Lépni /Mt 5,20-26/

Mivel ma is, hétköznap itt vagyunk ezen a szentmisén, az remélhetőleg annyit jelent, komolyan vesszük a hitünket, a vallásunkat, s többet is akarunk tenni a vasárnapi kötelező szentmise látogatásnál. S ha többet akarunk tenni, Istenünk valóban többet is kínál. A mai evangélium szavait nem hallották azok, akik otthon maradtak, hozzánk azonban nagyon komolyan szólnak.

„Amikor fölajánlod adományodat az oltáron, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened: hagyd ott az adományodat az oltár előtt, és először menj, békülj ki testvéreddel, s csak akkor menj, és ajánld föl adományodat.“ Nekünk kell azoknak lennünk, akik – mégha nem is mi vagyunk a hibásak – megpróbálunk kibékülni azzal, akinek „panasza van ellenünk“. Ne mondjuk, mi nem csináltunk semmit, nem mi haragszunk rá... Nekünk kell lépni. Nem várhatunk csak a másikra – hisz maga az Istenember szólít föl erre.

Ha többet akarunk, Isten is többet kínál. Ő szeretetére tanít, mely meg tud alázkodni, s amely nem a másikra vár, hanem elsőként lép – mutatja szeretetét.