2012. augusztus 5., vasárnap

Áldott vasárnapot!

Gyönyörű napra ébredtünk ma reggel is, 
hála érte Istennek!

"Ez az a nap, amelyet az Úr adott,
    hogy ujjongjunk és örvendezzünk."





2012. augusztus 4., szombat

Miserend és hirdetések - Évközi 18. vasárnap


Évközi idő tizennyolcadik vasárnapja


„Kerestek engem azért, mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok.”
Krisztusban szeretett testvéreim! Többek között ezek a szavak is elhangzottak a mai evangéliumban. A nép, ahogy hallhattuk, elment Jézus után, kereste Jézust, mert hiányzott neki, mert jó volt Jézussal lenni. Persze hogy jó, hisz jó volt őt hallgatni – szépen beszélt, mert, ahogy a múlt héten olvastuk, enni adott a népsokaságnak, jóllakatta őket.
S mikor végre megtalálják Jézust, ő mint ha nem örülne, hogy az embereknek szükségük van rá.
Krisztusban szeretett testvéreim! Eljöttünk ma ide, az Isten házába, a templomba. Azért jöttünk, mert – mint a nép az evangéliumban – Jézust keressük, mert vele akarunk lenni, találkozni, beszélgetni, mert Isten akarjuk kérni. Azért jöttünk el ma ide, mert Istent akarjuk kérni… kérni valamire, vagy valamit kérni tőle. Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek van valami kérése, hogy mindenki kérni akar ma itt valamit.
Mi az tehát, amit most kérek? Mi az, amiért imádkozom? Mit kérek Jézustól? Mire van szükségem? Mit kérek? Talán, hogy meggyógyuljak betegségemből, hogy sikeres legyen a vállalkozásom, hogy elmúljanak a gondok, megoldódjanak a problémáim?
Ez a sok dolog mind mulandó, az evangélium szavaival élve „veszendő eledel”, s elsősorban nem ezekért kell imádkoznom. Persze hogy lehet ezekért is, de ne ezeken legyen a fő hangsúly. Akkor „mit tegyünk?” – kérdezték ma a tanítványok. Akkor „mit kérjünk?” – kérdezzük mi. S hogyan szólt a válasz? Higgyetek abban, akit Isten küldött.
Legelőször tehát azért kell imádkoznom, hogy higgyek abban, akit Isten küldött, hogy legyen elő hitem, hogy valóban higgyek Istenben, aki soha nem hagy elveszni, ha kérem őt. Hogy hívő legyen férjem, feleségem, hogy higgyen Istenben gyermekem, testvérem, szomszédom, rokonom… mert csak a hit által élhetünk örökké. S ha meglesz bennünk a hit, tudni fogjuk, mit is kell majd kérnünk, s nem lesz hiányunk semmiben. Hisz hogyan is végződött a mai evangélium? Aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg!

2012. augusztus 2., csütörtök

Templomunk "a múltkor"


"Így szólt az Úr" /Jer 18,1-6/


Mikor az ószövetségi prófétáktól olvasunk fel egy-egy részt a szentmisén, szinte mindig így kezdődik: „így szólt hozzám az Úr“. S ilyenkor mindig elgondolkodok azon, vajon ezek a próféták tényleg olyan tisztán hallották az Isten szavát, mint ha egy ember beszélt volna nekik?
Ma is ugyanígy kezdődtek Jeremiás prófáta szavai. „Így szólt az Úr: «Kelj fel, és menj le a fazekashoz, ott majd meghallod igéimet.» Lementem (...), s ha a fazekas kezében rosszul sikerült az edény, készített belőle egy másik edényt (...) Akkor így hangzott az Úr igéje hozzám: «vajon nem tehetek én is úgy veletek (...), mint az agyagedénnyel tett ez a fazekas?»“
Felettébb fogékony és érzékeny volt a próféták szíve, lelke, hogy ilyen mindennapi dolgokban, minden apró történésben észrevették Isten üzenetét.
Nem tudjuk, vajon „emberi módon” hallották-e ezek a szent emberek Isten szavát. De egy biztos: életük minden eseményében, a legkisebb történésben is megértették: Isten szól hozzájuk, Isten üzen nekik. Kövessük példájukat.

Az utolsók közül

Tegnap délután láttam egy-, még "sárgító" napraforgót Ipolyvarbó határában... a fényképezőgép pedig éppen nálam volt... így készült ez a kép:


MIND!

Szent Korona Ünnep Ipolybalogon

immár nyolcadik éve rendezik meg 

Az idei ünnepség időpontja 
2012. augusztus 5. - vasárnap.

Az ünnepség fő eseménye 
a 10:30-kor kezdődő szentmise, 
melyet ebben az évben 
celebrálja.

A szervezők nagy szeretettel várnak mindenkit mindenekelőtt a szentmisére, majd a többi programra is, amely alább olvasható.



2012. augusztus 1., szerda

„Isten szándéka, hogy mindenki szent legyen” - Liguori Szent Alfonz


Liguori Szent Alfonz jogászként, ügyvédként kezdte felnőttkori életét. Gyorsan rájött azonban, hogy Istennek más terve van vele – pap lett, és szerzetesrendet alapított. Arra kezdte buzdítani az embereket, hogy vegyék észre: a keresztény élet nem korlátozódhat a templom falai közé, hanem a mindennapokban kell megvalósulnia. Életfelfogása a következő volt: „Isten szándéka, hogy mindenki szent legyen”.
Mi se féljünk ettől a szótól: szent, szentnek lenni. Ez a mai szentmise is ehhez vihet közelebb. Akarjuk, s Isten kegyelme bennünk is nagy dolgot visz végbe.

2012. július 31., kedd

Egy kis nyári kiruccanás

Vasárnap délután, kihasználva a nyár kínálta lehetőségeket, ellátogattam a Forma 1 Magyar Nagydíj 2012-re. 
Ott készült ez a néhány kép (sajnos túl messze voltam, így nem tudtam jobb képeket csinálni):













2012. július 30., hétfő

Az észen túl /Mt 13,31-35/


Úr Jézus ma is példázatokban, hasonlatokban szól hozzánk. Sokszor olyanokban, amelyeket nem lehet teljesen megérteni, de lehet szerintük élni. Az evangélium üzenete ugyanis a gondolkodáson túli mélységben akar megérinteni minket. Az evangélium nem csupán az eszünkhöz szól, hanem minden érzékünkhöz, egész emberi lényünkhöz. Ezért ahhoz, hogy pedig megértsük Jézus mindennapi üzenetét, nem is elegendőek a jó értelmi képességek, a jó fölfogás, hanem elengedhetetlenül fontos, hogy merjünk kiszakadni a „hasznos” tevékenységekből (amikre oly sok időt szánunk), s merjünk időt szánni olyan „haszontalan” időtöltésekre, mint az Úrral való együttlét, a szent liturgia csöndje, a napi Szentírás olvasás és elmélkedés, a szeretet kis cselekedetei…
Ezen a mai napon is szánt szándékkal végezzünk legalább egy olyan cselekedetet, amelyről biztosan tudjuk: ha megtesszük, Istenhez kerülünk egy kicsit közelebb.
Barsi_Teleki felhasználásval

2012. július 28., szombat

Imadélután Ipolynyéken

2012. július 29-én (vasárnap) Ipolynyéken szentségimádással összekötött imadélután lesz, amint alább olvasható.


Miserend és hirdetések - Évközi 17. vasárnap


Évközi idő 17. vasárnapja


104 évvel ezelőtt, 1908-ban rendeztek Londonban először olimpiát – ott, ahol most is kezdetét vették a 30. modern olimpiai játékok. Akkoriban a sport még messze nem volt olyan népszerű és ismert, mint most. S ekkor történt, hogy X. Piusz pápa látván, hogy a püspökök nem ismerik a sportágakat, nem értik, hogy valójában mi is az a sportág, hogy torna, gimnasztika – saját maga, reverendában – a püspökök szeme láttára mutatott be különböző tornász gyakorlatokat. Végül pedig ezt mondta: „ha a pápa tornázik, akkor arra minden ember képes.”
A világ nagy csodálkozására volt, mikor megtudták, hogy X. Piusz pápa, mint az Egyház feje támogatja az olimpiai játékokat, a sportot. Az Egyházról ugyanis elég maradi, ósdi, elmaradott képük volt az embereknek. De az akkori pápa bizony felfigyelt arra, hogy a sport lehet az egyik leghatékonyabb nevelési módszer, amely segít közelebb hozni egymáshoz a fiatalokat, erősíti a csapatszellemet, amely segíti a másik ember, és a szabályok tiszteletben tartását. A pápa megértette: a sport jó lehetőség arra, hogy vallási vagy politikai érdeklődéstől függetlenül, faji megkülönböztetés nélkül közelebb hozza egymáshoz az embereket (Antonella Stelitano). X. Piusz pápa szeretettel volt a sport iránt, fiatal korában sokat tekézett plébániája fiataljaival, és nagyon szeretett futni, sétálni.
Jézus Krisztus, az Istenember, ha talán nem is szeretett, vagy nem is szokott tekézni, ő is rengeteget mozgott. Ha átolvassuk az evangéliumokat, fel kell, hogy figyeljünk arra, mennyi helyen járt, tanított, gyógyított… Az egész országot bejárta – Tirusz és Szidon vidékéről, azaz északról egészen délig – Júdeáig. Tudta, minden népnek, mindenkinek hirdetnie kell az örömhírt. A mai evangéliumban is azt olvastuk, hogy a kenyérszaporítás végén a hegyekbe ment.
Ugyancsak e nagy sportesemény alkalmából a házigazda Nagy-Britannia püspökei Szent Pál szavaival buzdítják a katolikusokat: „Dicsőítsétek meg tehát Istent testetekben!” (1Kor 6,20) Majd így nyilatkoznak: „Az elkövetkezendő hetekben tanúi lehetünk, ahogy az olimpiai és paralimpiai versenyzők egészen rendkívüli dolgokat visznek véghez. Hihetetlen látni, ahogy világrekordok dőlnek meg, és aranyérmek találnak gazdára hosszú évek kemény edzései, önfeláldozása és fegyelmezett felkészülése után, amikor a test olyan teljesítményt nyújt, amit lehetetlennek gondolnánk. (…) Arra kívánjuk felhívni a figyelmet, hogy minden életkorban és minden körülmények között törődnünk kell a testünkkel”.
Jézus Krisztus a mai evangéliumban sem vetette meg a testet, hisz – mint a Szentírásból tudjuk – a test a Szentlélek temploma. Urunk az embereknek nemcsak a lelkét táplálta, hanem kenyérrel és hallal testüket is jóllakatta. Hisz a test is a teremtő Isten műve. Minden vasárnap valljuk „a test föltámadását”. Nem csak a lelkünk fog örökké élni. Mert, ahogy a halálban a test elválik a lélektől, úgy a föltámadásban újra egyesülnek egymással. Ezért meg kell adni a testnek is, ami jár, s ugyanúgy a léleknek is. De nem könnyű egyensúlyt tartani a kettő között. Testünket is tisztelni, ápolni, gondozni kell, hisz Jézus Krisztus az ő megtestesülésében ugyanezt az emberi testet vette magára. A test „a Szentlélek temploma” (1Kor 6,19), az utolsó napon fel fog támadni (1Kor 15) és a föltámadt Krisztus dicsőségéből fog részesülni. Oda kell figyelni testünkre, de lelkünket sem szabad elhanyagolni.
XVI. Benedek pápa a következő szavakkal köszöntötte az idei olimpiát: „Imádkozom, hogy (…) az a jószándék, melyet e nemzetközi sportesemény szül, meghozza gyümölcseit, és hozzájáruljon a békéhez és egymás elfogadásához az egész világon”.
Ez a nyári olimpia nemcsak a sportolóknak hozhat gyümölcsöt, hanem mindannyinknak. „Dicsőítsétek meg Istent testetekben!” Gondoljunk gyakran arra, hogy testestül-lelkestül az istenéi vagyunk, s egy-egy imádság alkalmával tudatosan forduljunk Istenhez ne csak lelkünkkel, de testünkkel is: testtartásunkkal, fegyelmezettségünkkel. Talán próbáljunk meg egy kicsit többet térdelve imádkozni - hogy jobban észrevegyük, tudatosítsuk: a testünk is imádkozik. S egy-egy sport megtekintése, vagy űzése előtt és után mondjunk egy rövid imát, hogy valóban minden cselekedetünkkel Isten dicsőségre legyünk, mindent Istennek tetsző módon tegyünk. Loyolai Szent Ignác tanít minket: ,,Az imádság csak az egyik módja az Isten dicséretének; minden teendőnkben és munkánkban meg kell találnunk Istent. Aki mindent Isten nagyobb dicsőségére tesz, annak minden imádság.''

2012. július 26., csütörtök

Kereszténynek születni, majd kereszténnyé válni - Szent Joachim és Szent Anna


A mai szent zsolozsmában többször van előírva imádkozásra egy nagyon szép himnusz, amely Szent Joachimhoz szól, s így kezdődik: Nagy királyősök ivadéka voltál, / Ábrahám, Dávid törzséből fakadtál, / ám dicsőséged nem az ős. A magzat, /  Mária adja.
Dicsőséged nem az ős, akitől származol, nem a nagy Dávid király, hanem gyermeked: a Szűz Mária – akit fölneveltél. Első hallásra talán nem túl sokatmondó ez a himnusz versszak, azonban úgy gondolom, nagyon szép mondanivalót rejt magában.
Dicsőségedet nem az ős adja. Egyértelműen felvilágosít ez a himnusz arról, hogy azért, mert éppen keresztény családba születtünk, még nem jutunk automatikusan a mennybe. Saját magunknak kell „kiérdemelnünk” azt, pontosabban megszerezni Isten tetszését, hogy bűneink ellenére megadja az örök életet. Így volt Szent Joachim, így volt Szent Anna is – meg kellett vívniuk a mindennapok harcát ahhoz, hogy Máriát jól felneveljék. Vagy gondoljunk csak Szűz Máriára. Elméletileg ülhetett volna ölbe tett kézzel, mivel ő már Isten anyja lett - biztos, hogy a mennybe kerül. De mégis egész életét az Istennek szentelte – nem ült a babérokon. Szent Ágoston is rámutat erre: „Szűz Mária többre tartotta azt, hogy Krisztus tanítványa lett, mint azt, hogy Krisztus anyja volt.”
Túlvilági életünkre nézve nem az a döntő, hogy kereszténynek születtünk-e, hisz az nem a mi érdemünk, az a szüleinké. Számunkra az az igazán fontos, hogy keresztényként, hű, igaz és buzgó keresztényként halljunk meg. Erre tanítanak mai szentjeink: a kereszténységünk ne egy állapot, hanem egy tevékeny élet legyen. 

2012. július 24., kedd

Krisztusé - keresztény /Mt 12,46-50/


Mindannyian keresztények vagyunk. Ez a név pedig, mint tudjuk a Szentírásból, azt jelenti: krisztuséi. Christus, mint Krisztus, és ebből christianos, azaz Krisztusé, magyarul keresztény.
Jézus pedig a mai evangéliumban elmondja, hogy ki az igazán Krisztusé. Az, aki Isten akaratát cselekszi, az az én anyám, testvérem, rokonom. Az az enyém.
Ma azon gondolkodjunk el, vajon tényleg méltók vagyunk-e ehhez a névhez. Vajon tényleg keressük-e, és ha megtaláltuk, megtesszük-e azt, amit Isten mond nekünk.