserend és hirdetések - Évközi 3. vasárnap

Évközi harmadik vasárnap

Vannak dolgok, amiket már annyira megszoktunk, hogy fel sem fogjuk, milyen nagy értékük van. A legtöbbször csak akkor vesszük észre ezek fontosságát, ha hirtelen megszűnnek létezni. Gondoljunk csak az egészségünkre: míg minden rendben van velünk, addig nem is értékeljük azt. De mihelyst megbetegszünk, megérezzük, milyen nagy dolog az egészség. Vagy mikor békés, teljes családban élünk, s valami történik, vagy valakit elveszítünk: akkor tudjuk csak meg, milyen jó volt, milyen fontos volt az a személy az életünkben. Mégha voltak is hibák, nehézségek, akkor is nagyon sokat jelenthetett. Nekünk, római katolikusoknak pedig itt van az Egyházunk. Nem tökéletes – hisz mi, a tagjai sem vagyunk azok. De talán fel sem fogjuk, milyen óriási dolog az, hogy mi ennek az Egyháznak tagjai lehetünk, hogy számíthatunk rá, hogy vezet minket, hogy van nekünk, hogy állandóan tanít minket.

Ha tetszik, ha nem, ha akarjuk, ha nem, Jézus Krisztus, az Isten egyszülött Fia az Egyházra bízta úgy szentségeit, mint tévedhetetlen tanítását, s erről az Egyházról mondta: „A pokol kapui nem vesznek erőt rajta”. Így biztosak lehetünk abban, hogy ha az Egyházban maradunk, tanítása szerint élünk, szentségeit élvezzük, akkor Istenhez jutunk. S ezen a mai napon is tanít Egyházunk. Nem csak a Szentírás által, mely csupán az egyik része a Szent Hagyománynak, hanem a liturgia, s annak mélységes szövegei által is, melyek ugyanúgy lényeges részét képezik a krisztusi tanításnak. A szentmise, s annak szövegei is minduntalan adják át Jézus lelkületét, az Isten tiszteletének és szeretetének legtökéletesebb kifejezését.

Ma így imádkoztat, s ezáltal így tanít minket Anyaszentegyházunk: „Mindenható, örök Isten, irányítsd tetteinket tetszésed szerint...” – ezt kérte a pap az egész hívősereg nevében Istentől a szentmise elején. A szentmise imádságai mintegy példaként ragyognak előttünk, halandó és bűnösök előtt, hogy elsajátítsuk azokat, hogy azok szerint alakítsuk szívünket, hogy így Isten előtt minél kedvesebbek legyünk. Hisz gondoljunk csak bele, ha nem lennének ezek az imádságok, vagy nem figyelnénk rájuk, mindig csak valami ilyet kérnénk: „Ezt add meg, kérlek, Uram! Ebben segíts! Így rendezd, könyörgök!” Itt azonban, a szentmiséken megtanulhatjuk, milyen is a helyes imádság. Nem azt kérjük, hogy Isten legyen olyan, amint nekünk tetszene, hanem fordítva: hogy mi legyünk olyanok, amint Istennek tetszik. Saját magunkra hagyatva talán így imádkoznánk: „Istenünk, irányítsd tetteidet tetszésünk szerint”. De itt megtanulhatjuk a helyes módot: „Istenünk, irányítsd a mi tetteinket a te tetszésed szerint.” Ha ezt a liturgikus, Istenre irányuló, s neki „tetszendő” lelkületet megtanuljuk, ha ebben növünk fel s ebben élünk, akkor biztosak lehetünk, eljutunk oda, ahova Egyházunk tart, s vezet minket – magához Istenhez.

Köszönjük meg Istennek e mai napon, hogy az ő Egyházához tartozunk, s tanuljuk meg napról napra azt a lelkületet, mely itt él: a hívek közösségében, az Egyház tanításában. Itt vannak a mennyek országának kulcsai. Használjuk azokat!

A harcos - Szent Sebestyén

Minden ember a megpróbáltatások által válik szentté. Ezt a legjobban talán mai szentünk, Szent Sebestyén példája mutatja a leglátványosabban, akit Istenbe vetett hite miatt egy karóhoz kötöztek, majd megnyilaztak. Így ismerhetünk rá a szentek ikonográfiájában is: kifeszítve áll, testéből pedig nyilak lógnak.

Ma őt tisztelik védőszentként és példaképként a rendőrök, a sportolók és a katonák is. De mint látjuk: nem érdemtelenül, mert ő igazán megvívta a hit harcát. Nekünk is így legyenek példaképeink szentjeink: az ő életükből merítsünk erőt, hitükből hitet – mindennapi, személyes harcainkhoz. A szentté váláshoz ez is hozzátartozik.

Stadium

Csak rossz /Mt 2,23-28/

A farizeusok eljutottak egy olyan pontra, mikor Jézus és a tanítványok viselkedésében csak a „hibát” veszik észre. Pedig éppen Jézus volt az egyetlen, aki „hiba nélkül” élte életét – mégis voltak, akik mindenben csak a hibát, a rosszat látták.

Ne essünk ebbe a hibába, s főleg ne gondoljuk azt másokról, hogy ők csakis rosszak lehetnek. Épp ellenkezőleg: keressük mindenkiben a jót, mert akkor meg is találjuk.