Miserend és hirdetések - Évközi 13. vasárnap

Évközi idő 13. vasárnapja - pásztorlevél

Szlovákia püspökeinek pásztorlevele

Szent Cirill és Metód Évének megnyitása alkalmából

Drága testvéreink!

Az Evangéliumban gyakran szó esik Isten érintésének hatalmáról. A vérfolyásos asszony és a haldokló kislány történetében is olvashatunk róla. Ez a két személy két aktivitást tár elénk. Mindkettő feltétele Isten érintése életadó hatásának. A Jézus ruhájának szegélyét megérintő asszony a hívő ember részéről szükséges tettnek a fontosságára mutat rá: minden nehézséget leküzdve érinti meg Jézust úgy, hogy hisz a hatalmában. Jairus leányának a feltámasztása pedig azt mutatja, hogy – még ha jómagunk halottaknak is tűnünk, és nem tudunk kezdeményezni – az Úr Jézus mindig elénk siet, és a kezünket megfogva így szól hozzánk: kelj fel, térj magadhoz, ébredj fel, és végre kezdjél el élni. Mi is olyanok lehetünk tehát, mint a kislány, aki "azonnal fölkelt és járkálni kezdett" (Mk 5,42).

        Istennek ilyek életre keltő érintéséről bizonyára sok keresztény tehetne személyes tanúságot. De nem csak az egyes keresztények tehetnék meg ezt, hanem nagyobb keresztény közösségek is, amelyek Isten életre keltő kezdeményezéseivel sajátos tapasztalattal rendelkeznek. Hiszen a világ számos nemzete büszkélkedik történelmének azon pillanatával, amikor Isten megérintette őt, és Krisztus evangéliuma elkezdte alakítani a jövőjét. Megtapasztalták azt az erőt, amely Jézusból ered, és meghallották a szavát: „Mondom neked, kelj fel!”

Ezért már mi is ebben az évben megkezdjük az előkészületet annak az eseménynek a megünneplésére, amely 1150 évvel ezelőtt megváltoztatta a hazánk területén élő nép történelmét. A Nagymorva Birodalom uralkodója, Rasztiszláv, ugyanis 862-ben a következő üzenettel fordult III. Mihály bizánci császárhoz: „Népünknek, amely a pogányságból megtért és a keresztény törvényeket tartja, nincsenek olyan tanítói, akik saját nyelvünkön tanítanák nekünk a keresztény hitet, hogy lássák és utánozzák azt a többi országok is. Küldj hát nekünk, uralkodó, egy püspököt és egy ilyen tanítót; hiszen tőletek mindig jó törvény származik minden országnak.” (Konstantin élete, XIV. fejezet).

A kért „tanítók“ Isten indítékainak közvetítőiként a lélek konkrét hősei voltak, akik szavukkal és tanúságtételükkel átadták az őket  követő nemzedékeknek is a természetfeletti Istenbe vetett hitet. Egy olyan teremtő Istenbe vetett hitet, aki minden emberi közösségnek benső egységet, lelki programot, mindennapos irányvonalat és végső célt adományoz. Az, hogy ezek a hősök és szentek tartósan a nemzetek emlékezetében élnek azt igazolja, hogy ez az érintés sokkal több volt, mint csak egy egyszeri múltbeli esemény. Ez az Isten érintése, amely napjainkban is tart és naponta éltet minket.

Őseink életében a hithirdetők a kegyelem fontos közvetítői. Nekik köszönhetően őseink számára az éltető Ige érthető nyelven hangzott el. Így a Szentírás szent szövege a hit elmélyítésének újabb és mélyebb indítékává válhatott. Egy olyan indítékká, amely a szív mélyéig elhat, megérinti és alakítja az ember lelkiismeretét és öntudatát. Az első hazai papok képzése arra ösztönözte az ősöket, hogy ők is megérintsék Krisztust és elfogadják a belőle áradó erőt. A Szentírásnak az anyanyelvükre történő fordítása pedig ismét lehetővé tette azt az isteni érintést, amely talpra állít, gyógyít és új életet kínál.

Ma – itt és most – újra szükségünk van erre az új életre. Meg kell újítani lelki életünket, mert az könnyen ellaposodik. Meg kell újítanunk az erkölcsi és a családi életet annak ellenére is, hogy gyakran kétségbe vonják azokat az alapértékeket, amelyek az emberi méltóságnak az alapjai. Egyszóval nagy szükség van az evangéliumra és annak érthető hirdetésére. „Halljad az Istentől kapott igét, mely táplálja a lelket, az igét, mely megerősíti az értelmet és szívet, az igét, mely felkészít téged arra, hogy megismerd az Istent” (Proglas 15-20).

Szent Cirill és Metód ebben az összefüggésben is aktuálisak napjainkban. Ezért az előttünk álló Hit Évében példaképül állítjuk őket magunk elé. Szentatyánk, XVI. Benedek pápa ez év őszére összehívta a püspöki szinódust, amely az „új evangelizációval” fog foglalkozni. A Szentatya óhaja – amint azt kijelentette – hogy a Hit Éve „új impulzus legyen az egész Egyház számára, hogy kivezesse az embereket a pusztából, amelybe gyakran tévednek, és elvezesse őket az új életbe, a Krisztussal való barátságra”. A tesszalonikai testvérek fényes példaképei az új evangelizációnak, akik elkísérnek a pusztából az életre. Mély hitük, személyes áldozatkészségük, műveltségük és kommunikációs készségük, a Róma püspökéhez való hűséggel ötvözve útmutató a mai modern ember számára is, aki részt kíván venni Isten országának építésében már itt a földön. Ez a Krisztussal – a Királlyal – való találkozás a mai evangélium szellemében valósul meg: az ember rátalált az Istenre, mert az Isten már előbb kereste az embert.

Halála előtt, amikor Szent Metód Szent Gorazdot jelölte ki utódául, ezekkel a szavakkal mutatott rá: „Ez hazátok szabad embere, fölöttébb jártas a latin könyvekben, igazhitű.” (Metód élete, 17). Ma, jelképesen, mi is odaállunk ehhez a halálos ágyhoz, hogy nekünk is feltegye a kérdést: valóban hazátok szabad emberei vagytok, hogy szabadok legyetek Isten örök igazságainak hirdetésére Jézus Krisztus akarata szerint? Jól ismeritek a szent könyveket, beleértve Krisztus evangéliumát? Valóban hithűek vagytok, Krisztusba és Máriába ágyazódva, az igazi krisztusi Egyházban, amely az Eucharisztiából él? Úgy érintitek-e Krisztust, hogy hittel várjátok tőle a belőle áradó erőt? Hálásak vagytok-e Istennek ajándékaiért és jótéteményiért? Szent Cirill és Metód iránti hálánk igazi jele az lenne, ha elsajátítanánk azt a legnagyobb ajándékot, amit nagy áldozatok árán hagytak ránk. Ezt szolgálhatják a különböző kulturális, vallási, társadalmi is szakrendezvények. Kapcsolódjunk be az ilyen rendezvények előkészítésébe és megvalósításába, érdeklődéssel vegyünk rajtuk részt. Erre különösképpen a családokat, a gyermekeket és az ifjúságot buzdítjuk.

         

Isten segítségét a Mindenhatótól abban a szentmisében fogjuk kérni, amelyre július 5-én, Szent Cirill és Metód ünnepén kerül sor. Az aznapi evangéliumban Jézus biztosít bennünket arról, hogy hitéletünkben nem maradunk egyedül. Megígérte ugyanis: „És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!” (Mt 28,20). Az a jubileumi ünnepségsorozat, amelyet most Nyitrán megkezdünk, nem csak egy formális megemlékezés lesz. Alkalom nyílik majd megismerkedni keresztény, nemzeti és kulturális történelmünkkel, a gyökereinkkel, amelyekből őseink több generációja merített. Imádkozzunk ezért Szentjeinkhez, hogy a Szentháromság egy Istennél eszközöljenek ki számunkra hitet, reményt és szeretetet, valamint lelki erőt, hogy úgy tudjunk eleget tenni emberi és keresztény küldetésünknek, amint azt ők tették a saját korukban.

Kedves Testvérek! Az Úr Jézus követésének útján – a Szűzanya, valamint Szent Cirill és Metód közbenjárására – segítsen benneteket áldásunk is: az Atya + a Fiú + és a Szentlélek nevében.

Püspökeitek

(Kérjük felolvasni 2012. július 1-jén)

A fönséges Szent László

„Egy írástudó alattomos szándékkal megkérdezte...“

Első látásra a mai törvénytudó jót akart, ugyanis kérdezte az Istent, hogy valamire válaszoljon neki, hogy segítsen az isteni parancsokat jobban megérteni. Azonban nagyon fontos felfigyelni arra, hogy milyen szándékkal kérdezte őt. Azt mondja a szentíró: „alattomos szándékkal” kérdezett. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen szándékkal cselekszik valaki. Igaz, a szándékot sokszor kívülről nem látni, mégis döntő szerepet játszik abban, hogy egy tett erkölcsileg jó-, vagy éppen rossz. Tehát hogy jócselekedetként „íródik fel” az Istennél, avagy épp ellenkezőleg. Nem elég valami jó dolgot akarni, ahhoz jó eszközöket felhasználni, hanem a szándéknak is jónak, nemesnek kell lennie.

A két lábon járó ember létezésétől fogva automatikusan kettéosztja a teret: lent, alul vannak az alantas, az alattomos dolgok, fönt pedig a fenséges dolgok. A mennybe is felment az Isten, a pokolra pedig alá szállt. Gyönyörűen kifejezi tehát a mai törvénytudó „alattomos szándéka” azt, hogy egyáltalán nem jó cselekedetről volt szó.

Szent László, mai szentünk azért került a fenséges Isten színe látására, fel a mennybe, mert tetteit mindig jó szándék vezérelte. Ő nem csak egyházilag, hanem politikailag is tovább szervezte az országot. Ezért ma külön imádkozzunk arra a szándékra, hogy napjaink politikusainak tettei is valóban erkölcsileg jó cselekedetek legyenek, melyeket mindig jó szándékkal, a jó cél érdekében, s minden népnek jót akarva vigyék véghez.

Újra MISSZIÓ EGYHÁZKÖZSÉGÜNKBEN!

2012. július 1. - 7. a Regnum Christi Mozgalom és a Krisztus Légiója Kongregáció "Reményünk Krisztus" mottóval missziót szervez plébániaközségünkben, melyre nagy szeretettel várunk mindenkit!

Ipolyvarbó, Nagykér, Kiskér és Kovácsi községekben fognak zajlani az események, melyek fő szervezői és résztvevői a budapesti "regnumos" közösségből való fiatalok Michael Duffy L.C. (Mike atya) és Bartha Péter L.C. (Péter testvér) vezetésével.

A sokrétű, gazdag, és tartalmas programokra mindenkit nagy szeretettel várlak én is, s persze a szervezők is.

Remélhetőleg mindannyian emlékszünk a tavalyi misszióra, mely szintén községünkben zajlott. 

Missziónk nem titkolt célja plébániaközösségünk lelki fellendülése, Istenhez közelebb kerülése.

Ezt igyekszünk majd megvalósítani munkánkkal, segítségünkkel, imáinkkal, a beszélgetéseken és sport eseményeken, valamint a családlátogatásokon keresztül.

Kérlek mindannyiotokat, fogadjátok be őket (szállást adva, vagy csak egy-egy látogatás alkalmával), nyissátok meg szíveteket. Nem kapni, hanem adni akarnak nektek - mindenekelőtt szeretet - a legkülönbözőbb formában.

S már most, négy nappal a misszió kezdete előtt imádkozzunk értük, saját magunkért, hogy egymást segítve, bátorítva, támogatva közelebb és közelebb kerüljünk Istenünkhöz.


A program körülbelül a következő lesz (a züld színű eseményekre mindenkit várunk):

„reményünk Krisztus”

·         Vasárnap – érkezés 16:00 

o    19:00 focimeccs

o    21:00 tábortűz – sütögetés

·         Hétfő

o   7:15 – reggeli /családoknál/ 

o   8:00 – reggeli ima /templom/

o   9:00 – 11:00 munka – családoknál, plébániai kerítés festése

o    11:15 – rózsafüzér /templom/

o    12:00 – ebéd /a házaknál/

o    14:00 – 17:00 – angol óra, játékok + segítség – munka /iskola/

o    18:00 – szentmise + gyóntatás/fél óra/ /templom – Mike a., Gyuszi a./

o    19:00 – foci /pálya/

o    21:00 – játék, tábortűz /plébánia udvar/

·         Kedd – ugyanaz + felnőtt foci 15+; + tanúságtétel a pályán

·         Szerda

o   7:15 – reggeli /családoknál/

o   8:00 – reggeli ima /templom/

o   9:00 – 18:00 – misszió

o   18:00 – szentmise+gyóntatás /templom – Kovácsi – Mike atya/; Varbó - Gyuszi atya

o   19:00 – foci /Kovácsi – pálya/

o   21:00 – tábortűz /Kovácsi/

·         Csütörtök

o   7:15 – reggeli /családoknál/

o   8:00 – szentmise /templom/

o   9:00 – 12:00 – munka /Varbó – faluban, plébánián/

o   12:00 – ebéd /családoknál/

o   14:00 – 20:00 – strand, fürdés – gyerekek is Varbóról /Alsósztregova/

o   21:00 – vacsora /családoknál/

·         Péntek

o   7:15 – reggeli /családoknál/

o   8:00 – reggeli ima /templom/

o   9:00 – 11:00 – munka /faluban, plébánián/

o   12:00 – ebéd a családoknál

o  13:00 – 15:00 – angol óra /iskola/, ministráns óra /Mike atya, Péter testvér – templom/

o   15:00 – 18:00 – akadályverseny, sport /iskola udvar/

o  15:00 – Isteni irgalmasság rózsafüzére, előadás, szentségimádás, keresztút az időseknek, betegeknek + gyóntatás /Mike atya/ - mindenkit elhoznak

o   18:00 – szentmise /Nagykér – Mike atya, Varbó – Gyuszi atya/

o   19:30 – foci /Nagykér/

o   21:00 – tábortűz /Nagykér/

·        
A pénteki program pontosítva - kattints ide
Szombat

o   ?

Az egyetlen remény /Mt 7,1-5/

Elgondolkoztunk már valaha azon, mi lesz, ha halálunk után Isten ítélőszéke elé kerülünk? Ott fogunk állni számtalan bűnünkkel, hibánkkal a bűntelen és hibátlan, tökéletes Isten előtt. Ha ezen az ember komolyan elgondolkodik, nincs, aki ne rettegne. Reménytelen, hogy kiérdemeljük az örök boldogságot.

De mégis, van egy reményünk: „… amilyen ítélettel ti ítélkeztek, olyannal fognak megítélni titeket is, és amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is.” Ez lehet a menedékünk. Megmenekülhetünk. Nem, mert megérdemeljük, hanem Isten jóságából. Ha mi azt a kicsit megbocsátjuk a másiknak, ő azt a sokat eltörli lelkünkről. Ha mi bosszú helyett egy kis szeretet adunk egymásnak, ő bosszú helyett az örök szeretetet, a véget nem érő boldogságot adja.

Miserend és hirdetések - Évközi idő 12. vasárnapja

Keresztelő Szent János születése

Ma az évközi idő egyik vasárnapja helyett Keresztelő Szent János születésének ünnepét üljük. Olyan nagy ünnep ez, hogy még a vasárnap előtt is elsőbbséget élvez, ugyanis Jézus Krisztus jelentette ki Keresztelő Szent Jánosról: Asszonyok szülöttei között nincs nagyobb Keresztelő Jánosnál. /Lk 7,28/ S ugyanúgy nincs is más a szentek között, akinek születése napját ünnepélyesen megülnénk, mint mai szentünkét – írja Szent Ágoston.

Azért ünnepelteti meg ezt a napot Egyházunk mindenek fölött, hogy tudatosítsuk, milyen nagy szerepet játszott Keresztelő Szent János Isten megváltó művében. Hogy tudatosítsuk, Keresztelő Szent János az emberiség egyik legnagyobb alakja volt. A legnagyobb a próféták közül, hisz akiről prófétált, saját szemeivel láthatta, ahogyan szól egyik himnusza: „Próféták gyakran a jövőbe látva / zengtek a Szentről, aki eljövendő. Ám te ujjaddal mutatod meg őt: az / isteni Bárányt.”

S hogy ki volt Keresztelő Szent János családja, kik voltak a szülei, hogyan adtak neki nevet – mindezt jól tudjuk, s az imént is újra hallottuk az evangéliumban. Zakariás – Erzsébet – a gyermek János. Ők voltak a főszereplők. De figyeljünk most egy kicsit a mellékszereplőkre, akiket talán észre sem vettünk a történetben. Figyeljünk a szomszédokra, ismerősökre. Meghallják, hogy gyermek született. Örülnek, sőt, örvendeznek! Eljönnek, s együtt vannak Zakariással és Erzsébettel. Semmi irigység, semmi rosszindulat, sőt segítőkészség, empátia, együttérzés, együtt örülés, szívbevésés! Mikor lesznek a mi szomszédaink ilyenek?! / Seidl Ambrus/. Úgy gondoljuk, talán soha. Tisztelet a kivételnek.

De vajon a szomszédok „tehettek róla”, hogy tudtak ennyire együtt örülni, ennyire önzetlenül szeretni? Biztos, hogy Erzsébet és Zakariás tehetett róla, hogy csakis szeretik őket. Ők tudták ilyenné tenni a szomszédaikat, ismerőseiket… Nem voltak ők sem bűntelenek, hibátlanok, hisz tudjuk, hogy pl. Zakariás nem hitt még az Isten angyalának sem, mikor elmondta neki, fia születik… De mégis – hibáik ellenére, jókká, szeretőkké tudták tenni szomszédaikat, ismerőseiket.

Hogy mi is ilyen jó szomszédok, jó ismerősök, jó rokonok tudjunk lenni, nekünk kell elkezdeni az önzetlen szeretetet, az együtt örülést, a látogatást… hogy példaadó életünkkel bizonyítsuk: keresztények vagyunk. Ez az igazi, hithű, valós kereszténység: szeretetben élni Istennel, s egymással. Az első keresztényeket úgy különböztették meg a pogányoktól, hogy látták rajtuk, mennyire szeretik egymást. Tanuljunk elődeinktől, szent eleinktől – ma különösképpen Keresztelő Szent Jánostól, s az ő családjától.

Gonzága Szent Alajos

Mai szentünk, Gonzága Szent Alajos mindössze 23 évet élt, egy 19. századi pestis járvány ölte meg. Egy fiatalember, aki méltán szolgálhat példaképül nem csak a fiatalok számára.

Életrajzában az őt ismerők leírtak egy nagyon fontos dolgot. Gonzága Szent Alajos saját magával mindig szigorú, kemény volt. Másokkal szemben azonban mindig elnéző és nagylelkű. Vajon bennünk ez nem fordítva van? Nem másokkal szemben vagyunk szigorúak, s magunkkal pedig elnézőek?

Kövessük példáját, hogy mi is szentek lehessünk.

Már nem szemet szemért /Mt 5,38-42/

A szemet szemért, fogat fogért törvény kétezer éve már nem érvényes – mindenekelőtt nálunk, keresztényeknél. S mégis, olyan sokszor e szerint élünk. Tudjuk, hogy nem kellene a rosszat visszaadni, sőt, hogy jóval kellene viszonoznunk. S mégis...tudjuk, mit teszünk.

         De nem vagyunk reménytelen helyzetben. Kis lépésekkel kezdjük. S a kicsi tettekből kis szokások lesznek, melyek Isten segítségével majd erénnyé növik ki magukat. Isten kér rá, hogy a rosszat jóval viszonozzuk. S ha ő kér, ő erőt is ad hozzá.

(templom)kerti krikett

Tegnap délután újra egy kis kerti-krikett mérkőzést szerveztünk templomunk udvarán - ministránsainkkal. 

Ezt a szuper akciót mutatja be röviden ez a néhány kép

Unokaöcsém, Misi is (jól) játszott

először ilyen kis kapukon kellet átütni a falabdát...

Taktikázva a másik csapat játékszerét is fel (ki) lehetett használni a saját siker érdekében

a pálya

és a végső cél, kapu

A nagy csapat :)

Patrik

Jancsika

Flóresz

Bálint

Gergő

Jeni

Nagyon jó volt a hangulat, hálánkkal Istennek tartozunk. Köszönjük :)

Évközi idő 11. vasárnapja

„Az Isten országa… olyan, mint a mustármag…” Valószínűleg nem először halljuk Urunktól ezt a hasonlatot, mellyel oly gyönyörűen szemlélteti Isten országának növekedését. Remélhetőleg már sokat is elmélkedtünk ezeken a szavakon. Ezért most egy másik tényre, mégpedig egy körülményre irányítsuk figyelmünket.

Ha egy-egy szentírási részt jobban, komolyabban meg szeretnénk érteni, sokat segíthet, ha megfigyeljük az események körülményeit. A mai evangélium szavai Szent Márk evangélista „tudósítása” alapján a Genezáreti tó partján hangzottak el, mikor Jézus a tömeget hasonlatokkal tanította. Az emberek szerették-, és ahogy arról szintén a Szentírás tanúskodik, általában értették is a példabeszédeket: „Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk”. A mai evangélium szavai tehát első ízben egy nagy tömeghez szóltak. Így ezek a szavak – gondolhatjuk – jobbára általánosak. S mi is mindannyian, mikor elmegyünk vasárnap a szentmisére – mondhatjuk – , egy tömeg tagjaként veszünk részt rajta, egy tömeg tagjaként hallgatjuk a szentírási részeket, egy tömeg tagjaként éneklünk… Igaz, a szentmisén arról a „tömegről” van szó, amelyet „Krisztus szeretete gyűjtött egybe”. Az emberek azonban (de mit az emberek? Mi magunk is!) jobban szeretik, ha nem általánosan, hanem személyesen foglalkoznak velük (velünk). Jézus idejében annak ellenére, hogy egy népsokaság hallgatta a tanítást, sokan megértették, hogy egy-egy példabeszéd éppen rájuk vonatkozik. Hasonlóan van ez ma is. Mikor a szentmisén hallgatjuk az Isten szavát, halljuk, hogy ez nekünk szól. Megszólít, megragad, vagy egyenesen szíven üt egy-egy mondat, vagy csupán egyetlen szó. A Szentlélek nem ismer határt sem tömegben, sem más körülményben. Azonban… Most nézzünk meg egy másik fontos körülményt. „Mikor azonban (Jézus) egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.” Szükségük volt a tanítványoknak arra, hogy külön-külön foglalkozzon velük az Isten, hogy külön-külön szóljon hozzájuk, hogy külön-külön beszélgethessenek vele. Egy másik helyen erre bizonyítékot is kapunk, mikor ők maguk kérik az Urat: „Magyarázd meg nekünk a szántóföldről és a konkolyról szóló példabeszédet!” Szükségük volt a személyes együttlétre, hogy jobban megértsék, hogy kapcsolatuk egyre mélyebb lehessen, hogy az Istent, s az ő logikáját, nevelését egyre jobban megérthessék.

Ma sincs ez másképp. Nekünk is ugyanúgy szükségünk van a Jézussal való személyes együttlétre. Nem elég csupán a szentmisén részt venni az ige liturgiájában. Az ott elhangzottakhoz gyakran vissza kell térnünk. Otthon, imádság közben beszéljük meg Urunkkal az elhangzottakat – kérjük, magyarázza el még egyszer, hogy jobban megértsük, vésse azokat szívünkbe, hogy még jobban vágyódjunk utána. Amint az apostolok egy-egy „tömeg-tanítás” után kérték Jézust, úgy mi is minden szentmise után „a rejtekben” (ott, ahol csak Isten és én vagyok) beszélgessünk vele. Legyen az imánk valóban az, amit még a hittanórán tanultunk: „beszélgetés az Istennel”. Ne csak „Miatyánk, Üdvözlégy” legyen a reggeli, vagy az esti imánk, hanem kérdezzük-, s hallgassuk is őt. Ő ad világosságot lelki szemeinknek, hogy ne a sötétségben, a tudatlanságban, hanem az igazság fényében járjunk. Hogy értsük Jézus szavait, melyekkel a „tömegben” szól hozzánk. Szent Ágoston szavaival is ezt kérjük: „Istenem, én magam számára nem vagyok világosság. Szem talán igen, de nem világosság. Mit ér azonban a nyitott és egészséges szem, ha hiányzik a világosság? (…) Csak akkor van bennem a fény, ha te megadod.”

Hogy ránk is igaz legyen: „Mikor egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik”

Miserend és hirdetések - Évközi idő 11. vasárnapja

Lépni /Mt 5,20-26/

Mivel ma is, hétköznap itt vagyunk ezen a szentmisén, az remélhetőleg annyit jelent, komolyan vesszük a hitünket, a vallásunkat, s többet is akarunk tenni a vasárnapi kötelező szentmise látogatásnál. S ha többet akarunk tenni, Istenünk valóban többet is kínál. A mai evangélium szavait nem hallották azok, akik otthon maradtak, hozzánk azonban nagyon komolyan szólnak.

„Amikor fölajánlod adományodat az oltáron, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened: hagyd ott az adományodat az oltár előtt, és először menj, békülj ki testvéreddel, s csak akkor menj, és ajánld föl adományodat.“ Nekünk kell azoknak lennünk, akik – mégha nem is mi vagyunk a hibásak – megpróbálunk kibékülni azzal, akinek „panasza van ellenünk“. Ne mondjuk, mi nem csináltunk semmit, nem mi haragszunk rá... Nekünk kell lépni. Nem várhatunk csak a másikra – hisz maga az Istenember szólít föl erre.

Ha többet akarunk, Isten is többet kínál. Ő szeretetére tanít, mely meg tud alázkodni, s amely nem a másikra vár, hanem elsőként lép – mutatja szeretetét.

A "segítő szent" - Páduai Szent Antal

Páduai Szent Antal sokaknak, mint „a segítő szent” ismeretes. Sokan kérik segítségét, mikor egy-egy elveszett dolgot keresnek – s többször bebizonyosodott, hogy valóban segít megtalálni azt, ami elveszett. Lehet, mi is fordultunk már hozzá hasonló kéréssel…

De sose feledjük ilyen helyzetekben sem, hogy égi oltalmazóink mindenekelőtt a bűntől akarnak megvédeni. Ők már minden tudás birtokában vannak, s  jól tudják, ha a földi javakat, a földi értékeket megszerezzük, megtaláljuk, azok nem mindig válnak hasznunkra. Ezért már Szent Antal közbenjárását se annyira a hanyagságunk korrigálására, hanem a gonosz lélek hatásának csökkentésére kérjük.

Közösen - Szent Barnabás apostol

A mai napon Szent Barnabásra emlékezünk, aki ugyan nem tartozott a tizenkét apostol közé, de egyike volt azoknak, akik tevékenyen részt vettek a fiatal Egyház életében, vagy ahogyan XVI. Benedek pápánk fogalmaz, ő is „a keresztény kezdetek egyik főszereplője“ volt. Ezért kapta a megtiszteltető apostol nevet.

Szent Pállal, a nemzetek apostolával működött együtt az ő missziós útjain. Gyönyörű képet fest az ő együttműködésük az egyház kezdetéről: A legnagyobbak, a 12 apostol és Szent Pál nem akarnak mindent egyedül csinálni mondván, „ehhez én értek a legjobban“, hanem számos különböző társsal működnek együtt (XVI. Benedek).

Mi sok dologban talán így gondolkozunk: „ezt inkább én csinálom, mert ehhez én értek a legjobban, ezt én tudom...“ Szent Pál és Szent Barnabás ma arra adnak példát, hogy ha nyitottak vagyunk egymás iránt az együttműködésre, ebből az önzetlen együttműködésből csodálatos dolgok születhetnek. Lehet, mi talán jobban csinálnánk, de higgyük el, Isten azon a másikon keresztül is tud annyit tenni, mint rajtam keresztül. Gondoljuk át újra Szent Pál szavait: „Mind Jézus szolgái vagyunk, mindenki a maga módján, mert a növekedést Isten adja”.