Évközi idő 31. vasárnapja

A hazugság nem látszik mindig minden szögből...

Talán meglepő, hogy a szelíd és alázatos szívű Jézus a farizeusok ellen ilyen keményen beszél. A farizeusi képmutatást Jézus olyan károsnak és súlyosnak látja, hogy sehol nem tapasztalt élességgel száll vele szembe. Jézus, aki minden bűnre talál bocsánatot, akinek minden bűnöshöz van fölemelő szava most kemény szigorral beszél a képmutatásról és hazugságról. Talán számunkra valóban meglepő Jézus keménysége. De ez nem jelenthet mást, mint a hazugság bűnének hatalmas súlyosságát. S talán sosem voltak annyira aktuálisak, időszerűek Jézus szavai, mint épp ma, ebben a hazugsággal, megtévesztéssel teli világban.

De nézzünk csak utána egy két ismert hazugságnak, hogy észrevegyük, valóban olyan nagy vétek-e ez a bűn. A Biblia tanúsága szerint éppen a hazugsággal, a sátán képmutatásával követte el az első ember az első bűnét, s ezzel kezdődött el az emberiség Istentől való elszakadása. Nem a gyilkosság, nem is a káromkodás, vagy a szemérmetlenség volt az első és talán legsúlyosabb következményekkel járó bűn. S ma mégis, talán csak azt tartjuk súlyos bűnnek, ha valaki öl, paráználkodik, vagy épp káromkodik. A lelkitükörben pedig a hazugság bűne mellett csak úgy elsiklunk, vagy ha be is valljuk, kimagyarázzuk, hogy csak ezért, vagy azért. Vajon nem elég súlyos bűn ez, ha ezzel fordította el az egész emberiséget a Sátán Istentől, és Jézus ennyire korholja ezt a bűnt? Maga a Szentírás, az Isten szava mondja: „Utálja az Úr a hamis ajkakat”. A Szentírás lapjain a következő bűnt is a hazugsággal tetézi meg Káin: Mit tudom én, hol a testvérem. Talán őrzője vagyok neki?

A Jézus által figyelmeztetett farizeusok hazugságainak kívülállóként nézve nem is voltak olyan nagy következményeik. Hisz sokan meghaltak anélkül, hogy az emberek megtudták volna, milyen is voltak valójában, belülről, milyen is volt a szívük. S talán mi is hajlamosak vagyunk ezen felfogás szerint ítélni: a hazugság súlyát azzal mérni, hogy milyen kárt okozott másoknak – főleg anyagiakban, vagy becsületben. Hajlamosak vagyunk teljesen megfeledkezni arról a kárról, ami az ember belsejében történik, ami kívülre talán nem is mutatkozik. De Jézus pontosan erre mutat rá: ha a belső piszkos, a külső tisztaság mit sem ér. Jussonak eszünkbe Jézus egy máshol elhangzott szavai: „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkének pedig kárát vallja?” /Mk 8,36/ Lehet, hogy a farizeusok tanításaikkal sokakat megnyertek, de lelkükre az örök kárhozat várt. Ne csupán a bűn külső következményeit nézzük, kedves testvéreim, hanem sokkal inkább, és sokkal hamarább a belső, az én lelkemre vonatkozó következményeit. Vagy ha a lopást és a rombolást súlyos bűnnek tartjuk, akkor lehet-e másként minősíteni azt a bűnt, amely a lelki kincsünket, a bizalmat töri össze, vagy rabolja el – s ami sokkal fontosabb és értékesebb számunkra minden anyagi értéknél? Lelkünk üdvössége forog veszélyben, ha Jézus által is ilyen súlyosan elítélt sátáni módszereket alkalmazunk – legyen bármi ezekkel a célunk. A Sátán módszere, hisz Jézus róla mondja: „Ő a hazugság atyja”. /Jn 8,44/

Krisztusban szeretett testvéreim! Talán már jobban tudatosítjuk, milyen súlyos belső következményei vannak a hazugságnak a mi lelkünket illetően. Vajon megéri-e talán épp a „békesség kedvéért”, vagy „jó akartból, jó szándékból” hazudnunk, ha ezzel üdvösségünket kockáztatjuk. Vegyük komolyan Jézus Krisztus mai szavait. Az igazság, aminek az atyja az Isten. Csak ez legyen szavainkban és tetteinkben egyaránt. Ezért „szálljunk magunkba, hogy Isten irgalmára mi is méltók legyünk.” /Misekönyv/