Egészen
a Nagyhétig, Nagypéntekig kell visszatekintenünk, ha meg akarjuk érteni a mai
evangélium történéseit. Jézust, a nagy tanítót, a csodatevőt, a Mestert
keresztre feszítették. Az apostolok pedig, miután Jézust így kivégezték,
tanácstalanok lettek. A Messiás elvesztése után Péter, a fő apostol, az egykori
halász és mesterember, visszatér a szakmájába: „Megyek halászni.” Társai pedig vele mennek. Három év Jézus
társaságában – teljesen hiába. Ott kényszerülnek (vagy inkább csak „akarják”)
folytatni, ahol évekkel ezelőtt abbahagyták. De mégsem tudják folytatni. „Nem
fogtak semmit”. Valami ugyanis nagyon megváltozott.
Jézus
feltámadt. De milyen különleges: a feltámadás nem színpadi mutatvány, nem egy látványos
esemény (Kiss). Mai szemmel nézve talán hiányoljuk is az ünnepélyes, mindenkit
ledöbbentő, parádés feltámadást – nagy hang és fényeffektusokkal… Ahogy
elhengerül a sír bejárata elől a kő, s Jézus fehéren fénylőn, diadalmasan kilép
mindenki szeme láttára – s mindenki hisz benne… Nem ilyen volt a feltámadás.
Nem volt látványos esemény még egy kicsit sem – hisz senki sem látta. Csak a
feltámadás következményeit tapasztalták később – a már feltámadt Jézust
megdicsőült testben, az üres sírt, Jézus csodáit. S ezt bizonyítja minden
evangélium, amely a feltámadt Jézusról beszél. Csendben jön el, személyre
szólóan, s a hívők lelkének legmélyét érinti meg – tölti be örömével.
Péter
és társai az újonnan véghezvitt csodálatos halfogáskor, a csendben ismerték fel
Krisztus, a csendben támadt fel Jézus az ő lelkük mélyén. Nem látványosan, de a
hajnali homályban, virradatkor.
S mi
is éppen mindennapi életünk apró történéseiben fedezhetjük fel a feltámadás következményeit,
tényét, s azt, hogy Isten velünk van, még ha épp nehézséget, fájdalmat,
csalódást is élünk át. Az Isten felkeres minket, táplálékot készít, segíti
mindennapi igyekezetünket. A személyes imában, a csendben, mikor Istennel
beszélgetve kinyitjuk neki szívünket – akkor lesz vége bennünk is a sikertelen
éjnek, s akkor köszönt ránk az „isteni” virradat.
Talán
ma is ünnepélyesen szól az orgona, fennkölten énekeljük az Alleluját, zengjük
énekeinket a feltámadt Úrról, a feltámadásról szóló szent szövegeket hallunk.
De
ne feledjük: a húsvéti vasárnapok (külsőben is kifejeződő) megünneplése akkor
válik teljes igazsággá, valósággá, ha ez a mi belső meggyőződésünket és örömünket
fejezi ki. Győződjünk meg róla mi is, s egymásnak is mondjuk el: „Az Úr az”, akit ünneplünk, akiért élünk,
s akivel örökre lenni akarunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése