
A Biblia „igaz embernek” a szenteket hívja. Az
igazak tanácsa és gyülekezete tehát a szentek serege. Mert éppen a szentek
életében mutatkozik meg leginkább Isten műve, Isten tevékenysége – az, mikor a
bűnös ember együtt tud működni Isten kegyelmével. Hisz gondoljunk csak bele:
egyetlen szentünk sem volt bűntelen ember, de mégsem beszélünk az ő bűneikről,
mert azok mellett annyi jót tettek, hogy óriási fölénybe került náluk a jó, a
szent, az Istennek tetsző. S ahogyan Szent Pál tanítja (elsősorban saját
életéről): „Az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.”
/2Kor 12,9/
Nagy az Úrnak műve szentjei életében. Mi is
azért imádkozzunk és dolgozzunk, hogy a mi életünkben is minél inkább
megynyilvánuljon Isten ereje és Isten kegyelme.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése