Biztos hallottuk már: „Jó,
hazudtam. De csak a békesség kedvéért.” Vagy talán már mondtuk is. S
egy-egy ilyen esetben nem is nagyon tekintjük rossz dolognak az igazság
elferdítését: végülis mi csak jót akartunk – s lehet, el is értük. Nem éppen a
legjobb és legtisztességesebb módszerrel, de megmaradt a béke: nem volt
veszekedés, nézeteltérés, harag stb... De milyen béke maradt meg? Nem éppen a
megalkuvás „békéje”? Nem a hazugság „békéje”? Nem csak valami látszatbéke?
Nézzünk utána.
Mi az igazság? – immár szállóigévé lettek Pilátus szavai.
Korunkban sokan megkérdőjelezik az objektív igazság létezését, s azt állítják:
az igazság relatív, szubjektív – attól függ, milyen szemszögből nézzük. Egyesek
szerint egy-egy parlament, vagy egy-egy népcsoport eldöntheti, mi lesz az
igazság. Ha a többség azt mondja a zöldre, hogy piros, akkor még törvényben is
kiadják, hogy a zöld az valójában piros. Aki pedig ellent mer mondani, azt jobb
esetben csak lenézik, kiközösítik, rosszabb esetben keményen büntetik. Mert
„békétlenséget szít”.
Hallottuk az Olvasmányban,
amint Jeremiás prófétát meg akarták ölni. Miért? Mert olyat mondott, ami nem
tetszett a népnek, ami békétlenséget szított, ami bántotta a nyugalmat. Az,
hogy az igazságot hirdette – nem sokat érdekelt. Megjövendelte Jeruzsálem
pusztulását – de ki akart arról hallani? S valóban: mi sem könnyebb, mint az
igazság emberét erőszakkal elnémítani. Mert állítólag „nem a nép javát
kereste, hanem inkább a romlását”. Mert az igazság nem hoz mindig
látszatbékét, nem ért vele mindenki egyet – de attól még igazság marad, s az
igazi, lelki, belső Krisztusi béke eszköze. Erre tanít minket Jézus az
evangéliumban.
„Azt gondoljátok, azért
jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek, nem azt, hanem szakadást.”
Isten sosem akar látszatbékét, nem keresi a megalkuvás „békéjét”, hanem
mindenekelőtt az igazságot hirdeti. Nem vezet félre „a béke kedvéért”. Nem
keresi a népszerűséget azzal, hogy olyakat mond, ami mindenkinek tetszene. Sőt!
A követéséről, a keresztről szóló tanítása és példája kimondottan rombolja a
népszerűségét. De gondoljunk bele, mi lenne, ha ő is használná az elmélkedésünk
elején említett sokat használt mondatot... Nézzük meg:
„Jézus így tanította a népet:
Nem az a fontos, ki kiben hisz, vagy ki milyen vallású. Éljen mindenki úgy,
ahogy neki tetszik – viszonylag becsületesen, s akkor jó lesz minden. Ne
szóljunk bele egymás hitébe, vallásába, életébe. Hisz ezernyi útja van annak,
hogy örök életünk legyen. Ha a gyermek megfogant méhedben, de most éppen „nem
jönne jól”, akkor nem muszáj meghagyni. Ha valakinek sok jut már ki a
szenvedésből, akkor ne szenvedjen tovább – megoldás a kegyes halál. Ha valaki
megbánt, hagyd őt. Ne is szólj hozzá, ne is bocsáss meg neki – majd belátja,
milyen rosszat tett. Aki a mennybe akar jutni, könnyen megteheti. Szinte
semmibe sem kerül. Élj úgy, ahogy neked tetszik – szeresd magadat, élvezd az
életet.” Milyen népszerű lett volna Jézus – főleg a farizeusok és írástudók
körében. Meglett volna a látszatbéke. De a halál pillanatában, mikor mindenki
előtt bezárulna a menny ajtaja, ott állna Jézus, s azt mondaná: Jó, hát nem
volt minden igaz...de csak a békesség kedvéért. Biztos megköszönnénk.
Igenis szembekerül az apa
a fiával és fiú az apjával, anya a lányával és lány az anyjáva, anyós a
menyével és meny az anyósával. Ezek az evangélium igéi, ezek Krisztus igéi,
ezek az Isten igéi.
Az örök életnek ára van. Az
örök életbe szűk kapu vezet. Az örök életre nem lehet nyugodtan, szenvedések
nélkül eljutni. Az örök élet nem „a békesség kedvéért bármit” út. Jézus minden
szava azonban arról szól, hogyan juthatunk el. Vállaljuk érte a békétlenséget,
a szakadást is. Hisz az nevet, aki utoljára nevet. Az örül, aki utoljára – de
örökké örül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése