2012. június 23., szombat

Keresztelő Szent János születése


Ma az évközi idő egyik vasárnapja helyett Keresztelő Szent János születésének ünnepét üljük. Olyan nagy ünnep ez, hogy még a vasárnap előtt is elsőbbséget élvez, ugyanis Jézus Krisztus jelentette ki Keresztelő Szent Jánosról: Asszonyok szülöttei között nincs nagyobb Keresztelő Jánosnál. /Lk 7,28/ S ugyanúgy nincs is más a szentek között, akinek születése napját ünnepélyesen megülnénk, mint mai szentünkét – írja Szent Ágoston.
Azért ünnepelteti meg ezt a napot Egyházunk mindenek fölött, hogy tudatosítsuk, milyen nagy szerepet játszott Keresztelő Szent János Isten megváltó művében. Hogy tudatosítsuk, Keresztelő Szent János az emberiség egyik legnagyobb alakja volt. A legnagyobb a próféták közül, hisz akiről prófétált, saját szemeivel láthatta, ahogyan szól egyik himnusza: „Próféták gyakran a jövőbe látva / zengtek a Szentről, aki eljövendő. Ám te ujjaddal mutatod meg őt: az / isteni Bárányt.”
S hogy ki volt Keresztelő Szent János családja, kik voltak a szülei, hogyan adtak neki nevet – mindezt jól tudjuk, s az imént is újra hallottuk az evangéliumban. Zakariás – Erzsébet – a gyermek János. Ők voltak a főszereplők. De figyeljünk most egy kicsit a mellékszereplőkre, akiket talán észre sem vettünk a történetben. Figyeljünk a szomszédokra, ismerősökre. Meghallják, hogy gyermek született. Örülnek, sőt, örvendeznek! Eljönnek, s együtt vannak Zakariással és Erzsébettel. Semmi irigység, semmi rosszindulat, sőt segítőkészség, empátia, együttérzés, együtt örülés, szívbevésés! Mikor lesznek a mi szomszédaink ilyenek?! / Seidl Ambrus/. Úgy gondoljuk, talán soha. Tisztelet a kivételnek.
De vajon a szomszédok „tehettek róla”, hogy tudtak ennyire együtt örülni, ennyire önzetlenül szeretni? Biztos, hogy Erzsébet és Zakariás tehetett róla, hogy csakis szeretik őket. Ők tudták ilyenné tenni a szomszédaikat, ismerőseiket… Nem voltak ők sem bűntelenek, hibátlanok, hisz tudjuk, hogy pl. Zakariás nem hitt még az Isten angyalának sem, mikor elmondta neki, fia születik… De mégis – hibáik ellenére, jókká, szeretőkké tudták tenni szomszédaikat, ismerőseiket.
Hogy mi is ilyen jó szomszédok, jó ismerősök, jó rokonok tudjunk lenni, nekünk kell elkezdeni az önzetlen szeretetet, az együtt örülést, a látogatást… hogy példaadó életünkkel bizonyítsuk: keresztények vagyunk. Ez az igazi, hithű, valós kereszténység: szeretetben élni Istennel, s egymással. Az első keresztényeket úgy különböztették meg a pogányoktól, hogy látták rajtuk, mennyire szeretik egymást. Tanuljunk elődeinktől, szent eleinktől – ma különösképpen Keresztelő Szent Jánostól, s az ő családjától.

2012. június 21., csütörtök

Gonzága Szent Alajos


Mai szentünk, Gonzága Szent Alajos mindössze 23 évet élt, egy 19. századi pestis járvány ölte meg. Egy fiatalember, aki méltán szolgálhat példaképül nem csak a fiatalok számára.
Életrajzában az őt ismerők leírtak egy nagyon fontos dolgot. Gonzága Szent Alajos saját magával mindig szigorú, kemény volt. Másokkal szemben azonban mindig elnéző és nagylelkű. Vajon bennünk ez nem fordítva van? Nem másokkal szemben vagyunk szigorúak, s magunkkal pedig elnézőek?
Kövessük példáját, hogy mi is szentek lehessünk.

2012. június 18., hétfő

Már nem szemet szemért /Mt 5,38-42/


A szemet szemért, fogat fogért törvény kétezer éve már nem érvényes – mindenekelőtt nálunk, keresztényeknél. S mégis, olyan sokszor e szerint élünk. Tudjuk, hogy nem kellene a rosszat visszaadni, sőt, hogy jóval kellene viszonoznunk. S mégis...tudjuk, mit teszünk.
         De nem vagyunk reménytelen helyzetben. Kis lépésekkel kezdjük. S a kicsi tettekből kis szokások lesznek, melyek Isten segítségével majd erénnyé növik ki magukat. Isten kér rá, hogy a rosszat jóval viszonozzuk. S ha ő kér, ő erőt is ad hozzá.

(templom)kerti krikett



Tegnap délután újra egy kis kerti-krikett mérkőzést szerveztünk templomunk udvarán - ministránsainkkal. 
Ezt a szuper akciót mutatja be röviden ez a néhány kép

Unokaöcsém, Misi is (jól) játszott



először ilyen kis kapukon kellet átütni a falabdát...




Taktikázva a másik csapat játékszerét is fel (ki) lehetett használni a saját siker érdekében

a pálya


és a végső cél, kapu



A nagy csapat :)


Patrik

Jancsika

Flóresz

Bálint

Gergő

Jeni











Nagyon jó volt a hangulat, hálánkkal Istennek tartozunk. Köszönjük :)


2012. június 17., vasárnap

Évközi idő 11. vasárnapja


„Az Isten országa… olyan, mint a mustármag…” Valószínűleg nem először halljuk Urunktól ezt a hasonlatot, mellyel oly gyönyörűen szemlélteti Isten országának növekedését. Remélhetőleg már sokat is elmélkedtünk ezeken a szavakon. Ezért most egy másik tényre, mégpedig egy körülményre irányítsuk figyelmünket.
Ha egy-egy szentírási részt jobban, komolyabban meg szeretnénk érteni, sokat segíthet, ha megfigyeljük az események körülményeit. A mai evangélium szavai Szent Márk evangélista „tudósítása” alapján a Genezáreti tó partján hangzottak el, mikor Jézus a tömeget hasonlatokkal tanította. Az emberek szerették-, és ahogy arról szintén a Szentírás tanúskodik, általában értették is a példabeszédeket: „Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk”. A mai evangélium szavai tehát első ízben egy nagy tömeghez szóltak. Így ezek a szavak – gondolhatjuk – jobbára általánosak. S mi is mindannyian, mikor elmegyünk vasárnap a szentmisére – mondhatjuk – , egy tömeg tagjaként veszünk részt rajta, egy tömeg tagjaként hallgatjuk a szentírási részeket, egy tömeg tagjaként éneklünk… Igaz, a szentmisén arról a „tömegről” van szó, amelyet „Krisztus szeretete gyűjtött egybe”. Az emberek azonban (de mit az emberek? Mi magunk is!) jobban szeretik, ha nem általánosan, hanem személyesen foglalkoznak velük (velünk). Jézus idejében annak ellenére, hogy egy népsokaság hallgatta a tanítást, sokan megértették, hogy egy-egy példabeszéd éppen rájuk vonatkozik. Hasonlóan van ez ma is. Mikor a szentmisén hallgatjuk az Isten szavát, halljuk, hogy ez nekünk szól. Megszólít, megragad, vagy egyenesen szíven üt egy-egy mondat, vagy csupán egyetlen szó. A Szentlélek nem ismer határt sem tömegben, sem más körülményben. Azonban… Most nézzünk meg egy másik fontos körülményt. „Mikor azonban (Jézus) egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.” Szükségük volt a tanítványoknak arra, hogy külön-külön foglalkozzon velük az Isten, hogy külön-külön szóljon hozzájuk, hogy külön-külön beszélgethessenek vele. Egy másik helyen erre bizonyítékot is kapunk, mikor ők maguk kérik az Urat: „Magyarázd meg nekünk a szántóföldről és a konkolyról szóló példabeszédet!” Szükségük volt a személyes együttlétre, hogy jobban megértsék, hogy kapcsolatuk egyre mélyebb lehessen, hogy az Istent, s az ő logikáját, nevelését egyre jobban megérthessék.
Ma sincs ez másképp. Nekünk is ugyanúgy szükségünk van a Jézussal való személyes együttlétre. Nem elég csupán a szentmisén részt venni az ige liturgiájában. Az ott elhangzottakhoz gyakran vissza kell térnünk. Otthon, imádság közben beszéljük meg Urunkkal az elhangzottakat – kérjük, magyarázza el még egyszer, hogy jobban megértsük, vésse azokat szívünkbe, hogy még jobban vágyódjunk utána. Amint az apostolok egy-egy „tömeg-tanítás” után kérték Jézust, úgy mi is minden szentmise után „a rejtekben” (ott, ahol csak Isten és én vagyok) beszélgessünk vele. Legyen az imánk valóban az, amit még a hittanórán tanultunk: „beszélgetés az Istennel”. Ne csak „Miatyánk, Üdvözlégy” legyen a reggeli, vagy az esti imánk, hanem kérdezzük-, s hallgassuk is őt. Ő ad világosságot lelki szemeinknek, hogy ne a sötétségben, a tudatlanságban, hanem az igazság fényében járjunk. Hogy értsük Jézus szavait, melyekkel a „tömegben” szól hozzánk. Szent Ágoston szavaival is ezt kérjük: „Istenem, én magam számára nem vagyok világosság. Szem talán igen, de nem világosság. Mit ér azonban a nyitott és egészséges szem, ha hiányzik a világosság? (…) Csak akkor van bennem a fény, ha te megadod.”
Hogy ránk is igaz legyen: „Mikor egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik”

Miserend és hirdetések - Évközi idő 11. vasárnapja


2012. június 14., csütörtök

Lépni /Mt 5,20-26/


Mivel ma is, hétköznap itt vagyunk ezen a szentmisén, az remélhetőleg annyit jelent, komolyan vesszük a hitünket, a vallásunkat, s többet is akarunk tenni a vasárnapi kötelező szentmise látogatásnál. S ha többet akarunk tenni, Istenünk valóban többet is kínál. A mai evangélium szavait nem hallották azok, akik otthon maradtak, hozzánk azonban nagyon komolyan szólnak.
„Amikor fölajánlod adományodat az oltáron, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened: hagyd ott az adományodat az oltár előtt, és először menj, békülj ki testvéreddel, s csak akkor menj, és ajánld föl adományodat.“ Nekünk kell azoknak lennünk, akik – mégha nem is mi vagyunk a hibásak – megpróbálunk kibékülni azzal, akinek „panasza van ellenünk“. Ne mondjuk, mi nem csináltunk semmit, nem mi haragszunk rá... Nekünk kell lépni. Nem várhatunk csak a másikra – hisz maga az Istenember szólít föl erre.
Ha többet akarunk, Isten is többet kínál. Ő szeretetére tanít, mely meg tud alázkodni, s amely nem a másikra vár, hanem elsőként lép – mutatja szeretetét.

2012. június 13., szerda

A "segítő szent" - Páduai Szent Antal


Páduai Szent Antal sokaknak, mint „a segítő szent” ismeretes. Sokan kérik segítségét, mikor egy-egy elveszett dolgot keresnek – s többször bebizonyosodott, hogy valóban segít megtalálni azt, ami elveszett. Lehet, mi is fordultunk már hozzá hasonló kéréssel…
De sose feledjük ilyen helyzetekben sem, hogy égi oltalmazóink mindenekelőtt a bűntől akarnak megvédeni. Ők már minden tudás birtokában vannak, s  jól tudják, ha a földi javakat, a földi értékeket megszerezzük, megtaláljuk, azok nem mindig válnak hasznunkra. Ezért már Szent Antal közbenjárását se annyira a hanyagságunk korrigálására, hanem a gonosz lélek hatásának csökkentésére kérjük.

2012. június 11., hétfő

Közösen - Szent Barnabás apostol


A mai napon Szent Barnabásra emlékezünk, aki ugyan nem tartozott a tizenkét apostol közé, de egyike volt azoknak, akik tevékenyen részt vettek a fiatal Egyház életében, vagy ahogyan XVI. Benedek pápánk fogalmaz, ő is „a keresztény kezdetek egyik főszereplője“ volt. Ezért kapta a megtiszteltető apostol nevet.
Szent Pállal, a nemzetek apostolával működött együtt az ő missziós útjain. Gyönyörű képet fest az ő együttműködésük az egyház kezdetéről: A legnagyobbak, a 12 apostol és Szent Pál nem akarnak mindent egyedül csinálni mondván, „ehhez én értek a legjobban“, hanem számos különböző társsal működnek együtt (XVI. Benedek).
Mi sok dologban talán így gondolkozunk: „ezt inkább én csinálom, mert ehhez én értek a legjobban, ezt én tudom...“ Szent Pál és Szent Barnabás ma arra adnak példát, hogy ha nyitottak vagyunk egymás iránt az együttműködésre, ebből az önzetlen együttműködésből csodálatos dolgok születhetnek. Lehet, mi talán jobban csinálnánk, de higgyük el, Isten azon a másikon keresztül is tud annyit tenni, mint rajtam keresztül. Gondoljuk át újra Szent Pál szavait: „Mind Jézus szolgái vagyunk, mindenki a maga módján, mert a növekedést Isten adja”.

2012. június 9., szombat

Évközi idő 10. vasárnapja


A mai evangéliumból, ha figyelmesen hallgattuk, biztos a szemünkbe tűnt, hogy Jézus szinte elutasította édesanyját és rokonait, akik látni szerették volna őt. Talán furcsálljuk ezt az merev, érzéketlen magatartást. Azonban az első benyomással ellentétben, Jézus nem utasítja el édesanyját és rokonait. Nézzük csak meg a másik oldalról. S ez a gyönyörű ebben, hogy ha más szemszögből nézzük, láthatjuk, Jézus nem őket, az édesanyját, rokonait kisebbíti, alacsonyítja le, hanem inkább minket emel fel. Minket emel fel egy olyan bensőséges szintre, amely erősebb még a vér kötelékénél is. Ez az isteni szeretet szépsége: mélyen bensőséges és végtelenül magasztos kapcsolatra hív minket Isten.
Valóban hív. Mindannyiunkat. Jobb esetben talán el is indulunk Jézus felé, de hasonlóan, mint rokonai, akadályba ütközhetünk. Van úgy, hogy a legtisztább szándék vezérel minket, és mégsem egyszerű vagy könnyű elérnünk Krisztust. Őszintén szeretnénk jól imádkozni, jobban istenes lenni, igazibb hívő, keresztény, de mégsem sikerül. Ugyanis sok akadállyal kell megküzdenünk ezen az istenhez vezető az úton.  A sátán a bűn által el akar választani minket Istentől, nem akarja, hogy bármilyen kapcsolatunk is legyen Istennel. A világ is törekszik minket olyan távol tartani Istentől, amennyire csak lehetséges. Ezer és ezer szórakozási lehetőséget kínál – TV, rádió, internet – amik mind eltéríthetnek minket az imádságtól, az elmélkedéstől és a megtéréstől. Pl. esténként már mennek a meccsek a foci EB-ről. Jó szórakozás, főleg, ha a kedvencünk nyer, de… úgy kell megoldani, hogy az esti imát még lehetőleg a foci előtt elvégezzem, nehogy már utána a fáradtságra hivatkozva elmaradjon…
A lustaság és hanyagság még a legjobbakat is elkaphatja. 
Ezért ma se maradjunk tétlenek. Tegyünk konkrét lépéseket: Például: alapos lelkiismeretvizsgálatot végzek az este folyamán és felkészülök egy igazi, őszinte szentgyónásra. A félidőben kikapcsolom a TV-t, s imádkozok kicsit. Így tudjuk eltávolítani az akadályokat, és így nyílik meg az út Jézushoz. Próbáljuk ki, nem fogjuk megbánni.

Papszentelés

Püspökatyáink 
ezekben a napokban szentelnek 
új papokat.
Közülük számunkra is ismerős 
Pintér Miroszlav diakónus, 
aki már a mi egyházközségünkben 
is járt és hirdette Isten igéjét.


Imádkozzunk értük, 
különösen a magyar újmisés papokért!

2012. június 8., péntek

Diakónusszentelés

Örömmel tudatom, 
hogy ma délután a 16:00-kor 
kezdődő szentmise keretében 
a besztercebányai plébániatemplomban
diakónussá szentelik többek között 
az ipolybalogi 


kispapot, 
ellátogatott egyházközségünkbe, 
és szavaival, példájával 
buzdított minket. 
Imádkozzunk érte!



Mindent Isten Nagyobb Dicsőségére!

2012. június 6., szerda

Áldjad ember e nagy Jódat - Úrnapja


Úrnapja – Krisztus Szent Testének és Krisztus Szent Vérének az emlékezete, ünnepe van ma – jól tudjuk mindannyian. Remélhetőleg ebben a szentmisében is járulni fogunk a szentáldozáshoz, magunkhoz vesszük az Oltáriszentséget. De vajon tudjuk, mit visz véghez bennünk ez a szentség? Egyszerűbben kérdezve: miért imádjuk, és miért vesszük magunkhoz? Gyakran áldozunk, de mire jó ez?
Az egyik szentségi énekünk szinte tökéletesen kifejezi, milyen hatásai, milyen gyümölcsei vannak az Oltáriszentségnek – ha azt imádjuk, és magunkhoz vesszük. Az említett verses népének így tanít: „Itt az Isten gazdagsága, Bűnös lelkek nagy váltsága, Minden jónak nagy bősége édes Jézus, Gyarló szívek erőssége áldott Jézus.“
Az Oltáriszentség az Isten gazdagsága – ugyanis ha magunkhoz vesszük, akkor Istenünk az ő végtelen szeretetében részesít minket.
Az Oltáriszentség a bűnös lelkek nagy váltsága, ugyanis az Oltáriszentség Jézus keresztáldozatát is megjeleníti egyben, azt, amivel megváltott minket, hogy halálunk után elnyerhessük a mennyet – így ez mint egyfajta váltságdíj is bűneinkért.
Az Oltáriszentség minden jónak nagy bősége – ami valóban jó, örök jó számunkra, azt mind megkapjuk ebben a szentségben: megtanít az örökkévalókra figyelni, megtanít elszakadni a világ vonzalmaitól… bőségesen ad minden jót, amire igazán szükségünk van.
Az Oltáriszentség a gyarló szívek erőssége – nagyon jól tudjuk, mennyiszer megfogadtuk már, hogy nem követünk el bűnt, s mégis újra és újra visszaestünk. Ha őszinték vagyunk magunkkal szemben, és finom-, érzékeny a lelkiismeretünk, be kell, hogy lássuk: gyarlók vagyunk. S hogy ebben a tudatában se keseredjünk el, szintén az Oltáriszentség, annak vétele segít: megerősít, hogy jó elhatározásainkat a lehető legtöbbig éljük meg.
Tanító énekünk azonban még tovább folytatja ezeknek a gyümölcsöknek felsorolását, s ha odafigyelve énekeljük, biztos, hogy még jobban fogunk vágyódni utána.
Az Oltáriszentség az égnek megnyitója – ha ugyanis gyakran áldozunk, akkor az azt jelenti, hogy gyakran, vagy állandóan a kegyelem állapotában vagyunk – s így bármikor ér minket a halál, a menny nyitva fog állni számunkra.
   Az Oltáriszentség a kegyelemnek meghozója – olyan kegyelmekben, olyan különleges, természetfeletti ajándékokat kapunk az Oltáriszentség vételével, amelyeket semmilyen más úton el nem nyerhetünk.
Az Oltáriszentség a lelkünknek orvoslója – talán nem is nagyon tudjuk, hogy a szentáldozásnak olyan hatása is van, hogy eltörli a bocsánatos bűneinket. A szentmise elején megbánjuk, a szentáldozással pedig Istenünk megbocsátja a kisebb bűneinket.
Az Oltáriszentség bús szívünknek vidítója – ha ezeket mind átgondoljuk, felfogjuk, megértjük, hogy mennyi mindent kapunk e nagy szentség által, biztos, hogy bármennyire is szomorú a lelkünk, az Isten öröme elárasztja szívünket, s minél gyakrabban fogunk vágyódni az igazi öröm, boldogság után.
Krisztusban szeretett testvéreim! Ebben a szentmisében az Oltáriszentségben jelenlévő Krisztust Kérjük, adja ránk áldását, Irgalmának kútforrását, Legyen velünk a végórán édes Jézus, S üdvözítsen holtunk után áldott Jézus.