Húsvétvasárnap

. Ha figyelmesen hallgattuk a mai olvasmányt, felfigyelhettünk Szent Péter apostol bátorságára, határozottságára, tudására és egyenes beszédére. Péter szólásra nyitotta ajkát és ezeket mondta… Péter? Hisz legutóbb még, mikor hallottunk róla a napokban éppen azt mondta: nem ismerem azt az embert Ha kicsit visszaemlékezünk egy három nappal ezelőtti eseményre, mikor a passión, Urunk szenvedéstörténetén elmélkedtünk, eszünkbe juthat ugyanennek az apostolnak Krisztus tagadása. Ugyanaz az apostol egyszer teljesen összezavarodva, máskor óriási tömeg előtt határozottan – tanúságot téve a feltámadásról. Mi történt?

Feltámadt Krisztus! Az apostolok nem tudták feldolgozni az az eseményt, hogy Jézust, az ő királyukat elfogják, kivégzik. Noha három éven keresztül többször is beszélt nekik erről Jézus, noha folyamatosan készítette őket erre, mégsem értették meg, mégsem fogták fel. De ez az esemény – a feltámadás mindent világossá tett, s a még legnagyobb reménytelenséget is a legnagyobb és legbiztosabb reménységgé alakította át. Amit nem fogtak fel három év alatt, azt felfogták egy, a feltámadás pillanatában.

De térjünk vissza Péter ünnepi beszédéhez. S képzeljük csak el, kedves testvéreim, hogy most nekünk kellene kiállnunk egy tömeg hitetlen ember elé, s Jézusról, az ő feltámadásáról kellene beszélnünk, róla kellene tanúságot tennünk. Mit tennénk? Mit mondanánk?

Biztos, hogy úgy viselkednénk, mint Péter apostol…de nem mindegy, hogy úgy, mint a feltámadás előtt, vagy úgy, mint a feltámadás után. Nem mindegy, hogy azt mondanánk, nem is ismerjük Jézust, nem is tudjuk, kiről van szó, vagy minden szégyenérzet nélkül világosan kijelentenénk: Én valóban hiszem, hogy Jézus föltámadt, és ezért a hitemért bármit feláldozok. Bennünk is olyan mély nyomot hagyott a feltámadás ténye? Az örök üdvösségünk bizonyítéka?

Honnan szerezte Szent Péter apostol ezt az óriási hitét? Hisz az asszonyok, mikor hírül adták az apostoloknak, hogy Jézus nincs a sírban, nem hittek nekik. Nem hittek, mert még nem találkoztak a feltámadott Krisztussal. Csak akkor kezdtek el hinni, mikor meglátták az üres sírt. De ez még csak a hitük kezdete volt…

Jézus krisztus azonban feltámadása után nem ment vissza azonnal az Atyjához, hanem 40 napig itt maradt a földön, és sorra találkozott azokkal, akiket olyannyira szeretett, s így erősítette meg bennük a hitet egy személyes találkozással. Egy személyes találkozással.

Kedves testvéreim! Ha nekünk is sikerül Krisztussal személyesen találkoznunk, ha nekünk is sikerül személyes tapasztalatot szereznünk Istennel, egy Istenes lelki élményt átélni, mi is fogunk tudni tanúságot tenni majd. De ha ez még eddig nem történt meg, kérjük most őt, az urak Urát, a királyok Királyát, jelenjen meg a mi lelki életünkben is, hogy igy valóban tudjunk róla, és az egész hitünkről, vallásunkról, Istenünkről tanúságot tenni a világ előtt.