Sok
régi fiatal barátommal, ismerősömmel beszélgettem a napokban. Szinte
mindannyian olyan megkeresztelt katolikusok, akik voltak elsőáldozók, voltak bérmálkozók…
De jócskán megdöbbentem azon, milyen kevesen vannak, akik ma igazán hívők
közülük. Sokan egyáltalán nem hisznek, mások – mint mondják – hisznek „valamiben”,
ismét mások „hisznek Istenben”, de nem gyakorolják hitüket… Alig találtam
olyat, aki hisz Istenben, hisz Jézus Krisztusban, s hisz a feltámadásban – s ezt
a hitét vállalja, gyakorolja is. Talán most éreztem át igazán: az istenhit ma
már nem egy általánosan elterjedt valóság, s hogy az igazán hívő katolikus ma
már kisebbséget alkot nem csak a világban, de itt itthon is.
De
talán ti is ugyanezt tapasztaljátok, kedves híveim, hogy családotokban,
barátaitok körében egyre jobban elgyengül az istenhit, s egyre kevesebben
hiszik az Isten végtelen jóságát, irgalmát, szeretetét – s az ő örök országát.
De ha visszamegyünk Jézus földi életének idejéig, amit az idők teljességének
hívunk, ott is hasonló hitetlenséggel találkozunk. S nem csak Jézus ellenségei voltak
azok, akik nem hittek. Húsvétvasárnap reggeléről azt olvastuk – nem hittek még
a Jézushoz legközelebb állók, az apostolok sem. Nem voltak „könnyenhívők” – sőt
kimondottan nehézkesen járták a hit útját. De Jézus nem hagyta őket egyedül.
Megjelent nekik, szólt hozzájuk, evett előttük – hogy emberi módon, az emberi
szemnek, érzékeknek bizonyítsa be: ő feltámadt a halálból. S ezzel többek
között azt is igazolta, hogy ő maga az Isten – hisz a halálból való
feltámadásra az ember nem képes. Megjelent nekik, újabb csodákat tett, újra
tanította őket, hatalmat adott nekik, rájuk bízta Egyházát, és még sok más
csodajelet is művelt. De mindezt honnan tudjuk? Honnan lehetünk biztosak ebben?
„Ezeket megírták, hogy higgyétek: Jézus a
Messiás, az Isten Fia…” – hallottuk az evangélium befejezéseként. Ezeket
megírták a szentírók, hogy tudjuk, mit kell hinnünk. Mikor egy-egy ismert
evangéliumi részt felolvasunk talán épp ilyenkor húsvétkor, úgy gondoljuk:
minek ezt megint végighallgatni, hisz tudjuk fejből, ismerjük, sokszor
hallottuk, tán már unalmas is… „Ezeket
megírták, hogy higgyetek” – hogy újra felolvassuk, újra átgondoljuk, hogy
hitünk növekedjen, erősödjön. Mert mindezeket nem elég ismerni (az előbb
említett régi barátaim is ismerik, régen hallották) – hinni is kell! A hit
pedig nem olyan mint a megszerzett tudás vagy tapasztalat. Megtanultam az
ABC-t, s talán sosem felejtem el. A hitet nem elég egyszer megszerezni, azt
táplálni is kell. Azzal, hogy újra és újra elolvasom a szent igazságot a
Szentírásból, hogy újra és újra átelmélkedem, átimádkozom. S hogy az itt, a
szentmisén hallottakat az Úr testével, a szentáldozással megerősítsük.
Az
Isten minden nap, minden szentmisével adni akar nekünk: hitet és saját magát,
hogy ezeknek köszönhetően örökké élhessünk. Legyünk tanúi az itt hallottaknak
és az itt megélteknek, hogy általunk mások is megtapasztalják, megérezzék: Krisztus
a halálból valóban föltámadt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése