Szent
Péter apostol a mai evangélium egyik főszereplője. De így első hallásra vajon
milyen benyomásunk van róla? Először gyönyörű tanúságot tesz Jézusról, a
Messiásról, de pár perccel később félrehívja Jézust, majd szemrehányást tesz
neki. S mindannyian ismerjük Jézus válaszát erre a „Miről beszélsz? Te, a Messiás akarsz szenvedni, meghalni?”
felháborodásra. Apage satanas! – Távozz tőlem, sátán!
Péter
apostol nem értette, miért kellene Jézusnak „sokat szenvednie”, meghalnia… hisz
ő a Messiás, a Fölkent. De nem ez volt a legnagyobb baj, Jézus nem ezért nevezi
őt sátánnak. Egyedül azért, mert ahelyett, hogy igyekezett volna ezt, az Isten
tervét, akaratát megérteni, elfogadni, inkább ellenszegült. S számunkra talán
Jézus megszólítása is túl keménynek tűnhet: Távozz tőlem, sátán! De nézzünk
csak utána, mit is jelent ez a szó. A héber szatan ennyit jelent: ellenfél,
ellenszegülő, szembeszegülő. S nem éppen Péter volt az, aki szembeszegült Isten
szavával, Isten akaratával? Nem tudta elképzelni, hogy az Isten terve valóban
jó, s hogy éppen az lehet a legjobb. Péternek minden bizonnyal más tervei, más
elképzelései voltak. Sokkal szebbek, könnyebbek, érthetőbbek… de nem
hasznosabbak. Mert (most már látjuk) éppen Jézus szenvedésére,
keresztáldozatára és feltámadására volt szükségünk (s Péter apostolnak
egyaránt) ahhoz, hogy megváltást nyerjünk. Hogy Péter apostolból Szent Péter
apostol lehessen. De ő is csak a feltámadáskor, az egész szenvedési események
legvégén érti meg, mi miért történt.
Persze
így utólag mi már könnyen lehetünk „okosak”. Könnyen meg tudnánk fogalmazni,
mit is kellet volna mondania Péter apostolnak, mikor megtudta, mi vár Jézusra.
De bármiféle ítélkezés helyett inkább vonjuk le a következtetést és tanuljunk,
okuljunk az eseményekből.
Hisz
tudjuk, hány olyan esemény történik a mi életünkben is, mikor nem értjük,
miért. De gondoljunk vissza ezekre az eseményekre, mikor nagyon nem értettük,
mikor nagyon lázadtunk ellene, mikor nagyon mást és máshogy akartu(n)k… Talán
már azt mondjuk: jó volt az úgy, így kellett lennie. Pedig akkor mennyire
lázadtunk…
A
szenvedés nem csak a mesterre, de a tanítványára is vár. Hisz nem nagyobb a
tanítvány a mesterénél. Jönni fog még a szenvedés. De rajtunk áll, vagy bukik:
próbáljuk-e Isten segítségével megérteni, elfogadni azt, s keresni minden
„értelmetlen” eseményben Urunk bölcsességét, gondviselését.
Vajon
mi lesz a következő nehézségünk? Nem tudjuk. De kell, nagyon kell, hogy abban immár
Isten bölcsességét keressük, mert tudjuk: „Az
Istent szeretőknek minden a javukra válik.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése