Mindannyian már valószínűleg az alapiskolai hittanórákról emlékszünk Káin és Ábel történetére. Káin irigységből megölte testvérét. S mikor az Isten megkérdezte tőle, „hol van Ábel, a testvéred?”, ezt válaszolta: „Nem tudom. Talán bizony őrzője vagyok én a testvéremnek?” Vagy mai szóhasználattal így mondhatnánk: Talán felelőséggel tartozom a testvéremért?
Ma tegyük fel mindannyian a kérdést: kiért tartozunk felelőséggel? Kiért felelünk mi?
Hogy miért beszéltem az előbb a testvérpár történetéről? Azért, mert a mai olvasmányunk Káin kérdésére ad kimerítő és mindannyiunk számára elgondolkodtató választ. Talán őrzője vagyok én embertársamnak? Ezekiel által szól az Úr: „Őrnek állítottalak Izrael háza mellé, hogy halld számból szavaimat, és közvetítsd üzeneteimet.” Őrnek állítottalak testvéred mellé. Felelsz a testvéredért! Az isteni szó, kedves testvéreim, nem cicázik. Nem játszik. Nem komolytalan, hanem minden más szónál súlyosabb és határozottabb!
Krisztusban szeretett testvéreim, teljes odafigyeléssel hallgassuk meg újra az olvasmány, Isten ma hozzánk intézett szavait: „Ha te nem teszel semmit, hogy az istentelent visszatérítsd útjáról, az istentelen meghal ugyan vétke miatt, de vérét tőled kérem számon.” Teljesen világos: felelőséggel tartozunk azokért az emberekért, akik körülöttünk élnek, és nem hisznek Istenben, nem gyakorolják hitüket, bűnben élnek. A mai szabadelvű világunkban azt hangoztatják, hogy nem az én dolgom beleszólni más életébe. Hisz ő szabad ember. Az ő dolga. Hát nem az ő dolga. Hazugság. Az én dolgom is!
Manapság nem divat a felelősség. De minket nem irányíthat a többség véleménye, csak az Isten örök és nem változó szava. Mi nem a divat szerint élünk, hanem az Isten szerint. Mi nem oda akarunk jutni halálunk után, ahova a többség jut, hanem a mennyországba! Felelőséggel tartozunk azok iránt a hitetlenek iránt is, akik körülöttünk élnek. Mikor nektek ezeket mondom, állandóan előttem vannak Nagy Szent Gergely pápa szavai: „Mennyire kínoz engem az, amit most mondok, hiszen szavaimmal magamat ostorozom. Az én nyelvem sem tudja úgy hirdetni az igét, amint az méltó lenne, és az én életem sem követi nyelvemet…”
Édesanya vagy? Felelősséggel tartozol gyermekeid iránt. Házasságban élsz? Felelősséggel tartozol házastársad iránt. Testvér vagy? Felelsz testvéredért! Emberek között élsz? Felelsz a szomszédodért! Pap vagy? Felelsz községed minden tagjáért.
Krisztusban szeretett testvéreim! Nem nyugodhatunk bele abba, hogy valaki közülünk /legyen ez családunkból, barátainkból, falunkból/ rossz útra tért addig, amíg szeretettel nem figyelmeztetjük. Jézus pedig még mélyebben beszél a dolgokról. Nem marad meg elméleti szinten, a gyakorlatba viszi át e szavakat. Azt is megmondja, hogyan kell figyelmeztetnünk azt, aki vétkezik.
De előtte nézzük meg, milyenek vagyunk is valójában. Hogyan igyekszünk „megtéríteni” egy-egy rossz útra tévedt például szomszédunkat: Ha látjuk, hogy valamit nem jól csinál, sőt, bűnt követ el, vagy már régebbtől bűnben él, az első az, hogy elítéljük, egyből elújságoljuk mindenkinek, akivel csak találkozunk. De neki egy szót sem szólunk, csak a háta mögött beszélünk. Ahelyett, hogy segítenénk neki, még jobban ártunk neki, és egyben saját magunknak is. De Jézus pont az ellenkezőjét tanítja. Először négyszemközt beszélj vele. Titokban, mert a szeretet mindig tapintatos. Csak később társaiddal együtt, hogy megnyerd őt, hogy jót tégy neki, hogy segíts neki. S csak akkor, ha senkire sem hallgat már, akkor vedd őt úgy, mint ha pogány lenne. Nagyon fontos a sorrend, hogy ne bűnre ne bűnnel, hanem segítséggel válaszoljunk.
Vajon mennyi hitetlen él közöttünk? Családunkban, utcánkban, községünkben… Legyünk bátrak, szólítsuk meg őket személyesen, tapintatosan… Ma Isten mindannyiunkat egytől egyig küld ezekhez az emberekhez. Nem jön ide semmi misszionárius, hogy megtérítse őket. Minket küld.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése