„Előre megmondtam nektek, mielőtt megtörténnék,
hogy ha majd bekövetkezik, higgyetek.” Jézus, mint hallottuk, már a
mennybemenetelét készíti elő, amit néhány nap múlva ünneplünk meg. Búcsúbeszédében
pontosan elmond mindent a tanítványoknak – mindent, amit tudniuk kell, ami
hasznos lehet számukra. S ezzel egyben bebiztosítja az Egyház jövőjét – rájuk bízza
az igehirdetést.
De
Jézus most nem arról beszél, hogy majd így és így kereszteljenek, hogy hogyan
térítsék meg az embereket, hogy mit prédikáljanak, hogy hova menjenek missziós
útra. Teljesen mindennapi tanácsokat ad, a mindennapi életet akarja teljessé
tenni a tanítványokban: „Ne
nyugtalankodjék szívetek, és ne csüggedjen.” Jézus a mintegy végrendeletében
tanítványai mindennapi életéről gondoskodik. Gyönyörű példája ez annak, hogy a
keresztény ember életének nem lehet csak egy teljesen különálló része az
igehirdetés, a Krisztusról való tanúságtétel. Hanem az az élet, amelyet otthon,
a munkában, az iskolában, a barátok között élünk: annak is teljes mértékben meg
kell felelnie a tanítványi életnek – azzal, amire maga az Isten tanított, s
adott példát. Nem elég néha beszélni az Istenről, de nagyon fontos mindig
Istennek tetszően élni.
A
legjobban talán a szülő-gyermek kapcsolatában figyelhetjük ezt meg. Nagyon sok
mindenre megtanítják a szülők gyermeküket – egészen kiskortól naponta lehet
látni a fejlődést, amint a gyermek kimondja a szülőktől hallott első szavakat, elkezd
beszélni úgy, ahogy a szülő tanítja őt. De ez csak az egyik része. A legtöbbet
a gyermek nem a szülő szavaiból, de a tetteiből tanulja meg. Hiába mondunk a
gyermeknek olyat, amit mi sem teszünk meg – nem fogja elhinni, nem fogja
megélni, mert látja, mi sem gondoljuk komolyan. Talán ti is észrevettétek már:
a gyermek legjobban a szülő viselkedését utánozza – s nem csak kis korában, de
sokszor egy egész életen át.
Egyszer
történt, hogy egy édesapa éppen arról beszélt a tízéves fiának, hogy soha nem
szabad hazudni, hanem mindig csakis az igazat szabad mondani. S ekkor
megcsörrent a telefon. A gyermek vette fel. Pár másodperc után a gyermek
befogta a telefon mikrofonját, s odaszólt az édesapjának: apu, munkából
keresnek… Jaj fiam – mondta –, mondd meg nekik, hogy már úton vagyok, csak
dugóba kerültem, azért kések.
Milyen
fölösleges volt beszélni az igaz beszédről, de milyen sokat jelentett volna
példát adni az igaz beszédről. S így van ez a keresztény életünkben is. Másoknak,
a hitetleneknek beszélhetünk Istenről, meg arról, hogy kereszténynek lenni
milyen magasztos, milyen felemelő, milyen erőt adó és üdvös dolog – ha nem ezt
látják gondolkodásmódunkból, tetteinkből, életvitelünkből, nem ér semmit a
puszta szó.
Jézus
azt tanítja, hogy az otthoni, a munkahelyi, a barátok közötti életünk is
tanúságtevő legyen. S ha ezt megtesszük, a körülöttünk élők is tanítványokká
válhatnak. Ő előre megmondta mindezt, „mielőtt
megtörténnék, hogy ha majd bekövetkezik, higgyetek.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése