Évközi idő tizenhatodik vasárnapja

Az imént elhangzott evangélium minden egyes mondata annyira fontos és mély gondolatot foglal magába, hogy egyszeri olvasással szinte lehetetlen mindenre odafigyelni, s minden egyes mondatot alaposan megvizsgálni. De nekünk nem is ez a célunk, hanem elég elmélyednünk egy-két gondolatba, s ezekből magunkkal vinni – a hétköznapi életbe – valamit, ami állandóan szemünk előtt lesz, és ami állandóan befolyásolni fogja életmódunkat, életvitelünket.

A mai evangélium első mondata így hangzott: „Az apostolok összegyűltek Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak”. Beszámoltak mindenről. Hisz maga Jézus küldte őket szét az egész országba, hogy hirdessék az örömhírt. Így talán ez természetesnek tűnik. Beszámoltak, majd további utasításokat kaptak. Így működik ez a legtöbb világi cégnél is. Időközönként összeülnek az alkalmazottak, vagy akik őket képviselik, együtt a főnökkel, az elnökkel, és beszámolnak mindarról, hogy mit, s hogyan sikerült végbevinniük az előzetes tervből, mik a tapasztalataik, stb. Szolgál ez arra is, hogy a tapasztalatok alapján új tervek születhessenek, s hogy új utasítások hangozzanak el.

De ez nem csak a cégeknél, s nem is csak az apostoloknál volt így. Hisz nem csak az apostolokat küldte Jézus szét a világba, hanem hasonlóan minket is. Minket is ugyanaz az Isten állított munkába, ugyanaz az Isten adta meg nekünk a teljesítendő feladatot, s egyben az ehhez szükséges eszközöket, aki minket teremtett. Megmondta, mi a teendő, mit kell tennem, hogy másokat, s elsősorban magamat az örök boldogságra vezethessem.

De mindannyiunknak különböző tapasztalataink vannak az életben. Különböző nehézségek jönnek, melyekről a küldetésünk elején még sejtelmünk sem volt. Más-más helyzetekbe kerülünk, melyekből talán sokszor nem találjuk a kivezető utat.

De mi is, bármi jó, vagy rossz tapasztalatot szerzünk, Jézusnak kell, hogy beszámoljunk minderről. Mert Jézus nem csak egy ember, hanem ugyanúgy Isten, mindentudó és végtelenül bölcs Isten. Nem csak a szomszédnak panaszkodni, nem csak férjemnek, vagy feleségemnek újságolni örömömet, hanem Istennek is, s elsősorban neki.

Ezért, Krisztusban szeretett testvéreim, minden este, mikor, vagy mielőtt lefekszünk, mondjuk el Istennek a nap búját-baját, a nap örömét és sikerét. Saját szavainkkal mondjunk el neki mindent, ami a nap folyamán történt velünk. Mondjunk el mindent, hogy életmentő tanácsot kapjunk, hogy életünk szüntelenül a boldogság felé irányuljon. Mondjunk el mindent, hogy rólunk is be legyen jegyezve az élet könyvében: „A varbóiak összegyűltek Jézushoz, és beszámoltak mindarról, ami velük történt”.