Krisztus jegyese - Szent Cecília

Az elmúlt vasárnapokon újonnan választott szentjeinkről és korukról elmélkedtünk. Megismertük, hogy a járványok, éhínség és nyomor idején a 6. században, a keresztes háborúk és egyházpolitikai ellentétek korában a 12. században is éltek Szent Gergelyek és Szent Hildegárdok. Ma még mélyebbre ásunk Egyházunk történelmében, s egészen a 3. századra tekintünk vissza. E néhány percben Szent Cecíliával, a szent zene legismertebb védőszentjével ismerkedhetünk meg.

De nézzük először korát. Tudjuk, hogy a Krisztus által alapított kereszténység üldözése már az első század közepén elkezdődött – Jézus keresztrefeszítésével. S ez a keresztényüldözés csak tovább fokozódott a következő századokban – nem nyerve kivételt a 3. század, Szent Cecília kora sem. A római császárok többsége arra kényszerítette a birodalom minden lakosát, hogy ajánljanak fel áldozatokat a pogány isteneknek. Ez persze a keresztények szemében bálványimádás, és az egyetlen igaz Isten megtagadása lett volna. Így rengetegen áldozták fel inkább egész életüket az igaz Istennek, mint hogy áldoztak volna a pogány isteneknek. Egy mondattal összefoglalva: aki a 3. században keresztény volt, azt hitéért kivégezték. Láthatjuk, abban a korban sem volt egyszerű vagy könnyű kereszténynek lenni. Mégis éltek Szent Cecíliák.

De ki is volt mai szentünk? Az irodalmi szövegek s a vizuális művészi alkotások mind fiatal római lányként mutatják be Szent Cecíliát. Életrajzában pedig egy gyönyörű megfogalmazást találunk: Egy olyan lány volt, akiben a nemesi származás, a testi szépség és az erények ékessége szokatlan harmóniában találkozott. Gazdag volt, gyönyörű, és egyben szent. Valóban ritka párosítás. Az életéről és haláláról szóló legendák és beszámolók pedig olyan fenséggel és magasztossággal beszélnek róla, hogy már szinte hihetetlennek tűnnek. Történetkritikailag biztos lehetne kifogásokat támasztani e leírásokkal szemben, mégis ez a törékeny, ifjú szűz és vértanú 1700 éve töretlen tiszteletnek örvend. És minden bizonnyal nem véletlen.

Cecília kis korától imádságos életet élt, és „szíve égi tűztől izzott” – ahogy írják róla. Szüzességi fogadalmat tett, szülei mégis – az akkori szokásoknak megfelelően – férjhez adták. Esküvője napján azonban, mikor vőlegényével az oltárhoz vonult, ahogy – az általunk is énekelt, és – a ma is elhangzó antifóna hirdeti: „Cantantibus organis Caecilia Domino decantabat dicens: Fiat cor meum immaculatam, ut non confundar – A zengő hangszerek kíséretében Cecília egyedül az Úrnak énekelt, mondván: Legyen az én szívem szeplőtelen, hogy meg ne rendüljek sosem.” Ennek a hagyománynak, ennek az éneknek köszönhetően lett a keresztény ókortól a szent zene védőszentje, hisz róla hirdették: Cecília egyedül az Úrnak énekelt. S ezért választottuk őt mi is Scholank-stallumunk-templomunk védőszentjének.

Cecília a nászéjszakán rávette férjét, hogy ne érjen hozzá, mert a tisztaságát egy angyal védi, s elmondta neki, hogy már van egy jegyese: Krisztus, akinek előbb mondott igent. Valerianus, a férje annyira kíváncsi volt Cecília titokzatos jegyesére, hogy ki ez a Krisztus, hogy még a keresztséget is vállalta azért, hogy megláthassa. Orbán pápa keresztelte őt meg. Ezután hazatérve meglátta felesége őrangyalát, aki liliomból és vérvörös rózsából (a szüzesség és a vértanúság jeleiből) font koszorút helyezett mindkettőjük fejére. Ezt több gyönyörű festmény is megörökítette. Valerianus, Cecília férje akkor azt kérte Istentől, hogy egyetlen testvére, Tiburtius is megtérjen a kereszténységre. Kérése meghallgatásra talált: ő is megkeresztelkedett, majd együtt temették el azokat a keresztényeket, akiket a vallásüldözések során öltek meg. Emiatt kivégezték őket.

Ez után fogták el az immár özvegy Cecíliát. Pere és kivégzése során olyan bátorságot mutatott, aminek hatására sokan megtértek. Kínhalálra ítélték, először forró gőzzel, majd forró olajban akarták kivégezni, de a tűz csodás módon kialudt. Végül karddal végezték ki, de ezen kivégzése is majdnem sikertelen volt, három csapás után is életben marad, s a hóhér súlyosan sebesülten hagyta ott. Végül barátainak karjában halt meg – három nappal később.

Schola Cantorumunk a római Szent Cecília templom előtt, Rómában

Néhány évtizeddel később Rómában már templomot építettek tiszteletére azon a helyen, ahol egykor ő maga lakott férjével. Sírját 1300 évvel később felnyitották, és testét teljesen épen találták: olyan helyzetben és nyugalomban feküdt, mintha csak aludna. Ezt a látványt örökítette meg egy szobor formájában Stefano Maderna szobrászművész, amely ma is látható sírja fölött, római templomában. Mi is jártunk ott Scholankkal  tavaly áprilisban.

Szent Cecília, a szent zene védőszentje az Istennel való harmóniában, összhangban odáig jutott, hogy életét áldozza hitéért. Az igazi harmónia ugyanis éppen ez: Isten és ember akarata, Isten és ember élete összefonódik, s együtt munkálkodnak a világ üdvösségén. A zene, s különösképpen a szent zene is ehhez segíthet hozzá. Az igaz szó Jézushoz vezet, a szép zene pedig a Szentlélekhez. Ők pedig nincsenek egymás nélkül, ahogy mi sem lennénk teljesek a zene nélkül. Így tegyünk mi is: szép szóval, s talán még szebb zenével kerüljünk közelebb egymáshoz, s mindenekelőtt Istenünkhöz. Erre emlékeztessen mindig Szent Cecília személye is, akit szent zenéjének, s "szent harmóniájának" köszönhetően és azt szimbolizálva mindig hangszerrel ábrázolnak - így tette Lencsés művész úr is a mi gyönyörű képünkön.  Gyönyörködjünk benne, emlékezzünk példájára, s kövessük őt! Szent Cecília, könyörögj érettünk!