Egy újabb
példabeszédet hallhattunk Jézustól: egy gőgös farizeusről és egy alázatos
vámosról. És többször mefigyelhettük már, hogy Jézus a példabeszédeiben a
legtöbbször két felet mutat be – melyek közül az egyik a jó, az igazságos, a
könyörületest, az alázatos, míg a másik a hamis, az gonosz, konok, gőgös. Nagy
pedagógus az Isten – pontosan tudja, hogy ha meghallunk egy ilyen történetet,
azonnal, ösztönösen, szinte gondolkodás nélkül állást foglalunk: az egyik felet
elítéljük, s a másikkal szimpatizálunk. Mert a legtöbbször meglátjuk, észrevesszük
a különbséget a jó és a rossz, a helyes és helytelen, a követendő és az
elrettentő példa között.
A mai példabeszéd
azonban még ezen is túlmegy. Jézus tudja, hogy milyen könnyen elítéljük a
negatív felet, azt, amely hibát követ el. Képesek vagyunk mi is lenézni a
bűnöst. Hisz nem így gondolkodtunk a mai evangélium hallatán: hát, az a büszke farizeus,
micsoda borzasztó? Milyen beképzelt volt! Hogy lenézte a másikat. De ha ilyeket
gondolunk, akkor azonnal mi vesszük át az ő helyét – hisz ő is így kritizálta a
vámost, a másikat – s ugyanúgy egy templomban tette ezt.
Egyházunk napi-,
heti rendszerességgel tanít minket Jézus szavai által, hogy egyre jobban
megsimerjük saját magunkat, és egyben azt az utat, amely bűnös életünkből
hozzá, a mennybe vezet. És ha mi tényleg elgondolkozunk ezeken a szavakon, ha
tényleg számít nekünk Urunk szava, akkor bizony napról napra, hétről hétre
tudunk előrehaladni az életszentség útján. Ma tanuljuk meg ne a másik hibáit
nézni, hanem inkább a sajátjainkat beismerni. Hisz majd az ő színe előtt nem a
mások bűneiért, de a sajátjainkért fogunk felelni. Alázkodjunk meg már most,
hogy ő maga emeljen fel minket mindig teljesülő szava szerint: „Aki magát
felmagasztalja, megaláztatik. Aki pedig magát megalázza, felmagasztaltatik”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése