Ipolyvarbó templomunkba ezekben a hónapokban
egy stallum készül: énekeseink, a mindenkori Schola Cantorum tagjai számára. A
stallum egy, a templom szentélyében padszerűen egybeépített ülőhely –
háttámlával és térdeplővel. A mi stallumunk bútor alapját – egy nemes
kezdeményezésnek köszönhetően – a Balassagyarmati Börtön és Fegyház lakói
készítik. A művészeti részét pedig – hogy esztétikailaig is templomunk
csodálatos dísze legyen – teljes egészében egy balassagyarmati festőművész,
Lencsés Zsolt végzi. A stallum háttámlájára öt szent festménye kerül majd.
Olyan szenteket választottunk, akik szoros kapcsolatban álltak nem csak
Istenünkkel, hanem ugyanúgy az Istennek tetsző szent zenével. S hogy őket
jobban megismerjük, öt vasárnapon keresztül az ő életükről fogunk elmélkedni.
Ma elsőként Szent Efrémmel ismerkedjünk meg.
Szent Efrém a 4. században élt – a mai
Törökország és Szíria határán – igen messze innét, s messze Európától. De mi
közünk nekünk egy innen 3000 km távolságra és 1600 éve élt, nem is európai szenthez? A mai közfelfogás
szerint a kereszténység egy európai vallás, amely az évszázadok folyamán a
hitét más, nem európai országokba is „exportálta”. A valóság azonban sokkal
bonyolultabb ennél – tanítja emeritus pápánk, XVI. Benedek. A keresztény vallás
gyökerei ugyanis az Ószövetségben találhatók, és ezért Jeruzsálembe és a semita
világba nyúlnak. Éppen arra a vidékre, ahol többek között Szent Efrém élt. Ő tehát előbb lett keresztény.
Megtehette volna, de alázatból nem szentelte
magát pappá – egész életében diakónusként működött. Még gyermekkorában feltárta
előtte Isten az ő hivatását egy látomásban: Azt látta, hogy egy termékeny
szőlőtő nőtt ki egy gyermek szájából, amely beborította az egész földet. Az ég
minden madara odarepült és a terméséből táplálkozott, és minél több szőlőszemet
szaggattak le, annál több fürt jelent meg a szőlőtőn. És valóban – mindez be is
következett életében: Olyan termékenyen áradt Isten kegyelme szent Efrémre,
hogy amikor beszédet mondott a nép előtt, nyelve képtelen volt kimondani azt a végtelen
sok mennyei gondolatot, amely Isten sugalmazására eltöltötte elméjét: azt hitték róla, hogy beszédhibás. Szent Efrém ekkor egy igen szokatlan imával fordult
Istenhez: „Uram, kérlek, lassítsd le kegyelmed áradását!” Beszédein
kívül Szent Efrém több mint 3 millió sort írt – mindet csakis Istenről, s a
hozzá vezető útról. Ő volt az ókeresztény költészet legnagyobbika. Az
Egyház ezért Szent Efrémet „A Szentlélek Hárfájának” hívja – hisz rajta
keresztül a Szentlélek mélységes gondolatai jutottak el hozzánk – és zengenek
mindmáig fülünkben, szívünkben, énekeinkben. Gyönyörű himnuszaiban ugyanis,
melyeket ma is éneklünk, újra és újra megénekelte az embereket megszabadító
Isten csodálatos kegyelmét. Énekkart szervezett, és az ének segítségével
tanította és gyógyította társait. A Szentírás tanulmányozása pedig olyan lángra
lobbantotta Efrém lelkét, hogy semmibe vette a világ dolgait, és lélekben csakis a mennyi boldogság szemlélését kereste.
Akik ismerték, elmondták róla, hogy erényei
képessé tették őt arra, hogy lelke minden egyes mozzanatát uralhassa és egész
életében egyetlen rossz gondolat sem volt jelen lelkében. Élete végén
bevallotta, hogy soha senkiről sem mondott rosszat, és sohasem hagyták el
száját meggondolatlan szavak.
Az apostolokhoz hasonlóan semmilyen vagyonnal
sem rendelkezett. Szavai és tettei Krisztus szent alázatosságát öltötték
magunkra. Istentől a szív töredelmességét és a könnyek ajándékát kapta, ezért a
szentek karában sajátos jelzővel illetik őt – ő a töredelmesség tanítója. Sok
éven át sem éjjel, sem nappal, a megtisztulást és megszentelődést hozó könnyek
patakjai – nem szűntek meg folyni szemeiből. Ezek a könnyek fényes tükörré
változtatták arcát, amelyben Isten jelenléte tükröződött. Szüntelenül a saját és
mások bűnei miatt sírt. Amikor azonban azon csodák felett elmélkedett,
amelyeket az Isten a mi érdekünkben tett, sírása örömkönnyekre változott.
Így alakult ki az a csodás állapot, amelyben
nem lehetett megkülönböztetni a kezdetet és a véget: a sírás könnyeket szült, a
könnyek imádságot, az imádság pedig olyan prédikációt, amely újabb sírásba
torkollott. Tiszteletreméltó Efrém csodálatos írásainak olvasása nem hagyják
hidegen még a megkövült, érzékelten szíveket sem. A keresztények sok nemzedéke
egészen napjainkig rengeteg könnyet hullatott szent Efrém írásainak olvasása
közben, amelyek feltárják a bűnös előtt a bűnbánat és a megtérés útját.
És
engedjetek meg, hogy egy „személyes” kötődésemet is elmeséljem éppen Szent
Efrémmel kapcsolatban. Őszintén szólva csupán egyszer kértem tőle valamit, s
talán azt is tudat alatt, de nagyon hálás vagyok neki, mert igazán megsegített.
A
teológiai főiskolán mikor a záró szakdolgozatom lényegi része készen volt, nem
tudtam mit írni a befejezésbe, zárásként. Nem tudtam pontosan megfogalmazni, mi
újat hozott a munka, vagy, hogy mit sikerült vele elérnem. Ugyanis a Szentírás
bizonyos részeit elemeztem teológiai és főleg zenei szempontból az eredeti,
több évszázados gregorián dallamok alapján. Mikor ugyanis befejeztem a munkát,
egy részből nagyon örültem, hogy sikerült egy keveset feltárni és megfogalmazni
abból, amit ezek a gyönyörű antifónák (énekek) magukban foglalnak, másrészt
azonban szomorú voltam, mert láttam, mennyi mindent nem írtam le és mennyi
minden rejtőzik még azokban a szent szövegekben és dallamokban, azok
egységében.
De
azon a vasárnapon éppen Szent Efrém diákónus egyik imája-magyarázata volt előírva
a zsolozsmában elmélkedésre. Abban pedig mintha maga Szent Efrém fogalmazta
volna meg az én kérésemre azt, hogy mit jelent valamit felfedezni a
Szentírásban és hogy miért jó, ha annyi dolog marad felfedezetlenül.
Miért
jó, ha valamit megértünk, és miért nem szabad szomorkodnunk, ha sok mindent nem
értünk meg a Szentírásból? Hallgassuk meg Szent Efrém magyarázatát. Igaz, kicsit
hosszú, de ha figyelmesen hallgatjuk, nem unalmas:
"Ki
tudna, Uram, egészen belehatolni értelmével csak egyetlen egy kinyilatkoztatott
titkodnak is a mélységébe? Több az, amit fel sem fogunk, mint az, amit
megértünk, éppúgy, mint amikor egy szomjas ember iszik a forrásból. Mert hiszen
a hittudósok tanítása szerint Isten igéjét nagyon sok szempont szerint lehet
vizsgálni. Isten az ő igéjét sok színben adta elénk, hogy ki-ki, amit fel tud
fogni belőle, azt tanulmányozza. Különféle kincseket rejtett bele igéjébe, hogy
mindegyikünk gazdagodjék azzal, amit megtalál benne.
Isten
igéje az az élet fája, amely mindegyik ágán áldott gyümölcsével kínál téged,
éppúgy, mint az a szikla a pusztában, amelyik úgy nyílt meg, hogy minden
oldaláról adta a lelki italt. Ettek a lelki eledelből — mondja az Apostol —, és
ittak a lelki italból (l Kor 10, 3-4).
Ha
tehát valaki e drága kincsek valamelyikéből részesül, sose higgye, hogy Isten
igéjében csak az az érték van, amelyre ő talált rá, hanem inkább tartsa nagy
értéknek azt, hogy a benne levő sok kincs közül ezt az egyet is megtalálhatta.
Nehogy silánynak és terméketlennek tartsa, és nehogy lenézze Isten igéjét
azért, mert ő csak ezt a kis részét ismerte meg, amelyre rátalált, hanem inkább
magasztalja Istent az ő igéjének kimeríthetetlen gazdagsága miatt, amit ő
felfogni nem is tudhat. Örülj annak, hogy Isten igéje legyőzött téged, és ne
szomorkodj amiatt, hogy felülmúlt téged. Aki szomjas, az örül, amikor iszik, és
nem búsul azon, hogy nem bírja kiinni az egész forrást. Elégítse ki hát
szomjadat a forrás, de a te szomjúságod ki ne merítse az egész forrást. Hiszen
ha kielégíti szomjadat a forrás anélkül, hogy teljesen kimerült volna, akkor
majd később megszomjazva ismét ihatsz belőle. Viszont ha szomjúságod az egész
forrást kimerítette, akkor az is kiszárad, és így e győzelmed a saját károdat
okozná.
Adj
tehát hálát azért, ami neked jutott belőle, de ne szomorkodj afelett, ami még
ott maradt benne oly bőségesen. Amit kaptál, s amire rátaláltál, az a te részed;
és ami még benne maradt, az pedig a rád váró örökség. Amit ebben az órában
emberi gyarlóságod miatt nem tudtál belőle megkapni, megkaphatod majd máskor,
ha hűségesen kitartasz a keresésben. Meg se kíséreld hát oktalanul egyszerre
kiinni azt, amit képtelenség egyszerre kiinni; viszont e kicsinységed tudatában
abba ne hagyd azt, amit csak lassan, apránként tudsz kortyolgatni."
Szent
Efrém élete is egyfajta kimeríthetetlen forrás. Ő azonban már mindig itt lesz
előttünk – szemmel láthatóan is. Énekeljük szavait, elmélkedjünk szavain, s vágyódjunk hasonló szent élet után.
(Források:
www.efrem.hu; XVI. Benedek pápa: Az egyházatyák; Patrisztikus lexikon; Magyar
Katolikus Lexikon; Magyar Kurír; zsolozsma)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése