Évközi idő harmincadik vasárnapja

Jézusunk újra a szeretet parancsát tárja elénk – Egyházunk irántunk való gondviselésének köszönhetően. Mint a legfőbb parancsot kapjuk követendő példaként, hogy a sok előírás, rendelet, törvény, tiltás, kötelesség betartása között a lényegről meg ne feledkezzünk, ahogy Szent Ágoston tanítja: „szeress, és tégy, amit akarsz.” Ebben az egy parancsban ugyanis minden más parancs, előírás összefoglaltatik, beteljesedik.

A mai szentmise azonban elimádkoztat velünk még egy különleges imádságot. A nap fő könyörgésében így imádkoztunk: „Mindenható, örök Isten, add, hogy szeressük, amit parancsolsz.” Ne csak megtegyük-, teljesítsük a parancsokat, hanem szeressük is azokat. S hogy miért? Azt a következő történet segíthet megérteni: Egyszer egy erdő mélyén lakó bölcs remetéhez ellátogatott egy fiatalember, aki nősülni készült, azonban nagyon félt attól, hogy a házasság túl nehéz lesz számára. Megkérdezte a remetétől, hogy hogyan lehet megélni szépnek, „kibírni” egy életen át a házasságot – a másik embert... Erre a remete így válaszolt. Van itt nálam egy nagy zsák krumpli. Kérlek, vidd el ezt – az erdőn keresztül – annak a lánynak, akit el akarsz venni feleségül, s add neki oda, mint szereteted ajándékát. Majd gyere vissza. A fiatalember felkapta a zsákot, s nagy szeretettel elvitte azt a lányhoz, s odaadta neki. Majd visszatért. Visszatérve ezt mondta neki a remete: most pedig fogd meg ezt a kis gombostűt, s vidd át ugyancsak az erdőn keresztül a faluba, ott pedig egyszerűen dobd el a kukába. A férfi ferde szájjal, keserű szájízzel el is indult. Egész útközben azonban szitkozódott, hogy mi értelme mindennek... Idegesen, fáradtan, nyűgösen tért vissza a remetéhez. S ekkor ezt mondta neki a remete: látod, szeretettel egy igen nagy zsákot is el tudtál vinni, s nem is tűnt nehéznek. De amit szeretet-, értelem nélkül tettél, az bár súlytalan volt, mégis megkeserítette utadat. Így van ez a házasságban is: ha szeretettel teszed dolgaidat, akkor bármire képes leszel.

Ilyen az, ha valamit nem muszájból, kényszerből, hanem szeretetből teszünk nem csak a házasságban, de minden más területen is – például a vallási életünkben is. Ezért imádkoztatja velünk, és tanít minket effajta imádságra Egyházunk: „Mindenható, örök Isten, add, hogy szeressük, amit parancsolsz.” Imádkozzunk mi is gyakran erre a szándékra: hogy Isten akaratát és parancsait ne csak kényszerűségből, valahogy összeszorított fogakkal tegyük meg, hanem a lehető legnagyobb szeretettel. Így válik könnyűvé, és igazán boldoggá az istenes, vallásos élet, melyre oly nagy szükségünk van.