Véget ért a karácsonyi idő – elkezdtük az új
évet – Egyházunkban is az ún. „évközi idő”-ben vagyunk. De az ünnepek
elmúltával is itt vagyunk, mert tudjuk, itt a helyünk. És folytatjuk
rendszeres, heti elmélkedéseinket Istenünk szaván és törvényein. Első hallásra azonban
ezek a mai szentírási részek nem túl biztatóak, nem túl bátorítóak, nem éppen „pozitív
hangulatúak”. A ma hallott szavak, hogy „a szolgám vagy”, „teljesítem azt, amit
te akarsz”, „a világ bűnei”, „alázatos bárány” nem passzolnak, nem ízlenek,
nincsenek a szájízünk szerint.
Az előbb felolvasott evangéliumban jól ismert
szavakat hallhattunk: „Íme, az Isten báránya, íme, aki elveszi a világ
bűneit.” Hallottuk már ezeket több százszor, több ezerszer. Már talán meg
is szoktuk, hozzá tartozik a vallási nyelvezetünkhöz. Ez is elég „komor”
szöveg, de már talán megszoktuk.
Az, aki elveszi a világ bűneit… Valóban szomorú
szavak ezek? Ha elgondolkodunk rajtuk, biztos, hogy szomorúságot váltanak ki
bennünk? Mikor az Egyház a szentmisében felmutatja a Szentostyát és mondja: „Íme,
az Isten Báránya”, nem rémisztgetni akar. Nem a kedvünket, vagy a
hangulatunkat rontja. Sokkal inkább reményt önt belénk. Hisz azokban a
pillanatokban, mikor ezeket a szavakat halljuk, épp arra készülünk, hogy az
Isten Bárányát vegyük magunkhoz, hogy az jöjjön el hozzánk, szó szerint belénk,
aki elveszi, eltörli, megsemmisíti minden bűnünket, minden gonoszságunkat,
mindent, ami elszomorít, ami gátolja boldogságunkat.
Ki ne akarna közülünk boldog lenni? Ki ne
akarna örülni? A felhőtlen örömöt és a tiszta boldogságot azonban csak úgy
élhetjük meg, élhetjük át, ha tiszta a szívünk, ha nem nyom a bűn súlya,
vétkeink terhe. Ezért az Isten báránya kell, hogy legyen minden boldogságunk
okozója. Benne kell, hogy reméljünk, benne kell, hogy bizakodjunk, és
mindenekfelett örvendjünk. Mert ő az, aki most, pár másodperc múlva eljön ide
az oltárra, s belénk lép, hogy elvegye a rosszat, s megteremtse bennünk a
tiszta örömöt.
Éljünk ezzel a csodával, éljünk ezzel a
felfoghatatlan kegyelemmel ne csak húsvétkor meg karácsonykor, hanem hétről
hétre, napról napra. Hogy ne csak a nagy ünnepekkor legyen meg bennünk az Isten
öröme, hanem egész évben, az „évközi időben” is minél gyakrabban legyünk
boldogok, amikor meghív minket asztalához az Isten Báránya.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése