Az
elmúlt vasárnapokon újonnan választott szentjeinkről és korukról elmélkedtünk.
Megismertük, hogy a járványok, éhínség és nyomor idején a 6. században, a
keresztes háborúk és egyházpolitikai ellentétek korában a 12. században is
éltek Szent Gergelyek és Szent Hildegárdok. Ma még mélyebbre ásunk Egyházunk
történelmében, s egészen a 3. századra tekintünk vissza. E néhány percben Szent
Cecíliával, a szent zene legismertebb védőszentjével ismerkedhetünk meg.
De
nézzük először korát. Tudjuk, hogy a Krisztus által alapított kereszténység
üldözése már az első század közepén elkezdődött – Jézus keresztrefeszítésével.
S ez a keresztényüldözés csak tovább fokozódott a következő századokban – nem
nyerve kivételt a 3. század, Szent Cecília kora sem. A római császárok többsége
arra kényszerítette a birodalom minden lakosát, hogy ajánljanak fel áldozatokat
a pogány isteneknek. Ez persze a keresztények szemében bálványimádás, és az
egyetlen igaz Isten megtagadása lett volna. Így rengetegen áldozták fel inkább
egész életüket az igaz Istennek, mint hogy áldoztak volna a pogány isteneknek. Egy
mondattal összefoglalva: aki a 3. században keresztény volt, azt hitéért
kivégezték. Láthatjuk, abban a korban sem volt egyszerű vagy könnyű
kereszténynek lenni. Mégis éltek Szent Cecíliák.
De
ki is volt mai szentünk? Az irodalmi szövegek s a vizuális művészi alkotások
mind fiatal római lányként mutatják be Szent Cecíliát. Életrajzában pedig egy
gyönyörű megfogalmazást találunk: Egy olyan lány volt, akiben a nemesi
származás, a testi szépség és az erények ékessége szokatlan harmóniában
találkozott. Gazdag volt, gyönyörű, és egyben szent. Valóban ritka párosítás.
Az életéről és haláláról szóló legendák és beszámolók pedig olyan fenséggel és
magasztossággal beszélnek róla, hogy már szinte hihetetlennek tűnnek.
Történetkritikailag biztos lehetne kifogásokat támasztani e leírásokkal
szemben, mégis ez a törékeny, ifjú szűz és vértanú 1700 éve töretlen
tiszteletnek örvend. És minden bizonnyal nem véletlen.
Cecília
kis korától imádságos életet élt, és „szíve
égi tűztől izzott” – ahogy írják róla. Szüzességi fogadalmat tett, szülei mégis
– az akkori szokásoknak megfelelően – férjhez adták. Esküvője napján azonban,
mikor vőlegényével az oltárhoz vonult, ahogy – az általunk is énekelt, és – a
ma is elhangzó antifóna hirdeti: „Cantantibus organis Caecilia Domino
decantabat dicens: Fiat cor meum immaculatam, ut non confundar – A zengő
hangszerek kíséretében Cecília egyedül az Úrnak énekelt, mondván: Legyen az én
szívem szeplőtelen, hogy meg ne rendüljek sosem.” Ennek a hagyománynak,
ennek az éneknek köszönhetően lett a keresztény ókortól a szent zene
védőszentje, hisz róla hirdették: Cecília egyedül az Úrnak énekelt. S ezért választottuk őt mi is Scholank-stallumunk-templomunk védőszentjének.
Cecília
a nászéjszakán rávette férjét, hogy ne érjen hozzá, mert a tisztaságát egy
angyal védi, s elmondta neki, hogy már van egy jegyese: Krisztus, akinek előbb
mondott igent. Valerianus, a férje annyira kíváncsi volt Cecília titokzatos
jegyesére, hogy ki ez a Krisztus, hogy még a keresztséget is vállalta azért,
hogy megláthassa. Orbán pápa keresztelte őt meg. Ezután hazatérve meglátta
felesége őrangyalát, aki liliomból és vérvörös rózsából (a szüzesség és a
vértanúság jeleiből) font koszorút helyezett mindkettőjük fejére. Ezt több
gyönyörű festmény is megörökítette. Valerianus, Cecília férje akkor azt kérte
Istentől, hogy egyetlen testvére, Tiburtius is megtérjen a kereszténységre.
Kérése meghallgatásra talált: ő is megkeresztelkedett, majd együtt temették el
azokat a keresztényeket, akiket a vallásüldözések során öltek meg. Emiatt
kivégezték őket.
Ez
után fogták el az immár özvegy Cecíliát. Pere és kivégzése során olyan
bátorságot mutatott, aminek hatására sokan megtértek. Kínhalálra ítélték,
először forró gőzzel, majd forró olajban akarták kivégezni, de a tűz csodás
módon kialudt. Végül karddal végezték ki, de ezen kivégzése is majdnem
sikertelen volt, három csapás után is életben marad, s a hóhér súlyosan
sebesülten hagyta ott. Végül barátainak karjában halt meg – három nappal
később.
Schola Cantorumunk a római Szent Cecília templom előtt, Rómában |
Néhány
évtizeddel később Rómában már templomot építettek tiszteletére azon a helyen,
ahol egykor ő maga lakott férjével. Sírját 1300 évvel később felnyitották, és
testét teljesen épen találták: olyan helyzetben és nyugalomban feküdt, mintha
csak aludna. Ezt a látványt örökítette meg egy szobor formájában Stefano
Maderna szobrászművész, amely ma is látható sírja fölött, római templomában. Mi
is jártunk ott Scholankkal tavaly áprilisban.
Szent
Cecília, a szent zene védőszentje az Istennel való harmóniában, összhangban
odáig jutott, hogy életét áldozza hitéért. Az igazi harmónia ugyanis éppen ez:
Isten és ember akarata, Isten és ember élete összefonódik, s együtt munkálkodnak a világ üdvösségén. A zene, s különösképpen a szent zene is ehhez segíthet hozzá. Az igaz szó Jézushoz vezet, a szép zene
pedig a Szentlélekhez. Ők pedig nincsenek egymás nélkül, ahogy mi sem lennénk teljesek a zene nélkül. Így tegyünk mi is:
szép szóval, s talán még szebb zenével kerüljünk közelebb egymáshoz, s
mindenekelőtt Istenünkhöz. Erre emlékeztessen mindig Szent Cecília személye is, akit szent zenéjének, s "szent harmóniájának" köszönhetően és azt szimbolizálva mindig hangszerrel ábrázolnak - így tette Lencsés művész úr is a mi gyönyörű képünkön. Gyönyörködjünk benne, emlékezzünk példájára, s kövessük őt! Szent Cecília, könyörögj érettünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése