Évközi idő huszonnyolcadik vasárnapja

Ahogy tegnap este elkezdtem olvastam a mai evangéliumot, az jutott eszembe, hogy vajon Jézus, mikor kétezer éve itt élt a földön és elmondta ezeket a szavakat, vajon arról prédikált, amiről az emberek hallani akartak, vagy arról, amit ő tartott fontosnak? Arról, ami éppen érdekelte őket, vagy arról amit el kellett mondania.

Ma mi is lélekben visszautazhatunk két évezredet, és hallhatjuk, amint Jézus prédikálni kezd: „A mennyek országa olyan, mint amikor egy király menyegzőt rendezett....” Vajon annyira érdekelte az akkori embereket a mennyország, hogy immár sokadszor arról tanított Urunk? Csak arról akartak hallani? Hisz nézzük csak meg magunkat, a mi mindennapi, rohanó életünket: mikor álltunk meg utoljára gondolkodni azon, hogy milyen lesz a mennyben? Mikor olvastunk könyvet, vagy mikor böngésztünk olyan oldalakat, amelyek a mennyországról írnak, szólnak, tanítanak? Mikor beszélgettünk családtagjainkkal arról, hogy szerintük-szerintünk milyen lesz a mennyben? Talán nagyon régen, vagy még sosem. Ezek szerint ez a téma már nem aktuális?

De, nagyon is! Csak talán máshogy hívjuk – pedig ugyanarra gondolunk. Hisz mit ígér nekünk Isten a mennyben? Boldogságot. És ki az, aki ne vágyna boldogságra? Hisz mindent azért teszünk az életünkben, hogy boldogok legyünk: azért dolgozunk, hogy legyen pénzünk, s így a boldogság egy kis részét megszerezzük. Azért sportolunk, pihenünk, szórakozunk, mert az, vagy azok következménye boldogságot ad. Azért nősül, vagy megy férjhez az ember, mert a boldogságot keresi. Azért teszünk jót szerettünknek, mert az boldogságot okoz nekik, és egyben saját magunknak is. Mindent a remélt boldogság vágyával teszünk. S ezen elgondolkodva talán már nem is tűnik olyan elvontnak, vagy unalmasnak Jézus tanítása a mennyről, az örökké tartó, s elképzelhetetlenül teljes boldogságról.

Vannak olyan szerencsés emberek, akik rálelnek az igazi boldogságra már itt a földön – akik valami miatt igazán boldognak mondhatják magukat. Akiknek az élete valóban boldog: abban a hivatásban, szeretet-kapcsolatban, családban, amelyben élnek. Azonban a legnagyobb földön megélt, földi boldogságban is ott van egyfajta félelem: félelem, hogy azt elveszíthetjük. Hogy valami miatt egyszer véget ér, megszaad.

A menny azonban éppen ezt a félelmet veszi el! Örökké taróvá teszi az örömöt. Sőt nem csak hogy véget nem érő boldogságot kínál, tehát nem csak időben, de intenzitásban, mértékben is felülmúlja minden várakozásunkat, minden elképzelésünket.

Ezért hallgassuk mindig oly figyelmesen az evangélium szavait, mert azok mind arra tanítanak, hogyan tudjuk azt a végtelen mértékű és véget nem érő boldogságot elnyerni. Ezt kívánom mindannyiotoknak, és ezért imádkozom, hogy ti is megtapasztaljátok az igazi boldogságot már itt a földön, s az annál sokszor nagyobb és végtelenszer hosszabb boldogságot  a mennyek országában. Ezt a szívünkbe vésve nyugodtan kapjuk fel a fejünket, ha ilyesmit hallunk: „A mennyek országa olyan...”