Befektetés /Jn 13,16-20/

Jézus a húsvéti vacsorán megmosta tanítványai lábát - említi meg a mai evangélium. Sőt nem csak ezt tette, de hosszasan tanította is őket - bár tudta, nem sokkal később szinte mind elhagyják őt. Előre tudta és megmondta. Mégis annyi energiát és szeretetet fektetett beléjük.

Egy-egy csalódás, sikertelenség után könnyen azt gondoljuk: kár volt ebbe a dolgoba vagy emberbe annyi energiát, szeretetet fektetni. Jézus azonban mást mutat. Arra tanít, hogy minden tettünknek, igyekezetünknek, áldozatunknak meg lesz a gyümölcse. Talán, sőt legtöbbször nem azonnal, de meglesz. Ne sajnáljunk időt-energiát-szeretet egymásra.

Miserend és hirdetések - Húsvét 4. vasárnapja

Keresztény a pogányok közt /ApCsel 11,19-26/

Jézus feltámadása után Jeruzsálemben és környékén az apostolok a zsidóknak kezdték meg az igehirdetést. Az volt az első hely, ahol tanítottak, kereszteltek és hirdették az örömhírt. De mégsem nevezték el őket keresztényeknek.

Csak - ahogy most olvastuk a szentleckében - a későbbi Antióchia volt az a hely, ahol először ragadt rájuk ez a név: keresztény, azaz krisztusi, krisztuséi. Antióchiában ugyanis nem csak zsidók éltek, hanem más nemzetek is, más vallásúak is – a legtöbben görögök, hellenista kultúrával – akiket csak „pogányok”-nak neveztek. S miután nekik is hirdették az evangéliumot, sokan közülük megtértek, s az őket megtérítőket nevezték el krisztusiaknak.

Nem a tanításukat illették ilyen jelzővel, hanem magukat az embereket. S ha ezt átvetítjük a mi életünkre, a mi korunkra… Nem csak a sajátjainknak – keresztényeknek kellene látniuk rajtunk, hogy krisztusiak vagyunk, hanem elsősorban a pogányoknak, a nemhívőknek. Akikkel a mindennapi életben – a munkahelyen, iskolában, a faluban – találkozunk.

Húsvét negyedik vasárnapja

Tudjuk a mai vasárnapról, hogy „a jó Pásztor vasárnapja“ nevet viseli, ugyanis Egyházanyánk minden évben egy gyönyörű, s mélységesen tartalmas jelképet eleveníti fel számunkra. A jó Pásztor, aki életét adja juhaiért – azaz Krisztus, az Isten, aki életét adja értünk, emberekért. Olyan szépen hangzanak Jézus szavai: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.” Jó ezt hallgatni, s az efféle szavakat biztosan szívesen hallgatták Jézus tanítványai is. Nem sejtették azonban, hogy nemsokkal később mindez valósággá válik. Hogy Jézus tényleg feláldozza értük, értünk életét. Az egyszerű szavak akkor, a tettek közepette kaptak igazán súlyt, s akkor váltak igazán meghökkentővé, nyomatékossá.

Itt a szentmisén mi is mondunk sok jót, sok szépet. De a mi szavaink is akkor lesznek igazán nyomatékosak, súlyosak és igazak, ha azokat tettek is követik. De ne féljünk, Istenünk nem csak áldozatot kíván tőlünk - nem azt akarja, hogy szenvedjük végig az életünket.

„Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen” – tanítja ugyancsak a mai evangéliumban. Mindannyian az élet bőségére vágyunk – hisz sosem elégszünk meg csak azzal, hogy túléljünk egy-egy napot, de szeretnénk minden egyeset bőségben megélni: úgy az anyagiak, mint a lelkiek, vagy a szellemi dolgok terén. Igen érdekes, hogy máshol Jézus önmegtagadásról, sőt önfeláldozásról, kereszthordozásról beszél - itt mégis garantálja mindehhez az élet bőségét.

Nehéz emberi ésszel megérteni, de mégis lehetséges megélni Jézus szavait. Milliónyi szent adott már erre példát. Ma azért imádkozzunk, hogy bármennyire képtelennek is érezzük magunkat a “jézusi életre”, napról napra próbálkozzunk meg vele.

Arra kell törekedjünk minden egyes szentmisén, minden egyes imádságban, Szentírás-olvasásban, hogy az Istent minél jobban megismerjük. Mert minél jobban ismerjük, annál jobban megtapasztaljuk – ő valóban mindenét nekünk adta. Mert minél jobban megismerjük, látva végtelen jóságát annál jobban fog bennünk erősödni a szeretet és áldozatkészség Istenünk iránt - s annál teljesebb, bőségesebb lesz egész életünk is.

Mindenek fölött /Jn 6,52-59/

Amikor egy-egy ünnep előtt a pap meglátogatja a betegeket, és elviszi nekik a szentáldozást, vagy ha éppen sürgős esetben viszi a betegek kenetét a haldoklónak, mindig a mai evangélium szavait mondja el az áldoztatás előtt: “Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne.”

S hogy miért olyan fontos ez? Abban a nehéz pillanatban, talán haláltusánk közepette nem fogjuk érteni teljesen e szavakat, s talán nem is tudunk majd rájuk odafigyelni. Egy dolog azonban legyen eszünkben - s ezt már most az eszünkbe/szívünkbe véshetjük: Bármily nagy a betegség, még ha halálos is, Istennek affölött is van hatalma. Semilyen betegség, sőt még a halál sem szakíthat el minket Krisztustól, mindenható Istenünktől. S ha ezt most megjegyezzük, a nehéz pillanatban talán éppen ez fog lelki erőt adni. Ezek a szavak arra emlékeztessenek, hogy Istenünk valóban mindenek fölött áll. S mi az ővéi vagyunk.

Aki eszi /Jn 6,44-51/

A mai evangélium szavai annyira világosak és érthetőek, hogy nehéz lenne valamit is még hozzátenni. Aki eszi az én testemet, örökké élni fog – mondja Jézus. És tudjuk, hogy ekkor a saját testéről beszélt, az Oltáriszentségről. Enni ezt a kenyeret, tehát ehhez a szentséghez járulni csak tiszta szívvel, a kegyelem állapotában lehet. És ha Jézus azt ígérte, hogy ha ezt esszük, elnyerjük az örök életet, azzal azt is mondta, hogy ennek az eledelnek köszönhetően ellenállóbbak tudunk lenni a bűn, de elsősorban a halálos bűn ellen.

Mert „az Oltáriszentség, az áldozás nem csak növeli az egyesülésünket Krisztussal, hanem ugyanúgy elválaszt minket a bűntől. Úgy egyesít bennünket Krisztussal, hogy bennünket egyszerre megtisztít az elkövetett bűnöktől és megóv a jövendő bűnöktől.” – tanítja a Katolikus Egyházunk Katekizmusa. /1391-1393/

Merítsünk mi is naponta ebből az üdvösség forrásából, hogy tiszta életünk méltó legyen a keresztény névhez, ami annyit jelent: „Krisztusé”.

"Május hónap szép virági"

A május nálunk, római katolikusoknál Szűz Máriának szentelt hónap - ezt kezdjük el itt a templomban is e mai nappal. Ismert szentünk, Néri Szent Fülöp már a 16. században arra biztatta fiataljait, hogy ebben a hónapban virágkoszorúkkal díszítség a Szűz Mária képeket, énekeljenek köszöntésére, és jótettekel bizonyítság a Szűzanyához való ragaszkodásukat.

Folytassuk, élesszük fel ezt a szent hagyományt, s tanítsuk magunkat és egymást Szűz Mária folytonos tiszteletére. Imádkozzuk el naponta a litániát, díszítsük mi is, itt is, otthon is Mária szobrainkat-képeinket virágokkal, s végezzünk jócselekedeteket - felajánlva mindezt Szűz Mária tiszteletére. 

Miserend és hirdetések - Húsvét 3. vasárnapja

Húsvét harmadik vasárnapja

A Szentírás a mi kimeríthetetlen, kiapadhatatlan forrásunk. Bárhanyadszor olvassuk el ugyanazt a részt, mindig tud újat mondani, új kegyelmet közvetíteni. Ezért „nem baj” az, ha egy-egy már jól ismert történetet már sokadszor hallunk.

Ma az emmauszi tanítványokról szólt az evangélium. A feltámadt Jézus megjelenik nekik, ők azonban nem ismerik fel, mert – mondja az evangélista – látásukban akadályozva voltak. Gondolkodjunk ma erről a látásról. Fizikailag, testi szemeikkel biztos, hogy látták Jézust, hisz ő ott volt-, és beszélgetett velük. Azonban lelki szemük volt az, amely nem ismerte fel, nem látta Jézust. A külső látás nem segített nekik, s nem tudtak hinni a feltámadt Jézusban. És éppen ebben mutatkozik meg, hogy minden embernek van lelki szeme: amellyel ha lát, akkor minden dologban, történésben felismeri Istent, s az ő gondviselését. Aki viszont lelkileg vak, azt semilyen kézzelfogható bizonyíték nem viszi előre a hit útján. A hit – mint tudjuk – ajándék, de nagyban függ a mi gondolatainktól, tetteinktől, hogy mennyire tápláljuk, avagy mennyire elhanyagoljuk ezt az ajándékot.

Barsi Balázs atya e húsvéti történésről elmélkedve azt mondja, hogy ez a történet egyfajta „átmenet a látom, de nem ismerem világából az ismerem, de már nem látom világába.” Magyarán: Hiába látják a tanítványok testi szemükkel Jézust, nem ismerik őt föl, s az nem viszi őket előre a hit útján. Amint azonban felismerték őt, hinni kezdtek benne, ő eltűnik a szemük elől. Azaz már ismerik, már hiszik, ugyanakkor már nem látják. Itt mutatja meg Szent Lukács, hogy mennyivel fontosabb a lelki szem, s hogy e téren mily keveset ér a fizikai látás. S ezzel sokunkhoz szól. Ugyanis talán többen azt gondolják, hogy ha itt lenne Jézus, vagy az Isten megjelenne, szemmel láthatólag jelen lenne, akkor biztos, hogy jobban hinnénk. Vagy mások azt mondják: Majd hiszek Istenben, ha meglátom őt. Itt a bizonyíték: aki nem táplálja hitét, s öntörvényűen elutasítja a magasztosabb dolgokat, annak hiába jelenne meg az Isten akár emberi alakban, akkor sem ismerné föl, akkor sem hinne. Számunkra azonban inkább Jézus szavai legyenek érvényesek, aki Tamásnak mondta: „Boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek”.

A feltámadt Krisztusba vetett hitünk ne függjön testi látásunktól. Hagyatkozzunk inkább lelki szemünkre, melyet maga a feltámadt Krisztus világosít meg mennyei fénnyel.

Állni /Jn 3,31-36/

Ma e szentmise előtt lehetőségünk volt Jézus Krisztust, Istenünket imádni az Oltáriszentségben. Gyönyörűen írt talán éppen erről a mai evangélium: „Aki a mennyből jött le, az mindenek fölött áll. Aki viszont a földről való, az földies, és a földi dolgokról beszél.“ A mennyei Oltáriszentség itt állt, s mi, földi emberek talán nem tudtunk sokáig megállni. Mert ez is egy meghatározó különbség Isten és az emberek között. Ahogyan a latin mondás is bölcsel a kartuziánus rend jelmondatával: „Stat crux dum volvitur orbis“ – A kereszt áll, miközben forog a Föld. Azaz egyedül Isten az állandó és igaz, mi emberek változunk és sokszor hamisak vagyunk.

De sose feledjük: arra kell törekednünk, hogy egyre jobban hasonlítsunk az Istenhez – az egyedül állandóhoz. S ezt a lehetőséget kínálja fel már két évezred óta Istenünk: az ő imádásában megállva és kikapcsolva az időt megtapasztalhatjuk azt a nyugalmat, örök békét, jóságot és szeretetet, amely egyedül Istenben van meg és amely maga az Isten.

Gyakran álljunk meg Isten imádásában. Hogy a földi és földies dolgok helyett egyre inkább a mennyiekre törekedjünk és vágyódjunk.

Tanulás /Jn 3,1-8/

Egy hete, húsvétvasárnap Szent Pál apostol buzdított minket, hogy „az égiekre irányuljon figyelmünk, ne a földiekre”. Ez a magatartás szükséges ahhoz is, hogy megértsük a mai evangéliumból Jézus Nikodémussal folytatott párbeszédét. Nikodémus nem érti, hogyan lehet újjászületni, ha valaki már öreg. De Jézus nem földi ujjászületésről beszél, nem földi országról, hanem mennyeiről.

Naponta tanuljuk ezt a húsvéti-, a mennyeieket szem előtt tartó lelkületet, hogy egyre tökéletesebben értsük Urunk szavait. Ez a mai nap is ehhez segítsen hozzá.

PÁSZTORLEVÉL (Húsvét titka és a Mária-tisztelet)

      Drága Testvérek, örömmel és szeretettel köszöntelek Titeket. Húsvét ünnepe van, Jézusnak a bűn és a halál fölötti győzelmét, halálból való feltámadását ünnepeljük. Húsvéti ünneplésünk ez évben összefonódik Szűz Mária fatimai jelenésének századik évfordulójával. Jogosan kérdezhetjük: milyen helyet foglal el Szűz Mária a húsvéti eseményekben? A második vatikáni zsinat után a Szűz Máriáról szóló tanítás fontos helyet kapott pápáink tanításában és Egyházunk életében is. VI. Pál pápa a Marialis cultus pápai levélben, II. János Pál pápa a Redemptoris Mater kezdetű enciklikában tanítják, hogy a húsvéti eseménynek egyik főszereplője a Szűzanya mert Jézus édesanyja. De mint Egyházunk, vagyis mindannyiunk anyjaként is ott a helye Jézus sírjánál. Szent János evangéliuma igazolja ezt a tényt: Szűz Mária anyasága a megváltás rendjében akkor éri el tetőpontját, amikor szent Fia a keresztfán haldokolva végrendeletében nekünk ajándékozza Édesanyját, vagyis az ő anyai oltalmába helyezi az emberiséget (vö.: János evangéliuma 19. fejezetének 25-27 versével). 

      II. János Pál pápa ezt így magyarázta: Jézus e rendelkezésében, holott fájdalmai kimondhatatlanok, Édesanyja iránti törődő szeretete nyilvánul meg. Ő rövidesen vértanúhalált hal, de gondoskodik magára maradó Édesanyjáról, Szent János apostolra bízza, egyúttal maga helyett a szeretett tanítványt, János apostolt adja gondoskodó gyermekeként, aki itt az egész Egyházat, sőt az emberiséget képviseli. Ezáltal az a tény, hogy Mária anyasága az egész emberiségre vonatkozik, amit eddig csupán sejtettünk, most itt, a kereszt alatt nyilvánvalóvá válik. A második vatikáni zsinat az Egyház kétezer éves hagyományára is hivatkozva a Szűzanyát Jézus anyjának és az egész emberiség édesanyjának nevezi. Ő az Ádámnak adott ígéret sátántipró asszonya, isteni Fiának a megváltásban segítője, az Egyháznak, Krisztus misztikus teste tagjainak édesanyja, ez mind elegendő ok arra, hogy a feltámadt Krisztus győzelmét Máriával együtt ünnepeljük. Mária a Golgotán elvesztette egyszülött Fiát, de helyette megkapott minket, örökbefogadott gyermekei lettünk, te meg én, mindannyian! És azóta mi, a bűntől megváltott emberek naponta együtt lépkedünk Szűzanyánkkal a mennyország felé. Mert amilyen szilárdan, rendületlenült állt szent Fia keresztje alatt, ugyanoly kitartással és hűséggel vezet minket, adoptált gyermekeit az égbe vezető úton (vö.: ApCsel 1. és 2. fejezete).

      Ilyen lelkülettel lássuk a fatimai jelenésben is Mária gondoskodó szeretetét, az édesanya aggódását gyermekeiért. Mivel az emberiség letért az üdvösség útjáról, a liberális eszmeáramlatok rossz irányba vitték a keresztényeket is, Mária anyai szeretettel mutatja az életszentség helyes útját, melynek alapfeltétele a bűnbánat, a megtérés. A Szűzanya kegyelmi eszközöket is kínál: a havi szentgyónást, a gyakori szentáldozást, a rózsafüzér imádkozását, az öt engesztelő elsőszombat megtartását, elmélkedő imát a rózsafüzér titkai fölött és mindezek felajánlását a megsértett isteni Fölség és Szűz Mária Szeplőtelen Szíve ellen elkövetett bűnök engesztelésére. Az Egyház régóta az istendicsőítés eszközét látja a rózsafüzér imádkozásában, mert annak titkai az üdvösségtörténet eseményeit mondják el, ezért helytálló a rózsafüzér ősi megnevezése: „szentolvasó”, mert mintegy „elolvassuk” a titkokban a bibliai történéseket. A rózsafüzér 20 titkában elsősorban Jézus megváltói művét idézzük fel, csak utána, ill. mellette említjük Szűz Mária szerepét az üdvösség történetében, ahogyan ennek lennie kell. A katolikus keresztény lelkiségnek központja a hívő ember kapcsolata teremtő, szerető, megváltó Istenével, és mindehhez hozzá társul Szűz Mária anyai szeretetének segítségével. Mária tisztelete nem valami adaléka, díszítő eleme a mi kétezer éves keresztény vallásunknak. Maga az Isten helyezte őt istenanyai méltóságra, isteni Fia szülőanyjaként ott a helye a mi vallásunkban. Ezért tehát Mária tiszteletét elhanyagolni, semmibe venni, esetleg lenézően megvetni, jelenti elutasítani Jézus gondoskodó szeretetét, amellyel Édesanyját segítségül adta – Íme, a te anyád! – egyúttal elfutni Mária anyai szeretete elől. Hálából megtestesült Jézusunk iránt gyakorta imádkozzuk egyénileg, családi körben, vagy plébániai közösségben a rózsafüzért, legalább egy tizedet mindennap. Nem nehéz imádkozni, még a kisgyermekek is imádkozhatják. Imádkozható szinte bárhol: séta közben, munkába menet vagy jövet, vonaton vagy autóbuszon. És kapcsolatban vagyunk irgalmas Istenünkkel és szerető mennyei Édesanyánkkal. 

      Kedves Testvéreim, ne feledjük, hogy az igazi békesség nem háború mentes állapotot jelent, nem is a nagyhatalmak fegyverarzenáljának egyensúlyát. Béke ott van, ahol igazságosság van, az igazi béke az Isten törvényének megtartásából fakadó rend és nyugalom. De mivel az emberi értelem és akarat az áteredő bűn miatt megsérült, ezért állandóan ügyelnünk kell gondolatainkra, szavainkra és cselekedeteinkre és azokat minduntalan Isten parancsaihoz kell igazítanunk. Ezek után nem lesz nehéz egységet teremtenünk hasonlóan gondolkodó és viselkedő embertársainkkal.

      Szentatyánk, Ferenc pápa múlt év húsvéthétfőjén ezt mondta: A Szűzanya Jézus szenvedésének és halálának csendes tanúja volt és örvendező szívvel látta feltámadt Fiát. A kereszten szenvedő szent Fiát fájdalmas lélekkel látta meghalni, de nem ájult el, hite erejéből állva maradt. Kérjük ezt az erős Édesanyát, hogy segítsen bennünket is ilyen hittel húsvétot ünnepelni, a feltámadt Jézus örömét és szeretetét mindennapjainkban megélni. Az ő erős hitének húsvéti világossága erősítsen meg életútjainkon, kiváltképp, ha keresztúton kell mennünk. És húsvéti hitünkből nyerjenek bátorítást azok is, akik még nem hisznek Krisztusban, segítő szeretetünk pedig támogassa szenvedő testvéreinket is. 

      Kedves Testvéreim, húsvétnak örömét, békéjét és kegyelmeit szívből kívánom Számotokra és adom ehhez áldásomat Nektek és Szeretteiteknek, az Atya, a Fiú + és a Szentlélek nevében. Amen. 

      Mons. Marián Chovanec, besztercebányai püspök

Kedd húsvét nyolcadában

A szentleckében Szent Péter apostol pünkösdi beszédéből hallottunk egy részt. Elmondta a népnek, hogy Jézus – akit keresztre feszítettek – volt a Messiás. Erre a nép hitt benne, és megkérdezte: akkor most „mit tegyünk, testvérek?”

Olyan szépen mutatja ez a szentírási rész is, hogy ha valakiben növekszik az Istenhit, akkor az újabb kérdéseket vet föl, s cselekvésre késztet: Mit tegyek most? Mit tudok tenni?

A szent húsvét nyolcadában remélhetőleg bennünk is folyamatosan növekszik a hit.  Valósítsuk meg mindazt, amire lelkiismeretünkön keresztül „isteni” késztetést érzünk.

Húsvéthétfő

Egyházunk legnagyobb ünnepét nyolc napon keresztül ünnepli, ünnepelteti. Ezt tesszük mi is, ma is, mikor a húsvét nyolcadában jöttünk el erre a szentmisére. Nagy ünnepélyességgel bír ez a mai nap is, szinte ugyanolyannal, mint húsvétvasárnap: énekeljük dicshimnuszunkat a Dicsőséget, szekvenciát mondunk, ünnepélyes a mise végi elbocsátás... Egyházunk valóban ma is teljes ünnepélyességgel ünnepelteti Urának feltámadását.

Az előbb azonban meg is magyarázta nekünk a napi könyörgés, miért is ünneplünk ilyen sokat, miért is ünneplünk egyáltalán. „Istenünk, add jóságosan, hogy földi ünneplésünk segítsen el az örök boldogságra“. Ezért. Hogy ez a mai ünneplés is felszítsa bennünk a vágyat az Isten iránt, az isteni boldogság iránt, az örök haza, a feltámadás iránt. Hogy ilyenkor megérezzük, a saját bőrünkön tapasztaljuk, mily jó hozzánk az Úr. Hogy ezt a napot tényleg az Úristen adta, hogy ujjongjunk és vigadjunk rajta, és hogy a mennyeiekre vágyódjunk általa.

Ne fojtsuk el szívünk lángját, hanem tápláljuk: imáinkkal, énekeinkkel, ünneplésünkkel. Hogy e földi húsvétunkat az örök, véget nem érő húsvéttal folytathassuk majd – kezdve feltámadásunk napjával.

Miserend és hirdetések - Húsvétvasárnap