„Ó jöjj, ó jöjj el, Napkelet!”

„Ó jöjj, ó jöjj el, Napkelet!” – csendül fel a mai antifóna. Mi is tudjuk, a felkelő nap a keresztények számára még ma is Isten művének egy gyönyörű megnyilvánulása. Azonban a keresztény ókorban a napkelet egy sokkal fontosabb és többre értékelt jelkép volt. A Szentírás tanúsága szerint abból az irányból fog majd megérkezni Krisztus, mikor ítélni jön a világot. Ezért a templomokat is úgy építették, hogy a szentmisén mindenki – a pap és a hívek is – napkelet felé nézzenek, s így egyfajta állandó készültségben, várakozásban éltek.

Ádvent mai napján valami hasonlót élhetünk át: Krisztussal kezdjük ezt a napunkat is, Krisztussal kezdjük utolsó ádventi hetünket: s már a napkelte előtt virrasztunk – várva a nap és az ünnep ragyogását. Ezzel a lekülettel énekeljük: „Ó jöjj, ó jöjj el, Napkelet, mert éjben járunk nélküled; jöjj, igaz Napunk, halld imánk, és fényességed áraszd ránk! Eljő, eljő Emmánuel, hogy üdvözüljön Izrael!”