Rómában, ahol nemrégen énekkarunkkal jártunk,
van egy gyönyörű épület, melyet ma Angyalvárnak hívnak. Történt ugyanis – a
hagyomány szerint –, hogy a 6. században egy nagy pestisjárvány idején a pápa a
Szűzanya képét ünnepélyes, engesztelő körmenetben vitte a Szent Péter bazilikához.
A körmenet közben az említett épület fölött egy angyalt látott, aki kardját
visszacsúsztatta hüvelyébe, ami a pestisjárvány megszűnését jelezte. S ekkor
egy angyali kar énekét is hallotta: „Regina cœli lætare, alleluja! –
Mennynek Királyné Asszonya, örülj SZép Szűz, alleluja!” Erre a pápa így
válaszolt: „Ora pro nobis Deum, alleluja! – Imádd Istent, hogy lemossa
bűneinket, alleluja!” A feltámadásról szóló kiegészítéssel ebből lett a
húsvéti idő Mária-antifónája.
A 18. századtól ugyanis a húsvéti időben a
reggeli, a déli és az esti harangszóra az Úrangyala helyett ezt a Regina
cæli (Mennyek királyné asszonya) antifónát imádkozzuk. Ez a gyönyörű Mária-ének
ugyanis csodálatosan kapcsolja össze a megtestesülés titkát (mert kit
méhedben hordozni méltó voltál) a húsvéti eseménnyel (amint megmondotta
vala, föltámadott), amellyel az Atyaisten megörvendeztette az egész
világot. Ez az örvendezés, ez a titok, ez az üzenet mind benne foglaltatik e
rövid antifónában.
Ne csak énekeljük legszebb énekeinket, de
tartalmukon elmélkedve értsük és véssük is szívünkbe mindazt, amire tanítanak,
s amire vezetnek minket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése