Szeplőtelen fogantatás

Éppen a mai hittanórán tanultuk kis gyermekeinkkel, hogyan kötött az Isten szövetséget Izraellel a Sínai hegynél. Továbbá megtanultuk, hogy Isten azért választotta ki a zsidó népet, hogy évszázadokon keresztül nevelje, s így felkészítse azt a Megváltó érkezésére. Ez a több évszázados nevelési folyamat pedig nem csak az óriási – mindannyiunk által ismert – csodákon keresztül ment végbe, hanem sokkal inkább személyes találkozásokon keresztül az Isten által kiválasztott emberek lelke mélyén. Az Isten ugyanis legtöbbször a szív bensejében-, halkan-, csendben tevékenykedik...

Így volt ez azon esemény alklamával is, amelyre ma emlékezünk, melyet ma ünneplünk. A szeplőtelen fogantatás két szent életű ember szeretetének egyik legmélyebb és legszemélyesebb kifejezésével történt meg. Názáret csendjében és egyszerűségében fogant meg az a gyermek, aki már abban a láthatatlan pillanatban erősebb volt a gonosz Lélek hatalmánál. Ő pedig ezt a makulátlan és óriási erejét nem csak őrizgette mintegy elásott talentumként, hanem egész élete folyamán táplálta: imádsággal, engedelmességgel és végtelen alázattal. Úgy Szűz Mária szeplőtelen fogantatása, mint az ő születése, élete és elszenderülése sem valami nagy nyilvánosság előtt zajlott, hanem csendben, szinte láthatatlanul. És mégis mindezek az események az egész emberiség történelmének legmeghatározóbb eseményei voltak.

S hogy ez mire tanít minket? Ugyanerre. Hogy életünk legfontosabb és legmeghatározóbb döntései, eseményei akkor történnek történnek meg, mikor azokat nem látja talán senki. Mikor csak kettesben vagyunk: én, és az én Istenem. Ezért minden egyes ilyen ima-alkalmat, beszélgetést, találkozást vegyünk komolyan, s a legjobbat, legtöbbet adjuk Istennek. Ezek a látszólag jelentéktelen események ugyanis életünk döntő pillanatai...