Nagyböjt negyedik vasárnapja

Talán a legismertebb jézusi példabeszédet hallottuk az imént – minden bizonnyal nem először. Így együtt is már többször elmélkedtünk a tékozló fiú történetén – s remélhetőleg értjük is a lényegét, a mondanivalóját, megszívleltük az üzenetét.

Ez a példabeszéd rengeteg embernek segített már közelebb kerülni az Istenhez, de talán még többen vannak, akiknek még ez a csodálatos, „isteni” történet sem vált hasznukra. S hogy miért? Mert a helyzet kétezer év után sem változott. Így kezdődött az evangélium: „Vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta.” Akkor is voltak bűnösök, akik azért hallgatták Isten szavát, mert abban magukra ismertek, Istentől pedig vigasztalást és irgalmat kaptak. És akkor is voltak olyan bűnösök, akik a világért sem ismerték be bűnösségüket, inkább a megismert igazság ellen tusakodtak. Egyesek nyitott szívvel hallgatták, mások pedig méltatlankodtak miatta. Ma sincs ez másképp.

Bűntelen ember nincs a földön. Csak bűnös, aki beismeri bűnösségét, és bűnös, aki tagadja azt. Istenhez a kettő közül csak az egyik út vezet. Nemsokára mi is elvégezzük húsvéti gyónásunkat. Keszüljünk fel rá alaposan, ismerjük be gyarlóságunkat, s akkor Isten nekünk is irgalmas Atyánk lesz, aki mindennél jobban örül megtérő gyermekének. Imádkozzunk együtt Mécs Lászlónak a tékozló fiú szájába adott szavaival:

„Elég volt. Nincs már botomon

kéreg: lerágta csúnya szám.

Az örökségem odalett.

Megyek haza. Igy koldusan

ha befogad atyám, hazám.”