Mekkora
ereje van egyetlen kimondott szónak? Biztosan él a mi emlékezetünkben is
egy-egy elhangzott szó, mely mély nyomot hagyott bennünk. De mennyire különféle
képpen működik ez: szerettünk egy kedves szavára visszaemlékezve melegség tölti
el szívünket; egy bántó szó mély szomorúságot hoz ránk; egy jól sikerült
megjegyzés sok idő után is mosolyt varázsol az arcunkra; egy régen megtudott
rossz hír még ma is szorongást vált ki belőlünk. Ugyanis minden szó, amely
elhagyja ajkunkat, véghezviszi feladatát, küldetését. Nem létezik semleges szó.
Ha szeretetből jön, közelebb visz a másik emberhez. Ha haragból, indulatból
származik, növeli közöttünk a távolságot. Ha hitből fakad, növeli a másik
hitét, ha reménnyel szólunk, vigaszt adunk...
És éppen ezt
hallottuk a mai olvasmányban is Isten szaváról: „Így szól az Úr: ...Az én szavam, amely ajkamról fakad, nem tér vissza
hozzám eredménytelenül, hanem végbeviszi akaratomat, és eléri, amiért küldtem”.
Nincs egyetlen szó Isten ajkáról sem, amely fölösleges, vagy értelmetlen lenne.
Minden egyes szavának küldetése van: eljut az emberhez, s valamire felhívja,
figyelmezteti, feddi, vonzza, gyógyítja, szereti. S hogy ennek ellenére mégsem
hisz mindenki ennek az isteni szónak? Az – mint hallottuk az evangéliumban –
nem az Isten hibája, gyengesége, tehetetlensége, hanem egyedül a befogadó, az
ember hibája és bűne. A magvető elszórja a magot oda is, ahol vajmi kevés az
esély arra, hogy kalászba szökik. A magvető, Isten azonban mégsem spórol, nem
fukarkodik szavával – elmondja azt mindenkinek, elszórja azt mindenhova – bár
tudja, sok szív nem fogadja be, mert más gondolatokat táplálnak és éltetnek
magában. Mert más „istenekre” hallgatnak.
Nincs
harmadik, csupán két lehetőség van: Vagy befogadjuk Isten hozzánk intézett
szavát, vagy elutasítjuk azt. Vagy hagyjuk (és gondozzuk), hogy kalászba
szökjön, vagy kőszívűen, köves talajként kivetjük azt magunkból. Lehetőséget,
Istentől elvetett magot mindannyian kapunk – kérdés, hogy mennyiszer fogadtuk
azt be, s mennyiszer hagytuk kiszáradni. Használjuk fel úgy, hogy a lehető
legtöbbszörös termést teremjen szívünkben. S akkor a mi szavaink is egyre
jobban a szeretet, az örömet, a hitet és a reményt fogják táplálni
családunkban, falunkban, országunkban. Keresztényként mind erre vagyunk hivatottak.
Legyünk hűek hivatásunkhoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése