Szentháromság vasárnapja

Sok ünnep van, amely talán melegséggel tölti el szívünket, vagy amelyet minden évben nagyon várunk. A gyermekek körében ez minden bizonnyal a karácsony, Urunk születése. De nem csak a gyerekek egyik kedvence ez, hanem a felnőttek is, idősek is szívesen gondolnak a kis Jézusra, elképzeljük, ahogy pólyában fekszik, énekeljük a bölcsődalokat… Aztán van a húsvét ünnepe, amit szintén várni szoktunk 40 napon keresztül. Ilyenkor a föltámadás öröme kell, hogy betöltse a szívünket. Allelujás énekeink szintén örömre szólítanak fel, hisz húsvétkor minden nap örvendezésre hivatott. S talán megkülönböztetett örömmel szeretjük a Mária ünnepeket. Sokszor meghatódunk, s szinte érezzük Szűzanyánk segítségét, átéljük az ő örömeit és fájdalmait, s osztozunk vele a mi örömeinkben és fájdalmainkban. Sok ünnep van, amely talán melegséggel tölti el szívünket, vagy amelyet minden évben nagyon várunk.

Mai ünnepünk azonban merőben más. Ma a Legszentebb Szentháromságra emeljük tekintetünket. Egy olyan dologra, melyet nem értünk, nem tudunk felfogni. De mégis, kell, hogy valamennyire értsük, kell, hogy valamennyire megismerjük. Ez az ünnep minden bizonnyal nem hat annyira az érzékeinkre, talán nem hatódunk meg a Szentháromságra gondolván. De nem is ez a lényege a mai ünnepnek. Az egyik énekeskönyvünk (ÉE) találóan határozta meg, mire is szolgál ez a nap, ez a szentmise, liturgia: „Az egész liturgia (istentisztelet) célja a Szentháromság dicsérete.” Kell, hogy ezt a mai napot teljesen az Istennek szenteljük – egyszerűen minden percünkkel dicsérjük őt. Dicsérjük őt minden keresztvetéssel, a Dicsőség, a Hiszekegy, a Szent vagy éneklésével – mindennel a Szentháromság végtelen dicsőítésébe csatlakozzunk bele. Ehhez azonban szükséges tudnunk, hogy ki is az, akit dicsőítünk és imádunk. Hogy valóban tudjuk, kinek hiszünk, ki miatt járunk rendszeresen templomba, és ki miatt élünk keresztény életet.

Szent Atanáz, egy negyedik századi szentünk segíthet nekünk a Szentháromság, ha nem is felfogásában, de legalább részleges megismerésében. Magát a Szentháromságba vetett hitünket fogalmazza meg így: „Ez a katolikus hit: Egy Isten van, három személyben. Más az Atya személye, más a Fiúé, más a Szentléleké. De e három személynek egy az istensége, egy a dicsősége és egy a felsége. Amilyen az Atya, olyan a Fiú, s olyan a Szentlélek. Örökkévaló az Atya, örökkévaló, örökkévaló a Szentlélek. De nem három örökkévaló, hanem csak egy. Mindenható az Atya, mindenható a Fiú, mindenható a Szentlélek. De nem három mindenható, hanem csak egy. Isten az Atya, Isten a Fiú, Isten a Szentlélek. De nem három Isten, hanem egy Isten. „

Talán az elhangzottakból is rájöttünk – ez túlhalad emberi logikánkon, képzelőerőnkön, felfogóképességünkön. De mégis kell, hogy ezen az ünnepen jobban elmélyedjünk e nagy titok megismerésében. Hisz nagy dolgokról keveset tudni is sokat jelent. Egy Istenben három személy van: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. De mire jó ezen morfondírozni? Azért, hogy valamit megértvén e mély igazságból rájöjjünk: a hitigazságban sosincs belső ellentmondás, továbbá, azért kell igyekeznünk ezt megérteni, mert a nagyobb istenismeret nagyobb istenszeretetre indít (ÉE). Hisz minden személyes szeretet-kapcsolat megkívánja, hogy megismerjük a másikat és minél többet tudjunk róla. Gondoljunk csak arra, milyen fontos egy házasságban, egy családban, hogy a házastársak ismerjék egymást – anélkül nem lehet szeretni. Így van ez az Istennel is: minél jobban megismerjük, annál nagyobb szeretettel vonzódunk iránta.

Mai ünnepünk a kellemes érzések helyet mély, de mindenképp megalázkodó gondolkodásra késztet minket. Szent Ágoston szavai különleges mértékben érvényesek e mai napra, hogy ne csak higgyük hitünk szent titkait, hanem amennyire lehetőségünk is van, amennyire képesek vagyunk, igyekezzünk megérteni azokat: „Hidd, hogy megértsd. Értsd meg, hogy hidd”. Nem csupán vakbuzgón, hanem gondolkodó, hívő emberként ünnepelni – ezt kell ma tennünk. Egy pár pillanat múlva ezért jobban figyeljük oda a Hiszekegy szavaira, s tudatosan valljuk meg szánkkal és hitünkkel azt a végtelenül nagy titkot, mellyel reményünk szerint örökké élünk majd. Amilyen végtelen a Szentháromság titka, olyan végtelen a szeretete is.