Isten szava a Szentírás kimeríthetetlen
gazdagsága állandóan, újra és újra kiváló lehetőséget ad arra, hogy általa
közelebb jussunk Istenünkhöz a tökéletesedés útján. A mai evangéliumi rész is
módfelett kínál lehetőséget az elmélkedésre. Ha figyelmesen hallgattuk, rögtön
az első szavak gondolkodásra késztethetnek…
Amint hallottuk, „akkor odajött hozzá egy
leprás.”Az első olvasmány Mózes harmadik könyvéből pontosan beszámolt ma
nekünk arról, hogy Jézus idejében mit kellett tennie, hogyan kellett élnie egy
leprásnak: „Mindaz pedig, akit a lepra tisztátalanná tett, (…) megszaggatott
ruhában s hajadon fővel járjon, száját fedje be kendővel, s kiáltsa ezt
magáról: «Tisztátalan, tisztátalan!»” A leprás teljesen ki volt közösítve.
Itt azonban más történt. Ez a leprás, aki senkihez sem közeledhetett, Jézus
felé megy, Jézushoz közeledik. De úgy, hogy senki nem akadályozza őt ebben. De
ez nem az első eset, hogy ilyen történik. Hány olyan részt hallottunk már az
evangéliumból, hogy egy-egy beteg, béna, ördögtől megszállott, koldus jön
Jézushoz – szabadon. Az evangéliumokból azt látjuk, hogy azok, akik valamilyen
mértékben ki vannak rekesztve az emberek közül, akiknek elvették minden
jogukat, és azok, akiken senki sem segít, vagy akiknek nincs már semmi más
lehetőségük mindig szabad utat kapnak Jézushoz. Mindig hozzáférhetnek az
Istenhez. S ez a joguk nem abból adódik, hogy méltók rá, hogy jók, hogy
igazságosak, hogy „tiszták”. Hanem pontosan ellenkezőleg: Pontosan az
igazságtalannak, a tisztátalannak – érthetőbb szóval a bűnösnek van joga,
szinte jogom van közeledni és eljutni az Istenhez.
Ez az evangélium, ami magyarul örömhírt
jelent, ami minket megszabadít, megment. Isten nem azért szeret, mert milyen jó
vagyok, hanem azért szeret, mert szeret. Az én szegénységem, bűnöm nem akadály,
hanem az ő irgalmának a mértékét mutatja csupán.
Sose feledjük: az Isten nem a törvény, ami
elítél, vagy a lelkiismeret, ami megszégyenít: ő az Atya, aki szeret engem
jobban, mint én saját magamat – föltételek nélkül – olyannak, amilyen vagyok. A
Jézus név, Jehosua annyit jelent: az Isten megszabadít. Ezt pedig csak,
és éppen akkor ismerhetem, tapasztalhatom meg, amikor el vagyok veszve a bűn
tengerében.
Talán kirekesztettnek, elutasítottnak,
megvetettnek érzem magam? Úgy érzem, bűnösebb vagyok mindenkinél? Úgy érzem,
mindenki elhagyott? Ne add fel, az Istenhez mindig, most is szabad utad van.
Jöjj hozzá, mondd el neki a bajod, bánatod, a betegséged… Ő arra vár, hogy
meggyógyítson téged.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése