Szentkúti búcsú

2012. augusztus 11-én, reggel háromnegyed hétkor összegyűltünk az ipolyvarbói plébániatemplomban. A legtöbbünkön hátizsák, „teszkóstáska“, vagy egyéb fajta szatyor volt – búcsúra készültünk ugyanis. Szűz Mária mennybevételének közelgő ünnepe alkalmából Mátraverebély-Szentkúton tartották meg a Nagyboldogasszony búcsút – ahová mi is indultunk két busszal: az egyik Ipolyvarbóról (társítva a kovácsiakat), a másik pedig Ipolykérből.

Egy rövid imával kezdtük zarándoklatunkat. Ministránsaink összeszedték ministránsruháikat a templomból, s elindultunk a nagy busszal.

Fél kilenc körül érkeztünk a kegyhelyre, ahol első utunk a templomba vezetett. 

De előtte, az úton a helyi szerzetesek fogadtak minket – nagy szeretettel.

Lehetőség nyílt gyónásra, rózsafüzér imádkozására, beszélgetésre. 

Tizenegy órakor kezdődött a szentmise, melyet Ternyák Csaba egri érsekatya mutatott be. Ministránsaink első alkalommal szolgáltak Szentkúton (sőt, „külföldön“ is).

A szentmise után litánia volt a kegytemplomban

 majd a kálvárián keresztutat imádkoztunk

 délután öt órakor indultunk hazafelé...

 Itthon a templomba mentünk - megköszönni a kapott kegyelmeket.

Köszönet mindenkinek, különösen a jó Istennek!

...a legtöbb képet apukám készítette, köszönet neki!

Nagyboldogasszony - vigília

Egy évvel ezelőtt kaptam anyukámtól egy gyönyörű, hófehér Szűz Mária szobrot – Medjugorjéból. Mondhatnám, hogy ez egy klasszikus, jellegzetes Mária szobor, de nem. Keze össze van téve, mint szinte minden Mária ábrázoláson, de mégis más. Különleges karcsú alakjával és arcvonásaival az én szobrom egy nagyon fiatal, csinos Szűz Máriát ábrázol. A művész, aki ezt készítette, véleményem szerint a Szűzanya belső, lelki gyönyörűségét akarta külsőleg is megformázni – nagy sikerrel. S ahogy készültem erre a mai szentmisére, erre a mai prédikációra, nem tudtam mást csinálni, csak néztem ezt a szobrot. Néztem, és elgondolkoztam…

Képzeljétek el, ez a Mária szobor mindig ugyanabban a testhelyzetben van – összetett kézzel imádkozik. De ez gondolom, teljesen egyértelmű, hisz egy szoborról van szó – amely nem változik, amely mindig egyforma. De gondolkodjunk mindannyian, mennyire gyönyörű jelkép ez. Szűz Mária, aki mindig imádkozik. Nem csak jelképesen a szoborban, hanem a valóságban is – a mennyben. Nem tudom, mennyire mélyedtünk már ebbe bele, de a Szűzanya komolyan állandóan imádkozik. S mikor ezt úgy megfigyeltem, azon kezdtem el gondolkodni, hogy mit is imádkozhat Mária? Napi 24 órán, heti hét napon, egy örökkévalóságon keresztül – mit mondhat az Istennek? Miért imádkozhat? Hisz Szűz Mária nem Isten, hanem ember – így ő is tanult, megtanult imádkozni – ugyanazokkal az emberi szavakkal, mint mi. Mit tud annyit imádkozni – emberi szóval? Szűz Mária állandóan értünk könyörög az Istennél. Állandóan – nem csak, mikor kérjük őt, hanem állandóan. Én is akárhányszor elmegyek a Szűz Mária szobor mellett, ő mindig mutatja: érted imádkozok - szüntelenül. S milyen jó a sok rohanás közepette is ránézni egy-egy ilyen szoborra, magasan álló templomra. Tegyük meg mi is: pillantsunk rá, s álljunk meg kicsit. Ha csak egy pár-, vagy akár fél percre is.

Isten, és a Szűzanya állandósága segítsen minket ebben a törekvésben, hogy gyakran érezzük Szűz Mária közbenjárását, oltalmát, s hogy példáját követve mi is eljuthassunk oda, hol már nem jelképeket, szobrokat látunk, hanem magát az állandó, örök fölségű, mindenható csodálatos Istent az ő szentjeiben.

Hogyan lesz valakiből domonkos nővér?

Ahogy arról már korábban beszámoltam, nemrégiben Kortis Mónika Zsófia nővér  örökfogadalom tételén jártam Budakeszin. Az egyik blogolvasónk feltett egy kérdést, mégpedig: "Hogyan lesz valakiből szerzetesnővér?"

Erre a kérdésre, külön kérésre maga Az Árpád-házi Szent Margitról Nevezett Szent Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációjának általános főnöknője, Deák Viktória Hedvig OP válaszolt, melyet alább közlök.

Hogy hogyan is lesz valakiből domonkos nővér?

A hivatás egy életen át tartó nagylelkű válasz Isten kezdeményezésére, aki az embert mindig nagyobb szeretetre hívja. A szerzetesi hivatás első és legfontosabb feltétele ezért az, hogy maga Isten hívja az embert. A hivatás megtapasztalása sokféle módon lehetséges: jele lehet a hivatásnak, ha valaki úgy érzi, hogy "nem elég" neki az, amit

tesz, ahogyan él az ún. normál életében, és szeretné még teljesebben egyedül Istent szolgálni - és ez az érzés hosszasan nyugtalanítja...aztán jel lehet az, ha vonzza a szentmise, Jézus valós jelenléte az Oltáriszentségben... ha Jézus személye lelkesíti egyre jobban, szeretne Hozzá hasonlóan élni és Őt megismertetni másokkal, és hasonlók.
A hivatásnak persze vannak emberi feltételei: a testi-lelki alkalmasság a szerzetesi életre (az alkalmasság konkrét feltételei rendenként változnak) és az, hogy egy konkrét közösség elfogadja, ezzel mintegy hitelesítve a hivatást.

Sok szerzetesi közösség szervez hivatástisztázó lelkigyakorlatot, a domonkos nővérek is, de évközben is el lehet látogatni az egyes közösségekbe.
Ha valaki jelentkezik és alkalmasnak bizonyul, akkor az egyes rendek gyakorlatának megfelelően történnek a képzés szakaszai. Az alkalmassághoz nálunk követelmény a 19 év és az érettségi. Az első ilyen szakasz a képzésben nálunk a jelöltség, ami legalább fél évig, általában egy évig tart. Ez alatt a jelölt a nővérekkel együtt él, közelről látja az életüket és megbizonyosodhat ő is és a rend is arról, hogy a hivatása valódi-e, odahívja-e az Úr, és valóban alkalmas-e. Ezt követi a noviciátus-újoncidő, ami nálunk két évig tart, és a beöltözéssel kezdődik, amikor valaki először veheti fel a szerzetesi ruhát. A noviciátus első éve kizárólag a lelki képzésre koncentrál, a második pedig az apostoli munkába való bekapcsolódásra. Ez egy csendes, visszavonult időszak. A két éves noviciátus után van az első fogadalom, amikor a nővér először kötelezi el magát nyilvánosan Krisztus szorosabb követésére a szegénység, tisztaság és engedelmesség evangéliumi tanácsai szerint, egy konkrét közösségben. Ezt az ideiglenes fogadalmat az örökfogadalomig évente megújítja a junior nővér.
Az első fogadalom után következik az ún. juniorátus, az ideiglenes fogadalom időszaka, ami nálunk négy évig tart, és tanulmányokkal, illetve az apostoli munkába való fokozatos bekapcsolódással telik. Ez után következik az örökfogadalom, amikor valaki teljesen Istennek szentelődik, Isten teljesen lefoglalja magának, és teljesen átadja magát a közösségnek is, annak teljes jogú tagja lesz. A szoros értelemben vett szerzetesi képzés az örökfogadalommal zárul, persze ezzel a szerzetes egyre nagyobb alakulása Jézushoz egészen a halálig folytatódik.

Hála és köszönet Deák Hedvig OP nővérnek!

Úton hazafelé

A szentkúti búcsúról hazafelé jövet készült ez a kis fotó... a többi is jön majd...

Miserend és hirdetések - Évközi 19. vasárnap

Évközi idő tizenkilencedik vasárnapja

A múlt vasárnap Jézus Krisztus élő kenyérnek nevezte magát. Mindenki figyelemmel s odaadással hallgatta. Álmélkodtak és csodálkoztak mind azon, amit mondott.

De mit hallottunk ma? „A zsidók zúgolódni kezdtek Jézus ellen, mert azt mondta: «Én vagyok az égből alászállott kenyér».” Pont az ellenkezőjét teszi annak, amit a valós időrendben egy pár perccel, vagy órával előbb tettek. De vajon miért? Miért kezdtek el zúgolódni a zsidók? Megkaptuk ma a választ is. Így érveltek: „Nem Jézus ez, akinek ismerjük az apját és az anyját?”

Látjuk, kedves testvéreim, ezt a gondolatmenetet? Az emberek hallanak egy beszédet, mely egészen a szívükhöz szól, amely megszólítja őket. De mikor elgondolkoznak rajta, hogy ki is mondta nekik ezt, zúgolódni, morogni kezdenek. Nem gondolnak arra, hogy valóban Isten szólhat hozzájuk.

Így most könnyen azt gondolhatjuk, milyen oktalanok voltak ezek a zsidók, hogy beszóltak Jézusnak. De ennek ellenére merem állítani, hogy ezek a zsidók még sokkal jobban cselekedtek, mint sokszor mi magunk, akik talán elítéljük őket. S hogy miért?

Gondoljunk bele. Hányszor megtörtént már velünk, hogy valamelyik barátom, a szomszéd, vagy esetleg családtag, mondjuk a feleségem, gyermekem, szülőm intett engem valamire. Tudtomra adta, hogy valamit nem jól csinálok, hogy szeretetlen vagyok, hogy nem jól, vagy keveset imádkozok… S én? Meg se hallgattam, ha nem egyből zúgolódtam – mit beszél ez nekem, mint szenteskedik, hisz ő is ugyanezt csinálja, ő se jobb, mint én. A zsidók legalább elgondolkoztak azon, amit Jézus mondott nekik, s csak utána morgolódtak. De mi? Meg se hallgatjuk a másikat, el se tudjuk képzelni, hogy valóban az Isten szólhat hozzám pontosan ezen az emberen keresztül.

Gondolkozzunk el ma kicsit azon, hogyan veszem, hogyan reagálok arra, ha valaki a családomból vagy ismerőseimből int, vagy figyelmeztet. Talán a gyermekem kér, hogy menjünk el a templomba, vagy a feleségem, hogy imádkozzunk otthon is együtt egy kicsit…

Még ha nem is sikerül mindig, de próbálkozzunk tényleg minden emberben Jézust, Istent látni. Elgondolkozni azon, amit mondanak, hisz Isten nagyon sokszor az embereken keresztül szól hozzánk. Buzdítsanak minket a ma hallottak is.

A szentkúti Nagyboldogasszony búcsú képei

A keresztről nevezett szent Terezia Benedikta

„Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!” Talán ez a legnehezebb kérés Jézustól. Hisz hogyan lehetnénk képesek arra, hogy olyan önfeláldozóan szeressünk mindenkit, ahogyan ő tette.  Lehetetlen kérés, de Jézus ezt úgy kérte tőlünk, hogy ismerte hibáinkat, gyengeségeinket, gyarlóságainkat. S ha mégis ezt kérte, nem lehet lehetetlen kérés.

Ha minden nap egy kicsit jobban szeretünk, akkor egyre közelebb kerülünk a kérés teljesítéséhez. Ha figyelemmel kísérjük az olimpiát, ott is láthatjuk: minden világrekordot meg lehet dönteni. Mindig lehet kicsit többet kihozni magunkból. Minden nap lehet kicsit jobban szeretni, mint tegnap.

Mindig lehet még jobban szeretni. És nem csak lehet, kell is!

Példa /Mt 15,21-28/

A mai evangéliumban azt látjuk, hogy a kánaáni asszonynak megtört és alázatos a szíve: nem perel Istennel, kilátástalan helyzetében nem szidja az istent, és nem állítja, hogy neki bármi is járna tőle. Az asszony hihetetlenül nagy alázattal csak állhatatosan kér és bízik Istenben, nem rangsorolja magát, hanem az utolsó helyre áll.

Vegyünk róla példát, hogy egy-egy nehéz helyzetben mi se szidalmazzuk, hanem mi is állhatatosan kérjük őt.

a Barsi_Teleki felhasználásával

Látogatóban

Ma délelőtt egyik paptestvéremmel meglátogattam Buday Károly lelkiatyát, aki néhány évvel ezelőtt még egyházközségünkben szolgált. 

Üdvözletét küldi minden kedves hívőnek!