Évközi idő harmadik vasárnapja

Vannak dolgok, amiket már annyira megszoktunk, hogy fel sem fogjuk, milyen nagy értékük van. A legtöbbször csak akkor vesszük észre ezek fontosságát, ha hirtelen megszűnnek létezni. Gondoljunk csak az egészségünkre: míg minden rendben van velünk, addig nem is értékeljük azt. De mihelyst megbetegszünk, megérezzük, milyen nagy dolog az egészség. Vagy mikor békés, teljes családban élünk, s valakit elveszítünk: akkor tudjuk meg, milyen fontos volt az a személy az életünkben. Még ha voltak is hibái, akkor is nagyon sokat jelenthetett. Nekünk, római katolikusoknak pedig itt van az Egyházunk. Nem tökéletes – mert mi, a tagjai nem vagyunk azok. De talán fel sem fogjuk, milyen óriási dolog az, hogy mi ennek az Egyháznak tagjai lehetünk, hogy számíthatunk rá, hogy vezet minket, hogy van nekünk, hogy állandóan tanít minket.

Ha tetszik, ha nem, ha akarjuk, ha nem, Jézus Krisztus, az Isten egyszülött Fia az Egyházra bízta úgy szentségeit, mint tévedhetetlen tanítását, s erről az Egyházról mondta: „A pokol kapui nem vesznek erőt rajta”. Így biztosak lehetünk abban, hogy ha az Egyházban maradunk, tanítása szerint élünk, szentségeit élvezzük, akkor Istenhez jutunk. S ezen a mai napon is gyönyörűen tanít Egyházunk. Nem csak a Szentírás által, mely csupán az egyik része a Szent Hagyománynak, hanem a liturgia, s annak mélységes szövegei által is, melyek ugyanúgy lényeges részét képezik a krisztusi tanításnak. A szentmise, s annak szövegei is minduntalan adják át Jézus lelkületét, az Isten tiszteletének és szeretetének legtökéletesebb kifejezését.

Ma így imádkoztat, s ezáltal így tanít minket Anyaszentegyházunk: „Mindenható, örök Isten, irányítsd tetteinket tetszésed szerint...” – ezt kérte a pap az egész hívősereg nevében Istentől. Röviden, de annál mélyebben, pontosabban s lényegretörőbben szólt a Collecta, a nap könyörgése. Mintegy példaként ragyognak a szentmise imádságai előttünk, halandó és bűnösök előtt, hogy elsajátítsuk azokat, hogy azok szerint alakítsuk szívünket, hogy így Isten előtt minél kedvesebbek legyünk. Hisz gondoljunk csak bele, ha nem lennének ezek az imádságok, vagy nem figyelnénk rájuk, mindig csak valami ilyet kérnénk: „Ezt add meg, kérlek, Uram! Ebben segíts! Így rendezd, könyörgök!” Itt azonban, a szentmiséken megtanulhatjuk, milyen is a helyes imádság. Nem azt kérjük, hogy Isten legyen olyan, amint nekünk tetszene, hanem fordítva: hogy mi legyünk olyanok, amint Istennek tetszik. Saját magunkra hagyatva talán így imádkoznánk: „Istenünk, irányítsd tetteidet tetszésünk szerint”. De itt megtanulhatjuk a helyes módot: „Istenünk, irányítsd a mi tetteinket a te tetszésed szerint.” Ha ezt a liturgikus, Istenre irányuló, s neki „tetszendő” lelkületet megtanuljuk, ha ebben növünk fel s ebben élünk, akkor biztosak lehetünk, eljutunk oda, ahova Egyházunk tart, s vezet minket – magához Istenhez.

Köszönjük meg Istennek e mai napon, hogy az igaz Egyházhoz tartozunk, s tanuljuk el napról napra azt a lelkületet, mely itt él: a hívek közösségében, az Egyház tanításában. Itt vannak a mennyek országának kulcsai. Használjuk azokat!