„Boldog a nép, amely tud ünnepelni“ /Zsolt 88/
Kedves polgármester úr, kedves kériek, vendégek, mindannyian Krisztusban szeretett testvéreim!
A Szentírásból a Zsoltáros szavaival köszöntelek titeket: „Boldog a nép, amely tud ünnepelni.“ Szép számban összejöttünk erre a falunapi szentmisére, egyértelműen többen, mint egy-egy vasárnapi szentmisén szoktunk lenni. S hogy mi hozott ma össze bennünket? Mondhatjuk, hogy a polgármester úr, de valójában maga az ünnep. Ünnep ez a mai nap, falunapot ünneplünk.
Így most szeretném megragadni az alkalmat és szólok azokhoz is, akikhez sokszor sajnos még vasárnaponként sem szólhatok, mivel nem szoktunk találkozni az Isten házában az Isten színe előtt Isten-dicséretben.
Egy ázsiai költő beutazta Európát és azt írta rólunk, hogy Európában vasárnapi kereszténységet talált és hétköznapi pogányságot. Itt az emberek őrzik a vallásosságot, mint az életnek valami keretét, mint valami szép régi bútort, de nem irányítja az életüket, nem tevékeny, nem élő. Mindannyian tudjuk, mennyire érvényes, vagy nem érvényes ez ránk. Mindenki saját maga tudja, mennyire irányítja és befolyásolja az életét az Istennel való kapcsolat. S erről szeretnék most szólni (támaszkodva Sík Sándor egy 60 évvel ezelőtti beszédére): mennyire éljük meg a hitünket – a hétköznapokban?
Egyértelmű és kétségtelen, hogy vallási életünk inkább az ünnepnapokra van beállítva, mint a hétköznapokra. Hisz ha csak például Jézusra gondolunk, felvillan egy kép egy-egy csodás eseményről – karácsony, csodatevés, kálvária, feltámadás… Azonnal valami különleges eseményekre gondolunk. Nem gondolunk Jézus „szürke” hétköznapjaira. Gondolhatunk a kedves Szűz Mária képekre is: Milyen szép kék palástban, mosolygón… De nincsenek, nem jönnek elő képek Máriáról a konyhában, vagy a mosóteknő mellett, holott Szűz Mária bizonyára többet volt munka közben, mint olyan helyzetben, amelyekről szép királynői képet lehet festeni. A szentek életrajzai is főleg a nagy dolgokat, a csodás beszédeket, prédikációkat, csodákat mutatják meg – mondhatjuk, hogy az ünnepeket, de keveset szólnak a hétköznapokról. Pedig egy hétben általában hat hétköznap van és csak egy vasárnap. Aki csak vasárnapi keresztény, az a kereszténységnek csak egy heted részét éli meg. Igaz, hogy a zsoltáros azt mondja: „Boldog a nép, amely tud ünnepelni“, de azonnal utána teszi: „A Te arcod fényében járni-kelni“. Járni-kelni akkor is, amikor nincs ünnep. Így ezt mondhatjuk: Boldog a nép, amely hétköznap is Isten arcának fényében, Isten jelenlétében jár. A legjobban talán Szent Pál fogalmazta meg: „Akár esztek, akár isztok vagy bármi mást tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek“. /1Kor 10,31/ Pestalozzi a nagy pedagógus pedig még nyersebben fogalmaz: „Az istállóban is vallásosnak kell lenni”.
Az ünnepek ünnepi alkalmat adnak a hit ünnepi megélésére – mint például ez a mai falunapi szentmise, a hétköznapok pedig hétköznapi alkalmat adnak a kereszténység átélésre: a hétköznapi, szürke, megszokott, kicsinyes, sokszor kellemetlen, sokszor szinte lehetetlen viszonyok közt, a hétköznap untságában, talán fásultságában kell gyakorolnunk ugyanazt az egyet: a megvalósított kereszténységet. Aki megvalósítja életében a kereszténységet, az hétköznap is megvalósítja. A galatákhoz írt levélben olvassuk: „Azt mondom, lélek szerint éljetek! A lélek gyümölcsei: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás” (Gal 5,16–26). És az efezusiakhoz: „Testvérek, nagyon vigyázzatok arra, hogyan éltek, ne oktalanul, hanem bölcsen. Használjátok fel az időt, ne legyetek oktalanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata” (Ef 5,15). Csupa olyan kívánságok, amelyeket csak úgy lehet megvalósítani, ha hétköznapi magatartásunkban mutatkoznak meg. Újra és újra hétfőtől vasárnapig, és újra hétfőtől vasárnapig, és újra hétfőtől vasárnapig. Minden egyes napunk minden egyes percében ott kell, hogy legyen az Isten. Bármit teszünk, eszünk, vagy iszunk. Megfogalmazni egyszerű: Ha keresztény vagyok, sehonnan sem zárom ki az Istent, és a keresztény névhez méltó módon viselkedem.
Van azonban egy nagy nehézség. Sok ember élete túlontúl zsúfolt, minden lélegzetvételét a munkának, az életnek szenteli, olykor fizikailag sem jut ideje imádkozni, Istennel foglalkozni. Nekünk azonban szembe kell néznünk ezzel a problémával is: mit tehet az a sok-sok ember, aki akarna menni, tudna menni az igaz kereszténység felé, ha volna hozzá ideje és energiája? A lényeget az Apostol mondja meg a filippieknek: „Zúgolódás és okoskodás nélkül tegyetek meg mindent (vagyis ami tőletek telik), hogy kifogástalanok és tiszták legyetek, mint Istennek ártatlan gyermekei” (Fil 2,15). Mindent, azaz mindent, ami tőletek telik. Ha sok telik, sokat, ha kevés telik, akkor azt a keveset. De még ha semmi sem telnék, az is értékké lenne, ha „zúgolódás és okoskodás nélküli” jó szándék van mögötte.
Kedves testvéreim! Isten más számrendszert használ, nem 12 órás számlapon méri az időt és nem a ráfordított idő mennyisége szerint osztályozza tetteinket. „Ha napközben Isten iránt teljes odaadással, Istenen csüngve, híven teljesítettük kötelességünket, és ezt imitt-amott egy-egy fohásszal vagy jó szándékkal meg is mutatjuk, akkor ez annyi, mintha egész nap imádkoztunk volna” (Szent Ágoston). Aki ezt megérti és ennek szellemében él, az már meg is oldotta a hétköznapi kereszténység problémáját, annak számára voltaképpen nincs is hétköznapi kereszténység, mert az így Isten állandó jelenlétében megélt minden egyes nap ünneppé válik.
Örülök, hogy sokan közületek, itt Kérben is olyan keresztények vagytok, akik ezt valóban megteszitek: a hétköznapokban is állandóan Isten jelenlétében éltek. Mindannyian ilyen állandó, 24 órás keresztények legyünk. Ezért imádkozok, ezt kérem tőletek, és ehhez kérem Istenünk segítségét ebben a szentmisében is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése